31. rész

BaekHyun szemszöge

Értetlen szemekkel néztem Lienre, ahogyan Kai is. Ledermedve és ijedt arccal vizslatott minket.

            - Lay itt van. -suttogta, mire Kai ledöbbent én viszont megfeszültem. Pár pillanat múlva ért be a nappalinkba, Sehunnal a nyomában.

            - Lien, beszélnünk kell! –nézett rá az említettre. Ő még mindig ledermedve ült. ChanYeol azonnal felállt, így leültem az ő helyére, Kai viszont nem tágított.

            - Négyszemközt. –célzott kettőnkre.

            - Ez a mi házunk, ha akarsz mondani valamit, azt előttünk kell! –motyogta Kai nyugodtan. Láttam, hogy nem tetszik a kínainak, de nem tudott mit tenni.

           - Sajnálom Lien. Fogalmam sincs, hogy hova tettem az eszemet. Bocsáss meg, nagyon hiányzol, mindenkinek. –nézett mélyen a szerelmem szemébe.

            - Nem csak tőlem kell bocsánatot kérned. –suttogta, mire Kai felé biccentett. Látszott, ahogyan nagy levegőt vesz, majd magában elszámolt háromig végül a sértettre meredt.

            - Ne haragudj Kai, elborult az agyam. –mondta őszintén.

            - Sosem fogom elfelejteni, de ha vele tetted volna, akkor dühösebb lennék. -utalt itt Kai Lienre.

            - Soha nem tudnám bántani őt. –tört ki Layből- Kérlek Lien –pillantott vissza rá- Szükségünk van rád, gyere haza! –kérlelte.

            - Itthon vagyok. –bökte ki halkan lehajtott fejjel.

            - Ezt te sem gondolhatod komolyan? –akadt ki a volt pasija.

            - De igen, nem akarok visszamenni. –motyogta. Láttam, ahogyan Lay fortyog magában, majd felpattan és kiviharzik a lakásból. Mindhárman nagyot fújtattunk, majd Lienre pillantottunk.

            - Most rosszat tettem, igaz? –kérdezte félénken.

            - Nem, jól cselekedtél. –biztatta Kai, ahogy én is. Nehezen, de meggyőztük őt.

Lien szemszöge

Két hét telt el. Szerencsére nem volt szükségem gyógytornára járni, mert remekül lábadoztam és otthon is megcsináltam a kellő tornáztatást. Ma már teljesen tudtam egyedül menni, csak egy kicsit sántikáltam. Már mindent ugyanúgy tudok csinálni, nem kell segítség.

Ma éppen az egyik órára néztem be, mert muszáj volt már kimozdulnom. Ez idő alatt szinte az összes cuccomat áthozták a fiúk és szinte már be is költöztem a vendégszobába. Nagyon jól kijövünk a fiúkkal, szeretek velük lenni.

            - Hiányzol az órákról. –mondta Hannah, ahogyan NaeSang is, aki egy új férfi edzőnk volt. Nagyon fiatal, csak pár évvel lehetett idősebb, mint én, de ennek ellenére nagyon profi és kemény.

            - Nekem is hiányzik, hogy itt legyek, de igyekszem. –mosolyogtam.

            - Még van esélyed felkészülni a selejtezőre. –mondta NaeSang, mikor már csak ketten voltunk.

            - Két hónap múlva lesz, azért ennyire gyorsan még én sem gyógyulok. Főleg annyira, hogy felkészülhessek normálisan. –ellenkeztem.

            - De hát csúsztatták az időpontot. Nem is hallottad? –nézett rám meglepetten.

            - Mi? –esett le az állam.

            - Probléma esett a szervezésben és egy hónappal későbbre tették. Szerintem a te elszántságoddal fel bírsz készülni. –mosolygott kedvesen.

            - Komolyan beszélsz? Van plusz egy hónapunk? –örvendeztem, mire megöleltem.

            - Igen. Titokban elkezdhetek veled alapozni, de addig még várjunk legalább egy hetet! Addig otthon kezd el terhelni, persze csak óvatosan és egy hét múlva kezdhetünk lazítani, erősíteni meg minden alapon végig megyünk. Külön edzések céljából jó lesz. –magyarázta.

            - Benne vagyok. Akkor majd beszélünk. –köszöntem el, majd hatalmas mosollyal az arcomon, mentem haza, vagyis az új otthonomba.

BaekHyun szemszöge

Mivel tél van, ilyenkor alapból hamarabb sötétedik. Türelmetlenül lestem az utcákat az ablakon keresztül Lient várva. Kezdtem aggódni, hogy valami baja esett vagy megtámadták, de ekkor szerencsére megékezett.

            - Végre itthon vagy, azt hittem bajod esett. –fújtam ki egy nagy mennyiségű levegőtömeget, mikor beért a nappaliba.

            - Elbeszélgettük az időt és még nem tudok annyira gyorsan menni. –mondta ártatlanul.

            - Miért nem szóltál? Elmentem volna érted. –húztam magamhoz.

            - Egyedül is boldogulok és amúgy is tornáztatnom kell. –mosolygott egyfolytában.

            - Mi ez a jó kedv? –emeltem fel a szemöldökömet.

            - Nem tudom, csak jól esik. –rántotta meg a vállát aranyosan. Édesen megcsókoltam, ami egyre jobban kezdett bevadulni. Szorosan magamhoz húztam és próbáltam minden érzésemet beleadni. Kezem letévedt a fenekére és azt kezdtem el simogatni, markolgatni, mire eltolt magától.

            - B-baekhyun, ne itt. –lihegett, de szemeiben láttam a tüzet.

            - Senki sincs itthon, egyedül vagyunk.  –haraptam alsó ajkamba, mire ő is elmosolyodott én pedig azonnal nyelvemmel hatoltam a szájába. Rögtön viszonozta és ujjai hajamat szántották. Egyre erősebben marcangoltam párnáit, mire nyögött egy halkabbat. Felkaptam a karjaimba és sétálni kezdtem vele a szobája felé. Lábammal becsuktam magunk mögött az ajtót, vele pedig az ágyhoz sétáltam, amire óvatosan letettem. Lábaim közé vettem a csípőjét és így támadtam be a nyakát. Nagyokat hümmögött alattam, miközben kezei becsúsztak a pólóm alá és hátamat karcolgatta. Megelégelte ezt és lehúzta a felsőmet, amit én is követtem. A most már szabaddá vált dekoltázsát nyaldostam és szívogattam. Lentebb mentem a hasán és a farmerja szélénél megálltam. Lassan kigomboltam, majd húzni kezdtem le róla. Kapkodta a levegőt, ahogyan én is, de nem siettem el semmit. Nehéz volt visszatartani magamat, de most muszáj volt. Ahogy leráncigáltam róla a szűk darabot, felfelé végigpusziltam a lábait, combjait. Kezem véletlenül hozzáért az érzékeny pontjához, mire mormogott egyet. Elégedett mosollyal másztam vissza hozzá és kezdtem el tépni ajkait. Közben ő is letologatta rólam a nadrágot, majd erősen szorított magához. Már csak egy bugyiban feküdt alattam, a vérem pedig csak úgy forrt ereimben. Olyan régóta vágyom rá, hogy azt el sem tudom mondani. Nyelvcsatánk közben kezem betévedt a csipkés anyag alá és egy ujjamat felcsúsztattam. Belenyögött a csókunkban, miközben lassan körözgettem benne. Mikor teljesen ellazult még egy ujjamat eltüntettem benne; erre már eltolt magától. Mélyen néztünk egymás szemébe, kezemet pedig egyre gyorsabban mozgattam benne. Mindkettőnk légzése felgyorsult, minden megszűnt körülöttünk.

            - BaekHyun kérlek –nyögte, mire kihúztam bugyijából a kezemet és lehúztam róla az utolsó kelletlen ruhadarabot, majd ezt a mozdulatot magamon is megcsináltam. Óvatosan szétnyitottam a lábait. Tudtam, hogy már jól van a bokája, de még mindig nagyon féltettem.

            - Jól vagyok, ne félj! –olvasott a gondolataimban. Ráfeküdtem, miközben lassan belé nyomtam magamat. Szemei lecsukódtak, ajkai résnyire szétnyitódtak és mikor minden centim eltűnt benne egy kellemes nyögés hagyta el csodás ajkait.

Közepes tempóban kezdtem el mozgatni a csípőmet, míg végig egymás szemébe néztünk. Olyan jó érzés volt kitölteni és egyesülni vele. Egy-egy erősebb lökésemnél körmei hátamat vájták, de ez csak fokozta az élvezetemet. Végig egymás nevét nyögtük. Jó, hogy nem voltak itthon a többiek, mert így nem kellett visszafognunk magunkat.

Ahogy éreztem a végét úgy gyorsítottam. Minél mélyebbre próbáltam nyomtam magamat benne, ő pedig minden egyes ilyen mozdulatomat kéjes hangokkal illetett.

            - Úristen Lienh –mormogtam.

