26. rész

BaekHyun szemszöge

Fantasztikus álmom volt, amit egy fülsüketítő zaj szakított félbe. Kómásan próbáltam kinyitni fáradt szemeimet és észhez térni. Felemeltem a fejemet, akkor láttam meg Lien békés arcát a mellkasomon nyugodni. Elmosolyodtam egy pillanatra, majd eszembe jutott a telefonom. Kínlódva a rezgő tárgy felé nyúltam, majd rekedten beleszóltam.

            - Hálló?

            - Hol vagy? –hallottam meg ChanYeol ideges hangját.

            - Miért? Baj van? –folytattam nyugodt hangszínben.

            - Nem aludtál itthon, gondolom Lien veled van. Ne tudd meg mennyire szét aggódtuk magunkat miattatok, főleg Kai.

            - Nem hiszem, hogy Kainak most az lenne a legjobb, ha ott lennénk. Kellett, hogy nyugodt körülmények között lehessünk, amúgy igen, Lien velem van. Ma hazamegyek, de ne idegeskedjetek!

            - Hogyne lennék idegesek? Lien, jól van? –vette át a telefont közös barátunk.

            - Azelőtt, vagy azután, hogy elzavartad? –váltam gúnyossá.

            - Ne csináld ezt! Beszélni akarok vele!

            - Éppen alszik és szerintem várj egy kicsit ezzel! Van elég gondja most és ma muszáj lesz szembenéznie Taoval és Layjel. Szüksége lenne a legjobb barátjára, de ugye ez nem adatik meg. –folytattam, miközben elkezdtem Lien haját piszkálni.

            - Mit tehettem volna? Haragudtam rá, de már látom, hogy nem így kellett volna döntenem.

            - Most mennem kell, hamarosan hazamegyek. –tettem le gyorsan, mielőtt bármit tudott volna mondani. Fújtam egy nagyot, majd óvatosan fentebb kúsztam és kémlelni kezdtem az alvó szépség arcát. Aranyosan ölelte a mellkasomat, ahogyan halkan szuszogott. Csupasz combja kilógott a takaró rejtelme alól, amit a póló szabadon hagyott. Beharaptam az alsó ajkamat, majd simogatni kezdtem a vállát, hátát.

Lassan mocorogni kezdett, majd felnézett rám.

            - Jó reggelt! –köszöntem hatalmas mosollyal az arcomon.

            - Hogy tudsz, ilyen boldog lenni? –temette vissza arcát a mellkasomba.

            - Mert egy gyönyörű lánnyal aludhattam és kellhettem. –magyaráztam, mire ledöbbenve felkapta a fejét. Tenyerével támaszkodott rajtam, majd lassan elmosolyodott.

            - Hihetetlen vagy. –csókolt meg. El akart szakadni, de nem hagytam. Nyakára vezettem kezemet és visszahúztam magamhoz egy szenvedélyesebb csókra. Egyből nyelvemet az ő szájába csúsztattam és fentebb húztam magamon. Ujjai hajamat szántották, én pedig hátánál, derekánál szorítottam magamhoz.

Ágyékunk összeért, mire mindketten belenyögtünk a nyelvcsatába.

            - B-baekhyunh neh. –szakadt el lihegve.

            - Muszáj. –hadartam és egy pillanat alatt magam alá gyűrtem és újból édes párnáit marcangoltam. Beférkőztem lábai közé, kezemmel pedig a pólója alá férkőztem. Feszes hasfalát simogattam, mire egyre nagyobbakat hümmögött. Éreztem, ahogyan szűkebb lesz az alsóm, amit neki is a tudatára adtam. Együtt nyögtünk egy hangosat a másik szájába, mikor löktem egyet a csípőmmel.

            - Kérlehhk neh. –tolt el gyorsan magától.

            - Rendben, ne haragudj. –ültem fel, amit ő is követett.

            - Mennem kéne. –motyogta halkan és öltözni kezdett én viszont az ágyon ülve bámultam magam elé.

            - Nagyon köszönöm BaekHyun. –lépett oda hozzám már készen- Nem tudom, hogyan hálálhatnám meg.

            - Úgy, hogy nem löksz el magadtól! Kérlek, Lien! –fordultam felé.

            - Sosem hagynálak el. –csókolt meg lágyan, majd távozott a házunkból. Egy darabig még gondolkoztam a reggelen, meg az estén, aztán úgy döntöttem, ideje hazamenni és beszélni Kaijal.

Lien szemszöge

Hatalmas mennyiségű levegőt szívtam magamba, amit lassan fújtam ki, mielőtt benyitottam volna a lakásunkba. Ahogy beléptem megcsapott a meleg és a feszültség. Bentebb haladtam és megláttam a hat fiút a nappalinkban ülni idegesen. Ahogy megláttak egyből felpattantak páran. Lay rögtön megindult felém, de kitágult szemekkel nézett rám, miután a kezem hatalmas csattanással találkozott az arcával.

- Hogy tehetted? –kérdeztem könnyes szemekkel.

- Lien, …

- Még mindig nem bírom felfogni. Undorító vagy. –mondtam keményen a szemébe nézve. A többiek levegőt visszatartva figyeltek minket, amit a testvérem hangja tőrt meg.

 - Lien, nyugodj meg!

 - Te ne mondj nekem meg semmit, hogy mit csináljak! Ugyanolyan vagy, mint ő. –mutattam a barátomra- Komolyan, hova tettétek az eszeteket?

- Elborult az agyunk, -kezdett bele Lay, de nem hagytam, hogy bármit is mondjon.

- És mégis mitől? Mert annyira féltékeny vagy a legjobb barátomra, hogy kitaláltok egy csomó hazugságot? Ezt még talán meg lehetne érteni, de nekem sem hittél. Nekem Lay. –néztem rá könnyes szemekkel.

- Sajnálom. –mondta halkan.

- Ezt nem lehet ennyivel elintézni. –ráztam a fejemet.

- Ne, kérlek, ne! –nyúl volna a kezem után, de azonnal elkaptam.

- Megverted a legjobb barátomat, aki neked is társad volt. –mondtam hangosan, mire a többiek ledöbbenve néztek a két fiúra. Annyi minden lett volna, amit még el tudtam