            - Ahmm –kapkodta a levegőt. Könyökömre támaszkodtam a feje mellett és szinte egymás szájába lihegtünk. Ujjai fel-le járkáltak a hátamon, a hajamba. Éreztem, ahogyan megfeszül alattam és remegni kezd. Hátravetette a fejét és csukott szemmel nyögte a nevemet, ahogyan elélvezett. Ez a látvány engem is átlökött az élvezet csúcsán és forró nedvemmel töltöttem meg. Felváltva nyögtünk, mondogattuk a másik nevét, majd ráestem. Nyakába temettem az arcomat és éreztem, ahogyan heves szívverése ütögeti a mellkasomat. Végig a fülembe lihegett, míg próbáltunk lenyugodni.

Lassan helyre állt a légzésünk és felkönyököltem, hogy láthassam az arcát. Még mindig csukott szemmel sóhajtozott, mire elmosolyodtam. Lágyan megpusziltam az arcát, majd kinyitotta pilláit. Egymás tekintetét lestük és az első dolog, amit szemeiben megláttam, a boldogság volt. Édes mosoly jelent meg ajkain, amit viszonoztam.

Melléfeküdtem, magunkra húztam a takaróját, ő pedig felém fordult. Átöleltem a derekát és csak néztük egymást.

            - Köszönöm BaekHyun. –suttogta.

            - Mégis mit?

            - Hogy mellettem vagy. –váratlan volt ez a vallomás, de veszett jól esett. Megpusziltam a homlokát, majd még közelebb vontam magamhoz.

            - Szeretlek. –mondtam őszintén. Láttam, ahogyan elgondolkozik és próbálja magában helyre rakni a gondolatokat. Már éppen csuktam volna szemeimet, hogy aludjak, mikor megérintette a bőrömet és kényszerített, hogy szemeibe nézzek.

            - Én is szeretlek. –mondta halkan. Kellett egy kis idő, mire felfogtam szavai jelentőségét. Egyfajta melegség töltött el belülről és hevesen tapadtam ajkaira. Arcát nyakamhoz húztam, mélyen belefúrtam fejemet a hajába és békésen tértünk nyugovóra. Boldog voltam, mert a lány, aki a szerelmem, viszont szeret engem és ezt semmi nem ronthatja el. 

30. rész

Lien szemszöge

Öt nap telt el. A lábam fájdalmát már nagyjából elviselem, csak a tudattal kell még megbirkóznom.

            - Igen, jobban vagyok…nem, nekem is hiányoztok, majd igyekszem gyógyulni….rendben, köszönöm. Szia! –tettem le a telefont és fújtattam egy hatalmasat az ágyamban ülve. Kint már sötét volt, a fiúk már mind itthon voltak. Napközben kicsit unatkozom, de mivel nekik muszáj órára menniük, így nem tehetek semmit.

Ezen gondolkoztam, miközben besüppedt mögöttem az ágy, megéreztem két kezet összefonódni a hasamon és lágy puszikat végig a vállamon fel a nyakamra.

Becsuktam a szememet a jó érzésre és hagytam, hogy hadd tegye, amit akar.

            - Hogy érzed magad? –búgta a kicsi csókok között.

            - Jobban. Hiányoztál. –döntötte oldalra a fejemet, hogy jobban hozzám férjen.

            - Te is nekem, el sem tudom mondani mennyire. –tért át a fülem alatti részre. Nagyokat sóhajtoztam, mert régen éreztem már ilyet. Utoljára még BaekHyunnal voltam hetekkel ezelőtt.

            - BaekHyun ne, kérlek. –ziháltam gyengén. Nem akartam, hogy abbahagyja, de ilyen állapotban folytatni se tudjuk.

            - Ne haragudj, de nagyon kívánlak. –ül mellém és magához húz.

            - Én is téged, de ez most lehetetlen. Sajnálom. –hajtom le a fejemet.

            - Nehogy bocsánatot kérj már! –kuncog rajtam- Hidd el, mindent be fogunk pótolni! –vetíti rám ezer wattos mosolyát. Halkan nevetni kezdek és most érzem először, hogy jól vagyok.

Újabb fájdalmas, gyötrő napokat hagytunk magunk után. Kezd visszajönni az életkedvem, de nem is hasonlítható a régi énemhez.

            - Hogy vagy édes? –lépett be hozzám BaekHyun egyik szombat reggel. Ma végre mindenki itthon van, bár páran szorgalmasan tanulnak.

            - Most beszéltem az orvosommal. Ma kell bemennem kontrollra. Elkísérsz? –nézek rá kíváncsian.

            - Persze. –egyez bele azonnal- Mikor indulunk?

            - Van még másfél óránk, de át kéne öltöznöm, meg valami emberi külsőt varázsolnom magamra. –sóhajtok.

            - Most is gyönyörű vagy. –csókolja meg a vállamat- De segítek, ha ezt akarod. –pattant fel.

            - Te akarsz segíteni öltözni? –emelem fel a szemöldökömet.

            - Először is a fiúknak nem engedném, másodszor, ha jól emlékszem én már láttam mindent. –nyalja meg a száját, mire teljesen elpirulok. Hogy tud egy mondatával, így levenni a lábamról? Inkább nem reagáltam rá semmit, csak lehajtottam a fejemet. Gyengéden csípőm köré fonta a kezét és lassan felhúzott az ágyról.

            - Ne legyél zavarban! Imádom minden porcikád. –suttogta a nyakamba, miközben édes lehelete csiklandozta a bőrömet. Kirázott a hideg tőle.

            - Hogyne lennék, ha ilyeneket csinálsz? –suttogtam a levegőbe.

            - Így is kívánlak, ne kísérts! –mormogta, majd szépen lassan a keze betévedt a felsőm alá. Kicsi köröket ír le, majd egyre fentebb tolja a puha anyagot. Áthúzza a fejem végül ledobja az ágyra. Egyik kezével végig tart, hogy stabilabban tudjak állni.

            - Direkt csinálod ilyen lassan? –fordítom el a fejemet.

            - Kiélvezem a helyzetet és téged. –nyom egy nyelves csókot ajkaimra, majd elém sétál és óvatosan tolni kezd hátra. Lassan eltotyogunk az asztalig, aminek nekitámasztom a fenekemet, így már az tart engem.

Mélyen a szemembe néz, miközben kezeivel végigsimít a felsőtestemen. Ujjai tolni kezdik a rövidnadrágomat lefelé. Leguggol, majd segít kilépni a kis ruhadarabból.

            - Áhh –nyögök fel fájdalmasan, mikor megmozdítom a bokámat.

            - Jól vagy? -néz fel rám ijedten.

            - Persze, csak ne hagyd abba! –lihegem, mire elmosolyodik. Apró puszikkal halad fel a lábamon, miközben a belsőcombomat simogatja. Nagyokat sóhajtozok, mialatt csókjaival kényeztet. Ujjai beférkőznek az asztal és a fenekem közé, amiket jólesően kezd markolgatni. Visszatér a nyakamra és erősebben kezdi harapdálni, szívogatni.

            - BaekHyunhh –ölelem át a derekát és körmeimmel kezdem karcolgatni a hátát, mire morog egy mélyet. Nyelvét gyorsan a számba csúsztatja, és vad táncra hívja azt. Hosszú percekig nem szakadunk el egymástól, csak akkor, amikor elfogy a levegőnk.

            - Idejehh lenehh készülődnöm. –lihegem közel ajkaihoz.

            - Szólj, ha segítsek valamiben! –vágta rá azonnal, mire elmosolyodtam.

            - Hát, majd kéne egy kis segítség a felöltözésben.

            - Hmm vetkőztetni jobban tudok, de oké. –puszilt szájon, majd kiment. Megfésülködtem, felvittem egy leheletnyi sminket, hogy jobban nézzek ki valamivel. Nem sokkal később Baek visszajött és segített egy farmert rám erőltetni, bár elég nehezen ment. Mivel kint már javában tél volt, ezért muszáj volt rétegesen felöltözni, ami nekem nyomasztó tehernek számított. Mikor sikeresen feladta rám a cipőmet is, bár a sérült lábamra csak papucsot tudtam venni, felöltöttem magamra a kabátomat, egy sapkát és már készen is voltam.

Besegített a kocsiba, majd indultunk is.

Hamar odaértünk, majd egyből a rendelőbe mentünk. Kértem, hogy jöjjön be, amit szívesen teljesített.

            - Mrs. Huang, hogy van? –kérdezte kedvesen az orvos.

            - Jobban. –motyogtam idegesen.

Egy asztalon ültem, majd szépen levette a kötést a lábamról. Óvatosan mozgatta, tapogatta. Csináltak egy röntgen képet a lábamról, amit azonnal ki is elemeztek.

            - Nagyon szépen gyógyul, meg vagyok lepve. Lassan kezdheti terhelni, de csak óvatosan! Ilyenre gondolok, hogy napközben egy kis séta vagy tornáztatás.

            - Ennek örülök. –mosolyodtam el. Mondtak még pár dolgot, majd mehettünk is.

            - Látom fel vagy dobva. –mosolygott rám BaekHyun, mikor a folyosón sétáltunk.

            - Igen, most jól érzem magamat. –mondtam. Egyedül sétáltam, de éreztem, hogy Baek keze végig a derekamon lebeg. Egyszer felszisszentem egy lépésnél, mire azonnal átkarolt.

            - Nem kell, tudok menni! –toltam el magamtól.

            - Nem kell így csinálnod azonnal! –ráncolta a homlokát.

            - Tudom, de jól vagyok. –biztattam, majd együtt sétáltunk ki az utcára. Közben valamin nagyon nevetni kezdtünk. Olyan jól esett végre boldognak lenni. Már nagyon hiányzott, és mellette végre újra megtapasztalhattam ezt.

            - Lien. –hallottam meg egy ismerős hangot mögülem, mire mindketten abbahagytuk a nevetést.

            - Luhan? –döbbentem le. Lágy tekintettel meredt rám.

            - Beszélhetnénk? –kérdezte félénken, mire BaekHyunra pillantottam.

            - Megvárlak a kocsinál. –puszilt homlokon, majd magunkra hagyott.

            - Hogy érzed magad? –kérdezte halkan.

            - Jobban. Még fáj, de javulok. –mosolyodtam el halványan.

            - Jó látni, hogy nevetsz. –viszonozta a gesztusomat- Hiányzol. –mondta őszintén.

            - Te is nekem. -lágyultam el. Lassan közelebb lépett és körém vonta karjait. Sajnáltam, mert Luhan nagyon közel állt hozzám és tényleg hiányzott nekem. Nem akartam eltávolodni tőle. Eltoltam magamtól, mert féltem, hogy elsírom magam.

            - Mennem kéne, de hamarosan találkozunk. –mondtam őszintén.

            - Rendben, vigyázz magadra! –mosolygott kedvesen, majd elindultam BaekHyun után, aki a kocsinak támaszkodva várt rám.

            - Ne haragudj. –mondtam, mikor odaértem.

            - Dehogyis, megértem. Gyere, menjünk haza! A fiúk már biztosan csináltak valami ebédet. –segített be a kocsiba, majd haza indultunk.

Mikor beléptünk a nappaliba egyből megcsapta az orromat az étel finom illata. Betántorogtam a nappaliba és leültem a kanapéra.

            - Sokkal jobban nézel ki. –huppant le mellém ChanYeol, mire BaekHyuntól kapott egy szúrós pillantást.

            - Köszi –kuncogtam rajta, majd a másik oldalamon Kai foglalt helyet.

            - Lassan már mehetsz is edzeni. –mondta jókedvűen, mire elkomorodtam. Teljesen kiment a fejemből a válogató, a versenyek. A selejtezőig két és fél hónap van, addigra még fel is hozhatom magam. Bár ennek nagyon kicsi az esélye. Jót beszélgettünk ebéd előtt, mikor csöngettek. Sehun ment ajtót nyitni, de amikor egy ismerős hang megcsapta a fülemet, a vér is megfagyott bennem. Lay.

29. rész

Lien szemszöge

Aznap este a fiúk próbáltak felvidítani, egész délután vicces dolgokat meséltek, de valahogyan nem tudtak változtatni a lelki állapotomon. Egyszer mikor szétszóródtak mellőlem, BaekHyun tűnt fel. Óvatosan ült le a sérült lábam mellé, ami még mindig a párnán pihent.

            - Hogy érzed magad? –kérdezte halkan, miközben simogatni kezdte a karomat. Egy halovány mosoly kíséretében bólintottam egy aprót, de ő csak összeráncolta a homlokát- Lien, nekem nem tudsz hazudni! Mondd el, kérlek!

Hosszasan néztem szép barna szemeibe, míg próbáltam összeszedni magamat. Akaratlanul gyűltek könnyek a szemembe és ráztam meg a fejemet összetörve.

            - Héé. –ült azonnal közelebb és biztonságot nyújtó karjaiba zárt. Görcsösen szorongattam a felsőjét, miközben halkan szipogtam- Semmi baj. –suttogta halkan és lágyan cirógatta a hátamat.

BaekHyun szemszöge

Annyira sajnáltam szegényt. Kai mesélt róla, hogy mennyit edzett kiskora óta, mennyi mindent jelent neki ez az egész és most egy sérülés tönkre tett mindent. Mindent, amiért küzdött, amiért dolgozott, amit el akart érni. Nem! Én tudom, hogy talpra fog állni, vissza fog térni csak idő kell neki. Először a lelki állapotát kell helyre állítania, ami nehezebb, mint a gyógyulás. Hálás vagyok a fiúknak, hogy ők is ennyire mellette állnak ebben a nehéz időszakban és segítenek neki.

Lassan csillapodni kezdett a sírása, mire eltoltam magamtól egy kicsit.

            - Én végig itt leszek, segítek. –fogtam kezeim közé szépséges arcát.

            - Köszönöm. –lehelte rekedtes hangon. Láttam, ahogyan majd leragad a szeme, hosszú volt neki ez a nap.

            - Gyere, feküdj le! –álltam fel és nyújtottam a kezemet, hogy segítsek neki lábára helyezni magát. Nehezen betántorogtam vele az előre elkészítette vendégszobába. Befektettem az ágyba, magasabbra tettem a lábát és alaposan betakartam. Mikor menni készültem, megfogta a csuklómat és visszahúzott.

            - Ne menj el, kérlek! –nézett rám sötét szemeivel.

            - Dehogy megyek. –feküdtem be mellé mosolyogva, fejét a mellkasomra húztam vagyis közelebb, mivel szegénynek korlátozott volt a mozgása. Nyomtam egy édes csókot a homlokára és oldalát simogattam. Nem kellett sokat várni, hamar elnyomta az álom és a fáradtság. Mikor már mélyen szuszogott mellettem, kibújtam mellőle, utoljára megsimogattam a haját, majd magára hagytam.

Csak Kai volt kint a konyhában, a többiek mind a szobájukban foglalták el magukat.

            - Alszik? –kérdezte tőlem.

            - Igen, nehezen, de sikerült. –ültem le az egyik székre.

            - Tudom, hogy legkevésbé sem vágyik rá, ahogy én sem, de muszáj szólnunk Taoéknak. Csak a bátyja, tudnia kell róla, hogy mi történt.

            - Tudom és már én is gondolkodtam rajta. Holnap elmegyek hozzájuk.

            - Veled megyek. –jelentette ki.

            - Nem, nem kell! Nem is akarom rád erőltetni. –ellenkeztem azonnal.

            - De Lienről van szó. –magyarázta- Amúgy is látni akarom az arcukat, mikor megtudják, hogy ő most velünk van. –mosolyodott el, amit én is viszonoztam. Mindketten elmentünk aludni, és próbáltunk felkészülni a holnapi találkozóra.

Reggel hamarabb elmentünk, mielőtt Lien felkelhetett volna. Mondták a fiúk, hogy majd vigyáznak rá, ameddig vissza nem érünk.

            - Szerinted, hogy fognak reagálni? –kérdeztem, miközben mentünk fel lifttel a megfelelő szintre.

            - Biztosan ki fognak akadni. Főleg, ha megtudják, hogy te vagyLiennel.

            - Ne mondjuk el! Tudom, hogy Lien nem akarná és van elég gondja, ne terheljük le még jobban.

            - Rendben, egyetértek, de ugye tudjátok, hogy nem húzhatjátok örökké?

            - Tudjuk. –bólintottam, majd csöngettük a fehér ajtó előtt. Mindketten egy lépést tettünk meg hátra és feszülten vártunk, végül nyílt az ajtó.

Kai szemszöge

El sem tudom mondani mennyire ideges volt abban a pillanatban, amikor ott álltam a folyosón. Igazából nem tudom, mit éreztem. Mert nem féltem. Egy részem meg akart fizetni nekik, amit velem tettek, de tudtam, hogy ma megkapom. Ebben a lakásban, ezekben az órákban megkapom. Mert nem az kell, hogy én is fizikai fájdalmat okozzak nekik, nem. Látni akarom az arcukat, ahogy megtörnek, mivel nem fogják visszakapni Lient és ezt csakis maguknak köszönhetik.

Lassan tárult fel előttünk a fehér ajtó és jelent meg mögötte egy szőke, kikerekedett szemű fiú. Látszott rajta a döbbenet és egy pillanatra a félelem is átsuhant arcán, de gyorsan nyoma veszett.

            - Mit kerestek itt? –kérdezte halkan.

            - Beszélnünk kell Taoékkal! Gondolom, itthon vannak. –válaszoltam nyugodt hangszínben.

            - Ez nagyon nem jó ötlet. –rázta a fejét, de ekkor egy újabb tag lépett ki. Pont az, aki nekünk kellett.

            - Ti? –nyögte ki, de nem tudtam kivenni a hangjából, hogy döbbenet van benne vagy lenézés.

            - Mehetünk is, ha nem akartok tudni Lienről. –rántottam meg a vállamat, mire azonnal beengedtek. Szerencsénkre mind a nappaliban voltak. Ahogyan beléptünk rögtön négy szempár szegeződött ránk. Egyből Layre néztem, akin meglátszott a gyötrelem. Hatalmas mosoly jelent meg az arcomon belülről, de nem mutattam ki.

            - Mit kerestek itt? –állt fel Kris. Persze, az örökös vezető.

            - Higgyétek el, semmi kedvünk itt lenni, de úgy döntöttünk, hogy jogotok van tudni Lienről. –kezdte BaekHyun határozottan.

            - Hol van? Történt vele valami? –pattant fel azonnal Lay és láttam, ahogyan barátom haloványan elmosolyodik, de azonnal kontrollálta magát. Gondolom tetszik neki, hogy Lien mellette van.

            - Balesete volt. –mondtam ki egyszerűen, mire többen megfeszültek.

            - Mi? –nyögte ki halkan Tao.

            - Rosszul érkezett egy ugrásból, aztán elájult. Bevitték a kórházba, ahol megtudtuk, hogy az egyik bokája megzúzódott a másikban viszont szalagszakadása van. –folytatta Baek.

            - Úristen. –lehelte a báty és láttam, ahogyan összetör benne valami. Lehet szemét vagyok, de ezt akartam látni. Ő volt számára a legfontosabb, de most elvesztette.

            - Miért nem tudtunk róla? Miért ti jöttetek és ő hol van? –kezdett ideges lenni Lay.

            - Engem hívtak a kórházból. Azok után szerintetek látni akart titeket? –kérdezte gúnyosan BaekHyun.

            - Miért pont téged? Ki vagy te neki? –állt fel Chen és nézett ránk kérdőn. Egyikőnk sem válaszolt csak csendben összenéztünk.

            - Ő most nálunk van- tereltem gyorsan a témát- Ahol nyugodtan fel tud épülni és, szerintem jobb is így.

            - Nem veheted el tőlem, mi vagyunk a családja! –sziszegte Tao, de erre már nem bírtam ki, hogy ne kuncogjak.

            - Nem én vettem el, te vesztetted el. Magadnak köszönheted az egészet. Nem én tiltom meg neki, hogy ne hívjon titeket, ő nem akar hallani rólatok. –vágtam a fejéhez.

            - Jobb, ha megyünk. Úgy gondolom hálásnak kellene lennetek, hogy legalább szóltunk. –tette hozzá BaekHyun, majd mindketten elindultunk. Mind lefagyva maradtak a helyükön. Egy utolsó pillantást vetettem Layre és Taora; mindketten összetörten meredtek maguk elé.

            - Ez fura volt. –szólalt meg BaekHyun, mikor már az utcán sétáltunk haza.

            - Az, de így utólag örülök, hogy megtettük.

            - Megkaptad a bosszúdat? –nézett rám mosolyogva.

            - Teljesen mértékben. –jelent meg egy hatalmas vigyor a képemen, majd az út további részét nevetve tettük meg.

Otthon már csak Sehun volt és KyungSoo, meg persze Lien. Köszöntünk nekik, majd mindketten a vendégszoba felé vettük az irányt.

Ott feküdt az ágyban, zenét hallgatott és láttam, hogy szomorú az arca. Nehéz lehet feldolgoznia, hogy lehet ennyi volt a karrierje, de hátha sikerül majd.

Azonnal felült, ahogy meglátott, minket. BaekHyun rögtön leült mellé és lágyan megcsókolta. Összehúztam a szemöldökömet, mert még szoknom kell a látványt meg a tényt.

            - Ne haragudj haver. –mondta nekem Baek, mikor rájött, mi a bajom.

            - Megszokom. –bólogattam mosolyogva.

Látszik, hogy BaekHyun mennyire szereti Lient és ez megnyugtat. Azért még összerándul a gyomrom, ha eszembe jut, hogy ők ketten már lefeküdtek, de valahogy csak megemésztem majd. Remélem. 

28. rész

BaekHyun szemszöge

Láttam, ahogyan ledermed, ahogyan a levegő a tüdejében ragad, és ahogyan az első könnycsepp végigfolyt sima arcán.

            - N-nehm, neem –kezdett el sírni. Megállás nélkül szorongattam a kezét, próbáltam megnyugtatni, de nem tudtam. Keserves zokogásban tört ki, mire közelebb ültem hozzá, fejét a nyakhajlatomba temettem és szorosan öleltem magamhoz.

            - Jól van, shh –simogattam a hátát, de nem hagyott alább a sírása. Oldalra pillantottam Kaira, aki ledöbbenve nézett ránk. Őt sokkolta a hír, ahogy engem is, meg szerintem még furcsának találta a helyzetet, hogy így lát kettőnket. Intettem a fejemmel, hogy jöjjön közelebb, hiszen csak a legjobb barátja; ő tudja legjobban, hogy mit érez most Lien.

Úgy tett, ahogy jeleztem és fentebb helyezte magát, majd az összetört lány vállára helyezte kezét. Lien felemelte a fejét és könnyes szemekkel nézett a takaróra, ami műtött lábát takarta. Meredten bámulta a textilt, mire Kai rájött, hogy mit szeretne.

Összekulcsolta ujjait a barátjáéval, aki meglepetten pillantott fel rá. Társam csak biztatóan bólintott egyet, mire Lien lassan leemelte a fehér anyagot a lábáról.

Lábfejétől egészen a combja közepéig egy hatalmas fáslival volt betekerve a lába, ami alatt még a friss műtét nyomai bújtak meg. A másik bokáján csak egy erős szorító volt, mivel szerencsére a zúzódás nem volt olyan súlyos. Egy fájdalmas sóhaj tört fel Lienből és újra krokodilkönnyek potyogtak szemeiből.

            - Héé, minden rendben lesz. –húzta magához Kai.

            - Hogy lenne? Te tudod, mit jelentett nekem ez az egész. Mindig ezért edzettem és ennyi. Mindennek vége, nem csinálhatom tovább. –sírta neki a szavakat.

            - De igen, csinálhatod és fogod is. Ne add fel Lien, ahogy sosem szoktad!

Órákig próbáltuk vigasztalni, teljes sikertelenséggel. Túl sok volt számára ez az egész, teljesen összezuhant. A folytonos sírástól annyira legyengült, hogy muszáj volt infúzióra kötni. Adtak neki fájdalomcsillapítókat és nyugtatót, hogy el tudjon aludni, ami hatásos volt. Arca még csillogott a könnyektől, ahogyan kábultan feküdt a fehér ágyban.

Kimentem a teremből, hogy igyak egy kávét, majd pár perc múlva Kai jelent meg mellettem.

            - Annyira sajnálom BaekHyun. –mondta szomorúan.

            - De mit? –értetlenkedtem.

            - Miattam van. Ha nem akadok ki ennyire, akkor nem történt volna meg.

            - Ez nem a te hibád volt. Én kezdeményeztem ezt az egészet. Taoék is közrejátszottak, de erről felesleges vitatkozni. A lényeg, hogy jobban legyen.

           - Tudom, mellette kell lennünk, hiszen ez egy báty dolga. –mosolyodott el halványan. Aznap estére hazamentünk, de holnap mindketten reggel visszajövünk majd. Másnap kihagyjuk a sulit, mivel ez fontosabb.

Lien szemszöge

Kábultan és fáradtan nyitogattam a szemeimet. Fogalmam sem volt, hogy hány óra lehet vagy milyen napszak van, de elég világosnak bizonyult.

Csukott szemmel próbáltam megmozdítani a karomat, hogy megdörzsöljem fájó halántékomat, de hirtelen egy másik kezet éreztem meg az enyémen, ami visszaszorította az ágyra.

            - Ne mozogj! –hallottam meg egy lágy, kedves hangot, amit egyből felismertem. BaekHyun volt az. Lassan kinyitottam a szememet, hogy láthassam. Ekkor vettem észre, hogy még mindig infúzióra voltam kötve, ami miatt korlátozott volt a karom mozgása.

            - Hány óra? –hangomon még én magam is meglepődtem. Sokkal gyengébb volt, mint amilyennek képzeltem. Rekedt és erőtlen.

            - Fél tíz. –mosolygott kedvesen, miközben egy apró csókot nyomott a homlokomra- Hogy érzed magad?

            - Rosszul. –ennyivel tudtam leírni a fizikai és lelki állapotomat.

            - Jobb lesz, hidd el! Én végig itt leszek, ahogyan Kai is. –monda. Pont ekkor lépett be az ajtón az említett személy is.

            - Szia. –mosolygott rám halványan.

            - Elmegyek enni valamit. –állt fel azonnal BaekHyun, de előtte egy gyengéd csókot lehelt ajkaimra. Ketten maradtunk régi barátommal, aki lassan mellém sétált és leült az ágyam szélére.

            - Nagyon fáj? –pillantott a lábamra.

            - Eléggé. -bólintottam, majd újra síri csend telepedett a szobára.

            - Sajnálom, hogy a múltkor annyira letámadtalak. Nem kellett volna és már bánom.

            - Az én hibám volt Kai. Szólnom kellett volna, de féltem, hogy haragudni fogsz.

            - Tudod, hogy megértettem volna. Nagyon fontos vagy nekem és nem akarok veszekedni. –mondta őszintén.

            - Én sem Kai, hiányzol. –könnyeztem be és bújtam a nyakába. Szorosan átölelte a hátamat és így ültünk az ágyon.

A nap további része hamar eltelt és már ott tartottunk, hogy másnap délben az orvosom vizsgálja a lábamat. Szerencsére eddigre ideértek a fiúk, mert reggel előadásra kellett menniük.

            - Akkor lássuk a medvét. –mondta jókedvűen az orvos, míg bontogatta a lábamról a kötést. Feszengve ültem, de ekkor megéreztem egy kezet, ami összefonódik az enyémmel. Felpillantottam és megláttam BaekHyun mosolygós arcát. Egyből nyugodtabb lettem, de figyelmemet nem tudtam levenni a lábamról.

            - Nagyon szépen gyógyul. Mekkora fájdalmai vannak? –nézett fel rám.

            - Kezd múlni, de még fáj. –válaszoltam halkan.

            - Elhiszem. Nos, ha akarod, akkor délután már haza is mehetsz, de még hetekig pihenned kell, majd mindig szólok, hogy mikor kell jönni kontrollra. Meglátjuk mekkora szükséged lesz gyógytornára, hogy ezzel is segítsük a gyógyulást. –ecsetelte kedvesen. 

            - Ma hazamehetek? –derült fel az arcom, ahogy a két fiúnak is.

            - Minden bizonnyal, ha megígéred, hogy pihenni fogsz, és nem erőlteted meg! Nem sokára bejön egy nővér, akivel elintézhetitek a papírokat, írunk fel neked fájdalomcsillapítót és készen is vagyunk.

            - Majd mi vigyázunk rá, köszönjük. –hajolt meg Kai, amit mi is követtünk. Az orvos távozott, majd jó barátom is helyet foglalt velem szemben, míg BaekHyun szorosan mellettem ült.

            - Végre elmehetek innen. –sóhajtottam megkönnyebbülten- Bár, most hova menjek? –tűnődtem el, mikor eszembe jutott, hogy nem állok szóba Táoékkal.

            - Hogy-hogy hova? Hát hozzánk. –vágta rá természetesen Kai.

            - Mi? Ezt nem lehet. –ráztam a fejemet.

- Már miért ne, inkább mennél hozzátok? –emelte fel a szemöldökét.

- Dehogy. –mondtam azonnal- De nem akarok láb alatt lenni.

- Nem lennél láb alatt. Pont van egy szabad vendégszobánk és senkit sem zavarnál.

- Ez így van és legalább szem előtt lennél. –helyeselte BaekHyun.

- Rendben és köszönöm. –öleltem meg mindkettőjüket.

- Most mennünk kell, de délután eljövök kocsival. –mondta Kai, majd elköszöntek tőlem és már mentek is. Alig vártam, hogy elrepüljön az a pár óra és kiszabadulhassak ebből a fogságból.

Öt órára összeszedték minden cuccaimat és segítettek átöltözni is. Ahogy a telefonomban irkáltam Kai lépett be hatalmas mosollyal az arcán.

            - Szia! –köszönt vidáman, majd viszonoztam a kedves gesztusát.

            - BaekHyun? –kérdeztem, mikor nem láttam utána jönni.

            - Otthont maradt és megcsinálja a szobádat, de már nagyon vár. –mondta kicsit furcsán.

            - Kai, én tényleg nem akarom ezt erőltetni…

            - Csend legyen! Elmondtam a srácoknak és mindenki azonnal ezt mondta, hogy gyere hozzánk. Nem zavarsz és én is szeretném, ha közeledben lehetnék. Nálunk nyugodtan tudsz pihenni és ott van BaekHyun is. Elég nyomós indok, nem? –nézett rám pajkosan.

            - De. –bólintottam végül. Felkapta a hátára a táskámat, majd lassan segített felállni az ágyról. Nagy nehezen, de sikerült talpra állnom, egyik kezemmel átkaroltam a nyakát, ő pedig szorosan tartotta a derekamat.

Nem nagyon tudtam még sétálni vagy mozgatni a sérült végtagjaimat. Úgy egy óra múlva már az ajtón segített be, de ahogyan meghallották a többiek, hogy jövünk azonnal kisiettek.

            - Várjatok, segítünk! –jelent meg Suho és a másik oldalról átkarolt. Lassan betántorodtunk a nappaliba, majd nehezen, de sikerült leülnöm a kanapéra.

            - Ahh –szisszentem fel fájdalmasan.

            - Jól vagy? –kapott azonnal oda BaekHyun aggódva.

            - Persze. –erőltettem magamra egy mosolyt, majd segítették feltenni a lábamat egy párnára. Mind körém gyűltek és biztatóan mosolyogtak rám, mire én csak fájdalmas fejet vágtam.

            - Ne aggódj, jó lesz ez a pár hét. –mondta magabiztosan ChanYeol, mire csak elhúztam a számat. Kíváncsi leszek, milyen események fognak történni.

27. rész

Lien szemszöge

Remegő kézzel emeltem a hófehér tárgyat a fülemhez és szóltam bele gyengén.

            - I-igen? –remegett meg a hangom.

            - Végre felvetted. Lien, beszélnünk kell! –tért egyből a lényegre.

            - Most nem éppen a legalkalmasabb. –próbáltam kitérni, ami lényegében teljesen igaz volt, mivel most nem akartam még hallgatni Kai szidását is.

            - Kérlek, ne csináld te is ezt! Túlreagáltam, bár tény, hogy nagyon rosszul esett és én sosem tettem volna ilyet… -kezdte, de nekem itt lett elegem.

            - Igen, lehet te nem tetted volna ezt, igen, ezerszer megbántam, de te sem vagy szent. Elegem van, hogy mindenki csak mondja a gondokat, mikor ti is ugyanúgy követettek el bűnöket. Ha jól emlékszem egy szó nélkül ott hagytál Kínában és nem kerestél. Írtam neked, de te le se szartál. Tudom, hogy hazudtam és hibáztam, de elegem van már belőletek. –nyomtam ki a telefont és idegesen fújtattam párat.

            - Jól vagy? –kérdezte halkan BaekHyun pár perc után.

            - Igen, ne haragudj. –fordultam felé, mikor a mobilom újra rezegni kezdett jelezve, hogy üzenetem érkezett.

            - Elkéstem az órámról. Most mennem kell, de köszönök mindent. –öleltem meg, amit ő is viszonzott.

            - Hívj, ha bár mi van. –csókolt meg hosszan és szenvedélyesen. Utoljára rámosolyogtam, majd gyorsan elindultam a suli felé.

Sietősen rohantam be az órára negyed óra késéssel.

- Elnézést a késésért. –hajolgattam mindenki előtt.

- Semmi gond, állj be gyorsan! –mondta az egyik edző, majd így is tettem. Beálltam a helyemre egy alapos bemelegítés során, majd bekapcsolódtam az edzésbe. Próbáltam minden figyelmemmel a gyakorlatra koncentrálni, de százfelé állt az agyam.

Két órás hajtás után már alig álltam a lábamon. Se lelkileg, se fizikailag sem voltam toppon, ami megnehezítette a dolgomat.

            - Lien, még egyszer mutasd be az átlós nagy ugrásodat! –utasított az edzőm, mire bólintottam és beálltam a helyemre. Becsuktam a szememet, vettem egy nagy levegőt, amit szépen lassan fújtam ki. Lábujjhegyre emelkedtem, fejemet felemeltem ezzel jelezve, hogy készen állok az ugrásra. Nagy lendülettel indultam meg a szőnyeg közepéig, ahol egy sasszét követett egy rundell, amit két flick és végül a dupla csavart szaltóm. Kiugrottam a szőnyegből; pontosan tudtam, hogy kell csavarnom magamon, hogy kell tartanom a kezeimet, hogy kell fordulnom. Zűrös elmém miatt elsötétült előttem minden, mikor éppen a levegőben voltam fejjel lefelé, de még szerencsére meg tudtam úgy fordulni, hogy ne arccal fúródjak a szőnyegbe. Viszont a lehető legrosszabban érkeztem és a lábam magam alá csavarodott az érkezésben. Fájdalmasan felnyögtem és erőtlenül estem össze a sárga gumianyagon. Két férfiedzőm és az egyik csapattársam egyből felém rohantak.

            - Úristen Lien, jól vagy? Fáj valamid? –kérdezték ijedten.

           - A lábam, nem bírom megmozdítani. –mondtam a fájó pontot szorongatva összeszűkített könnyes szemekkel.

            - Hívjatok orvost! –ordította valaki, mire megpróbálták szorongató ujjaimat lefejteni a lábamról. Forró könnyek folytak végig meggyötört arcomon, de igazából már nem tudtam, hogy a lábamból adódó fájdalomtól, vagy ami három napja gyötör engem.

            - Be kell mennünk a kórházba! –próbáltak ölbe venni, de tiltakoztam.

            - Nem, nem mehetünk oda! Jól vagyok, csak adjatok p-pár percet. –próbálkoztam eredménytelenül.

            - Lien lehet, hogy komoly sérülésed van, azonnal be kell vinnünk! –mondták, majd az egyik férfiedzőm felkapott és vitt is ki, miközben én megállás nélkül sírtam.

            - Mindjárt szólok a testvérednek. –mondta HaNa, aki a cuccomat hozta utánam.

            - Nem, neki ne! –szóltam gyorsan, majd megkértem, hogy szóljon inkább BaekHyunnak. Mire kiértünk már a mentő itt is volt, de ahogyan megláttam a piros kék szirénát, a fehér ruhás emberekkel, meg a hordágyat, ahogyan sietnek felénk, minden elsötétült.

BaekHyun szemszöge

            - Lien hol van? –kérdezte Kai, ahogy beléptem a konyhába- Miért nem akar velem beszélni? –folytatta idegesen.

            - Talán mert össze-vissza szidtad? –kérdeztem gúnyosan.  

            - Csak lenne már vége ennek az egésznek. –sóhajtott, miközben leült az egyik székre.

            - Szerintem is. –foglaltam vele szemben helyet.

            - Amúgy….hogy a-alakult ez ki köztetek? –kérdezte félénken és akadozva.

            - Nem tudom. Már az elején megtetszett, aztán valahogy mindig egymásba botlottunk. Később szándékosan kerestem a társaságát, majd kialakult valami. Én egyre jobban beleestem, aztán elcsattant az első csók. Volt, amikor teljesen elszakadt tőlem, mert össze volt zavarodva, de aztán újra megtaláltuk egymást.

            - É-és ti tényleg lefeküdtetek egymással? –nézett rám félve.

            - Igen, és ha tudni akarod nem bántam meg. Bármikor újra megtenném, bár ez mostanában nem fog összejönni. –hajtottam le a fejemet.

            - Miért?

            - Szegény teljesen össze van törve. Itt vagy te, amott meg Lay és Tao. Én is bekavartam egy kicsit, ami nem nagydolog, de rosszkor időzítettem.

            - Mire célzol? –emelte fel a szemöldökét.

            - Szerelmet vallottam neki. –böktem ki, miközben ránéztem.

            - Hogy mi? Te ennyire komolyan gondolod? –döbbent le.

            - Igen, teljesen beleszerettem. –helyeseltem.

            - Ezt miért nem tudtam meg hamarabb. Így már érthető minden. –mosolyodott el végre. Ekkor viszont megszólalt a telefonom, majd megláttam, hogy Lien keres.

            - Szia! –köszöntem bele vidáman, de meglepődésemre egy idegen hang válaszolt.

            - Én HaNa vagyok, Lien csapattársa. Balesete volt.

            - Hogy mi? Hol van? Mi történt? –pattantam fel idegesen, mire Kai is felkapta a fejét.

            - Most viszik be a kórházba, gyere ide!

            - Azonnal ott vagyok. –tettem le és már rohantam is a kijárat felé.

            - Mi történt? –jött utánam Kai.

            - Liennek balesete volt, most viszik a kórházba. Muszáj odamennem. –daráltam, miközben kabátomat vettem fel.

            - Mi? Én is megyek. –jelentette ki határozottan és pár perc múlva már a taxiban ültünk.

Sietősen rohantunk fel a kórház emeletére, majd megláttunk egy kisebb csapatot, így hozzájuk siettünk.

            - Te lennél BaekHyun? –kérdezte egy felnőtt nő tőlem.

            - Igen, veled beszéltem. Hol van Lien? –tértem azonnal a lényegre.

            - Rosszul érkezett egy ugrásból, nem tudta mozgatni a lábát, aztán pedig elájult. Túl sokat edzett és látszott rajta, hogy amúgy sincsen valami jó állapotban.

            - Úristen és mi baja? –folytatta Kai.

            - Most beszéltünk az orvossal, csak titeket vártunk. Szalagszakadás a bokájában és zúzódás a másik lábán. Az eséstől kisebb agyrázkódást kapott, de az nem komoly. –sorolták.

            - Jesszus. –döbbentem le.

            - Most műtik, de a rosszabb hír, hogy nem valószínű a felépülése a selejtezőre. Ki kell hagynia az egész szezont. –mondták szomorúan.

            - Össze fog törni, ha ezt megtudja. –rázta a fejét Kai.

            - Tudjuk, mi is nagyon sajnáljuk mivel az egyik legtehetségesebb emberünk. Két és fél hónapunk van a selejtezőig, kizárt dolog, hogy addigra felépülne.   

Vártunk még egy darabig, de nekik menniük kellett egy nagyon fontos edzésre. Közben befejezték a műtétet, de várnunk kellett, hogy bemehessünk hozzá. Végre odajött hozzánk egy nővér, aki elkísért minket Lien szobájához.

            - Pár perc és felébred. –mondta halkan, majd egyedül hagyott minket vele. Én a jobb oldalára mentem, míg Kai a másikra. Meredten bámultam meggyötört arcát, majd leültem mellé, amit Kai is követett. Tényleg nem kellett sokat várni és Lien nyöszörögni kezdett.

            - Lien, hallasz minket? –szólítgattam halkan, míg megfogtam a kezét.

            - H-hol vagyok? –kérdezte rekedten és erőtlenül.

            - Kórházban, hogy érzed magad? –folytattam, mire lassan kinyitotta a szemét. Pislogott párat mire a szeme megszokta a fényt, majd meglátta a másik oldalán Kait. Értetlenül nézett rá, majd rám.

            - Majd később megbeszéljük, de hogy érzed magad? –kérdezte gyengéden.

            - Fáradtan és fáj a lábam. De mi történt pontosan? –nézett kettőnkre.

            - Rosszul érkeztél egy ugrásból, aztán pedig elájultál. –mesélte Kai.

            - Arra emlékszem, hogy nem bírtam lábra állni, de mit csináltak velem? Mi baja a lábamnak és mikor mehetek haza? –kérdezte folyamatosan.

            - Megműtöttek. –böktem ki nehezen.

            - M-mi? –kerekedett ki a szeme.

            - Megzúzódott a bokád és szalagszakadásod van.

            - N-nem, ez nem lehet. –rázta a fejét gyengén- Mikor edzhetek?

            - Lien, nagyon súlyo… -kezdte Kai, de Lien közbeszólt.

            - Mikor edzhetek? –kérdezte könnyes szemekkel.

            - Ki kell hagynod ezt az évet, sajnálom.

26. rész

BaekHyun szemszöge

Fantasztikus álmom volt, amit egy fülsüketítő zaj szakított félbe. Kómásan próbáltam kinyitni fáradt szemeimet és észhez térni. Felemeltem a fejemet, akkor láttam meg Lien békés arcát a mellkasomon nyugodni. Elmosolyodtam egy pillanatra, majd eszembe jutott a telefonom. Kínlódva a rezgő tárgy felé nyúltam, majd rekedten beleszóltam.

            - Hálló?

            - Hol vagy? –hallottam meg ChanYeol ideges hangját.

            - Miért? Baj van? –folytattam nyugodt hangszínben.

            - Nem aludtál itthon, gondolom Lien veled van. Ne tudd meg mennyire szét aggódtuk magunkat miattatok, főleg Kai.

            - Nem hiszem, hogy Kainak most az lenne a legjobb, ha ott lennénk. Kellett, hogy nyugodt körülmények között lehessünk, amúgy igen, Lien velem van. Ma hazamegyek, de ne idegeskedjetek!

            - Hogyne lennék idegesek? Lien, jól van? –vette át a telefont közös barátunk.

            - Azelőtt, vagy azután, hogy elzavartad? –váltam gúnyossá.

            - Ne csináld ezt! Beszélni akarok vele!

            - Éppen alszik és szerintem várj egy kicsit ezzel! Van elég gondja most és ma muszáj lesz szembenéznie Taoval és Layjel. Szüksége lenne a legjobb barátjára, de ugye ez nem adatik meg. –folytattam, miközben elkezdtem Lien haját piszkálni.

            - Mit tehettem volna? Haragudtam rá, de már látom, hogy nem így kellett volna döntenem.

            - Most mennem kell, hamarosan hazamegyek. –tettem le gyorsan, mielőtt bármit tudott volna mondani. Fújtam egy nagyot, majd óvatosan fentebb kúsztam és kémlelni kezdtem az alvó szépség arcát. Aranyosan ölelte a mellkasomat, ahogyan halkan szuszogott. Csupasz combja kilógott a takaró rejtelme alól, amit a póló szabadon hagyott. Beharaptam az alsó ajkamat, majd simogatni kezdtem a vállát, hátát.

Lassan mocorogni kezdett, majd felnézett rám.

            - Jó reggelt! –köszöntem hatalmas mosollyal az arcomon.

            - Hogy tudsz, ilyen boldog lenni? –temette vissza arcát a mellkasomba.

            - Mert egy gyönyörű lánnyal aludhattam és kellhettem. –magyaráztam, mire ledöbbenve felkapta a fejét. Tenyerével támaszkodott rajtam, majd lassan elmosolyodott.

            - Hihetetlen vagy. –csókolt meg. El akart szakadni, de nem hagytam. Nyakára vezettem kezemet és visszahúztam magamhoz egy szenvedélyesebb csókra. Egyből nyelvemet az ő szájába csúsztattam és fentebb húztam magamon. Ujjai hajamat szántották, én pedig hátánál, derekánál szorítottam magamhoz.

Ágyékunk összeért, mire mindketten belenyögtünk a nyelvcsatába.

            - B-baekhyunh neh. –szakadt el lihegve.

            - Muszáj. –hadartam és egy pillanat alatt magam alá gyűrtem és újból édes párnáit marcangoltam. Beférkőztem lábai közé, kezemmel pedig a pólója alá férkőztem. Feszes hasfalát simogattam, mire egyre nagyobbakat hümmögött. Éreztem, ahogyan szűkebb lesz az alsóm, amit neki is a tudatára adtam. Együtt nyögtünk egy hangosat a másik szájába, mikor löktem egyet a csípőmmel.

            - Kérlehhk neh. –tolt el gyorsan magától.

            - Rendben, ne haragudj. –ültem fel, amit ő is követett.

            - Mennem kéne. –motyogta halkan és öltözni kezdett én viszont az ágyon ülve bámultam magam elé.

            - Nagyon köszönöm BaekHyun. –lépett oda hozzám már készen- Nem tudom, hogyan hálálhatnám meg.

            - Úgy, hogy nem löksz el magadtól! Kérlek, Lien! –fordultam felé.

            - Sosem hagynálak el. –csókolt meg lágyan, majd távozott a házunkból. Egy darabig még gondolkoztam a reggelen, meg az estén, aztán úgy döntöttem, ideje hazamenni és beszélni Kaijal.

Lien szemszöge

Hatalmas mennyiségű levegőt szívtam magamba, amit lassan fújtam ki, mielőtt benyitottam volna a lakásunkba. Ahogy beléptem megcsapott a meleg és a feszültség. Bentebb haladtam és megláttam a hat fiút a nappalinkban ülni idegesen. Ahogy megláttak egyből felpattantak páran. Lay rögtön megindult felém, de kitágult szemekkel nézett rám, miután a kezem hatalmas csattanással találkozott az arcával.

- Hogy tehetted? –kérdeztem könnyes szemekkel.

- Lien, …

- Még mindig nem bírom felfogni. Undorító vagy. –mondtam keményen a szemébe nézve. A többiek levegőt visszatartva figyeltek minket, amit a testvérem hangja tőrt meg.

 - Lien, nyugodj meg!

 - Te ne mondj nekem meg semmit, hogy mit csináljak! Ugyanolyan vagy, mint ő. –mutattam a barátomra- Komolyan, hova tettétek az eszeteket?

- Elborult az agyunk, -kezdett bele Lay, de nem hagytam, hogy bármit is mondjon.

- És mégis mitől? Mert annyira féltékeny vagy a legjobb barátomra, hogy kitaláltok egy csomó hazugságot? Ezt még talán meg lehetne érteni, de nekem sem hittél. Nekem Lay. –néztem rá könnyes szemekkel.

- Sajnálom. –mondta halkan.

- Ezt nem lehet ennyivel elintézni. –ráztam a fejemet.

- Ne, kérlek, ne! –nyúl volna a kezem után, de azonnal elkaptam.

- Megverted a legjobb barátomat, aki neked is társad volt. –mondtam hangosan, mire a többiek ledöbbenve néztek a két fiúra. Annyi minden lett volna, amit még el tudtam volna mondani, de nem ment. Könnyeim halkan folytak végig az arcomon és érkezetek a padlóra. Elindultam a szobám felé, de barátom kétségbeesetten ragadta meg a csuklómat.

- Ne nyúlj hozzám! –tagoltam szépen lassan, majd bevágtam a szobám ajtaját. Előkerestem a bőröndömet és levágtam az ágyra, miközben megállás nélkül sírtam. Dobálni kezdtem a ruháimat bele a nagy táskába. Mikor a legfontosabb dolgaimat összeszedtem, tárcsázni kezdtem.

- Baj van? –kérdezte azonnal aggódva.

- El kell innen mennem. –sírtam a telefonba.

- Gyere a házunkhoz, máris megyek! –tette le, majd vettem egy nagy levegőt és kiléptem a szobám rejtelméből. Mindenki ugyan ott volt, ahol pár perccel ezelőtt. Nem néztem egyikőjükre sem, csak siettem a kijárat felé.

- Lien, állj meg! Nem mehetsz el csak így! –szólt rám a testvérem erősen, mire megfordultam.

- Te ne mondd meg, mit tegyek! Egy életre elástad magadat a szememben. –vágtam a fejéhez. Egy pillantást vetettem Layre, aki összetört arccal nézett engem. Mielőtt bárki mondhatott volna bármit kisiettem a lakásból és már rohantam is a lifthez. Könnyeim újra utat törtek maguknak, de nem is akartam visszafogni őket.

Bevágódtam egy taxiba, ami nem sokkal később leparkolt a szép családi ház előtt. BaekHyun már ott volt, és ahogyan kiszálltam magához ölelt, ami miatt még jobban sírni kezdtem.

            - Shh, semmi baj. –nyugtatgatott.

            - Hogyne lenne? A testvérem és a barátom megverte a legjobb barátomat, aki mellesleg gyűlöl. Nem aludhatok otthon és nem tudom hova men…

            - Maradj itt! –vágott gyorsan a szavamba, mire értetlenül néztem rá.

            - BaekHyun ezt nem lehet.

            - Miért ne?

            - Mondjuk a szüleid miatt? Nem állíthatunk be csak így.

            - Legalább én is hazajönnék, aminek ők örülnének és biztos vagyok benne, hogy tetszenél nekik. Majd azt mondjuk, hogy felújítás folyik a lakásodban, ezért egy darabig nincs hol aludnod. Amúgy is nem baj az, ha megtudják, hogy kit szeretek. –mosolygott kedvesen.

            - BaekHyun –leheltem a nevét.

            - Ne mondj semmit! –nyomott egy lágy csókot ajkaimra- Most nincsenek itthon, majd csak este jönnek, de akkor beavatom őket.

            - Nagyon édes vagy, de ezt nem lehet. Van egy barátnőm, akinél eltölthetek pár napot, de nem maradhatok itt.

            - De szólsz, ha bármi van? –nézett rám szép barna szemeivel.

            - Persze. –bújtam a nyakába- Köszönöm. –mormogtam. Ezt az idilli pillanatot csak a telefonom zaja törhette meg, amit morcosan húztam elő kabátom zsebéből. Aggódó tekintettel néztem BaekHyunra, aki nem értette mi bajom van.

            - Kai az.

25. rész

Lien szemszöge

            - Valamit el kell mondanom. –jelentette ki határozottan BaekHyun, Kai szemébe nézve. Egy gyors pillantást vetett rám, mire könnyes szemmel ráztam meg a fejemet épphogy láthatóan. De folytatta; itt az idő.

            - Mi ez az egész? –kérdezte a barátom, miközben felült az ágyban és kérdőn járt a tekintete köztem és Baek között.

            - Mi vagyunk a hibásak, amiért megvertek téged. És én vagyok a hibás, amiért Lien eltávolodott Laytől. –kezdte halkan, nekem pedig egyre sűrűbben potyogtak a könnyek a szememből.

            - Hogy érted ezt? –nézett ránk ferdén Kai.

            - Viszonyom volt Liennel. –ismerte be őszintén, mire síri csend uralkodott a szobára.

            - Mi? –nyögte ki nehezen a rézbőrű.

            - Nem tudom, csak megtetszett és tudom, hogy nem szabadott volna, de nem bírtam ki és egyre közelebb kerültem hozzá, aztán.. –halkult el egy pillanatra, mire rám nézett. Meredten bámultam szép, barna szemeibe. Hiányzik BaekHyun.

            - Aztán? –lett egyre idegesebb Kai.

            - Lefeküdtünk. –hajtotta le a fejét Baek, én pedig kezeimbe temettem arcomat.

            - Lien, mondd, hogy ez nem igaz!

            - Kai, é-én.. –néztem rá, de nem tudtam semmit sem mondani. Képtelen voltam rá, teljesen lefagytam.

            - Ne hidd, hogy kaland volt, mert nem az! Kedvelem Lient, nagyon is. –vágta rá BaekHyun, mire megdobbant a szívem.

            - Nem az érdekel, hogy kedvelitek egymást, hanem, hogy elhallgattátok, pont előlem. Lien, legjobb barátunk vagyunk, azt hittem mindent megosztunk egymással.

            - Meg is, én csak…

            - Te mi? Mégis mióta tart ez az egész?

            - Két hónapja. –ismerte be halkan BaekHyun.

            - Szóval két hónapja átversz engem? –nézett mérgesen rám. Átkoztam magamat, azt kívántam, bárcsak elnyelne a föld.

            - Kai, erről nem Lien teh… -kezdett el védeni Baek, de nem sikerült neki.

            - Szerinted haragudnék, amiért megkedvelsz valakit? Nem! Dehogy átversz, hazudsz, kihasználsz? Ezt nem néztem volna ki belőled. –mondta lenézően.

            - Fejezd be! –szólt rá hangosan BaekHyun.

            - Ne szólj közbe! Magadtól be sem ismerted, mikor rákérdeztem, csak hallgattál és hazudtál össze-vissza. Most pedig menj el! -halkult el a végére.

            - Kai –néztem rá kisírt szemekkel, de ilyen dühösnek régen láttam.

            - Menj! –mondta feszülten, mire sírva kirohantam a szobájából, majd a lakásból. Nem láttam merre megyek, csak futottam minél messzebb. Szörnyen rosszul éreztem magamat, ennél borzalmasabb már nem is lehetne.

BaekHyun szemszöge

Idegesen figyeltem, ahogyan Lien elrohan, majd hallottam az ajtó csapódását.

            - Ezt miért csináltad? Nem fogod fel, hogy nem ő tehet róla? Lényegében én erőltettem az elején, most miért őt hibáztatod? –kértem számon az ágyon ülő társamat.

            - Ő a legjobb barátom, te mit tettél volna?

            - Meghallgattam volna. Most viszont nyugodj le és gondol át a dolgokat! És ha már haragszol valakire, akkor ne csak rá zúdíts mindent, mert nem ő tehet róla. –mondtam határozottan, majd felkaptam a kabátomat és Lien után rohantam.

Eleinte nem találtam sehol, majd pár utcányira tőlünk megláttam a járdaszegélyen ülni, felhúzott lábakkal és még mindig sírt. Odasiettem, és simogatni kezdtem a hátát.

            - Utál engem. –mormogta lehajtott fejjel.

            - Csak ideges, meg fog nyugodni, de most kelj fel, mert megfázol! –húztam magammal, de még mindig nem nézett rám. Közvetlen magam elé állítottam, egyik kezemmel az övét fogtam a másikkal álla alá nyúltam, hogy szemeibe tudjak nézni.

            - Hidd el, hogy jobb lesz! Nem engedem, hogy egyedül csináld végig. –suttogtam halkan, miközben kitűrtem egy tincset arcából. Mélyen a szemembe nézett, de semmi konkrétat nem tudtam kiolvasni belőle.

            - Sajnálom BaekHyun. –lehelte halkan.

            - Micsodát? –simogattam selymes bőrét.

            - Hogy úgy neked támadtam a múltkor. Nekem…ne-nekem hiányzol. –mondta félénken, mire valami isteni melegség járt át belülről.

            - Te is nekem Lien, nagyon is. –mosolyodtam el, majd lágyan csókolni kezdtem puha ajkait, amit olyan régen érezhettem. Ujjaival barna tincseimbe túrt és egy mély sóhaj hagyta el szánkat, ahogyan nyelvünk összetalálkozott. Amíg ízlelgettem édes párnáit, az egész testében remegett és megállás nélkül potyogtak a könnyek a szeméből.

            - Miért sírsz? –suttogtam a szájába, miközben két oldalról fogtam szép arcát és tartottam közel az enyémhez.

            - M-mert… -szipogta halkan.

            - Mondd el, én itt vagyok. –simogattam a haját.

            - Pont ez az. Hiányoztál és most, hogy megcsókoltál...

             - Tudom, édes, tudom. –mosolyogtam, majd mellkasomra húztam a fejét. Szorosan ölelte a derekamat és hosszú percekig nem engedtük el egymást. Már teljesen lenyugodott, mikor nehezen elváltunk.

            - Tudod, nálam aludhatsz. Gondolom, most nem akarsz hazamenni. –ajánlottam fel és belülről őrjöngtem, hogy igent mondjon.

            - Igen, most nem akarom látni se Layt, se Taot, viszont Kaijal sem lenne jó egy házban lenni. Hihetetlen, hogy nem tudom hova menjek, vagy mit csináljak? –szomorodott el.

            - Van egy ötletem. –mosolyodtam el és húzni kezdtem magammal.

            - Mit csinálsz? –kérdezte a szemeit törölgetve.

            - Majd meglátod édes. –kacsintottam és az út további részén csendben ballagott mögöttem. Lassan meg is érkeztünk az eltervezett helyhez, majd mikor felismerte a környéket és a házat, megtorpant és kikapta a kezét az enyémből.

            - Mit csinálunk itt? Miért jöttünk ide? –kérdezte félénken.

            - Nem akarsz otthon aludni, nálunk sem lehet, így elhoztalak magamhoz. –magyaráztam egyszerűen.

            - BaekHyun nem teheted ezt! –rázta a fejét.

            - Mit? –zavarodtam össze.

            - Nem fordíthatsz hátat a csapatodnak, a családodnak miattam.

            - Nem fordítok hátat, hanem kiállok azért, akit szeretek. –léptem közelebb hozzá, ő pedig kikerekedett szemekkel nézett fel rám.

            - Mit mondtál?

            - Azt, hogy szeretlek. Nem tudom mennyire vagyok szerelmes, lehet nem vagyok még, de sokkal többet érzek egy szimpla kedvelésnél. –mondtam őszintén, mélyen a szemébe nézve.

            - BaekHyun –lehelte erőtlenül a nevemet és láttam, ahogyan megcsillan a szeme az éjszakában, de nem az örömtől, hanem a könnyektől. Lehet örült neki, de ezt most nem tudom eldönteni.

            - Semmit nem kell mondanod, tudom, hogy a lehető legrosszabbkor mondtam ezeket, de muszáj volt. –még szerettem volna folytatni, de nem hagyta, hanem szenvedélyesen ajkaimra nyomta az övéit. Kicsit meglepődtem, de természetesen viszonoztam.

            - Köszönöm, hogy itt vagy velem. –motyogta halkan, majd szemeimbe nézett.

            - Ez természetes. Gyere, menjünk be! –húztam magammal, de megint megtorpant.

            - Anyukádék? –kérdezte félve.

            - Nyugi, valami baráti családdal vannak a hegyekben. –mosolyogtam biztatóan, majd végre bejutottunk a házba.

Főztem egy meleg teát és leültünk a kanapéra. Beszélgettünk, próbáltam egy kis lelket önteni belé, de eléggé zavaró volt, hogy a telefonja megállás nélkül rezgett. Fújtatva elővette a zsebéből, majd ledöbbenve bámult a képernyőre.

            - Mi az? –kérdeztem.

            - Huszonnyolc nem fogadott hívásom van és kilenc üzenetem. Mind Taotól, Laytől és pár Luhantól.

            - Visszahívod őket? –kérdeztem félve, de szerencsére azt a választ kaptam, amit akartam hallani.

           - Dehogy is, nem akarok beszélni velük, se látni őket. –kapcsolta ki a készüléket, majd letette az üveg asztalra. Láttam rajta, hogy mindjárt elalszik, hiszen mindkettőnket kifárasztott a mai nap és a tegnap este.

           - Gyere, menjünk aludni! –húztam fel magamhoz, majd lassan felballagtunk az emeltre. Adtam neki egy pólót, amit komótosan átvett, közben hátulról figyeltem minden mozdulatát. Olyan szép volt és annyira vágytam rá, de nem akartam még jobban leterhelni.

Bebújtam az ágyamba az alsónadrágomban, majd megvártam, míg bemászik mellém. Közvetlen mellém feküdt, magunkra húztam egy takarót és átöleltem. Feje a mellkasomon pihent, míg ujjával kicsi köröket írt le meztelen bőrömre.

            - Be fogok indulni. –mormogtam, mire kuncogni kezdett és elkapta a kezét.

            - Ne haragudj.

            - Rád sosem. –pusziltam meg a fejét, majd még közelebb magamhoz vontam.

            - Köszönöm BaekHyun, jó éjszakát. –suttogta halkan.

            - Szép álmokat Lien. –szippantottam egy utolsót finom illatából, majd szépen lassan mindkettőnket elnyomott az álom. Fáradtak voltuk, mint fizikailag, mint érzelmileg.

Érzem, hogy nem fog hamar lecsengeni ez az ügy, de mi itt vagyunk egymásnak és nem is fogom elengedni őt. Kiállok mellette, jelentsen ez bármit.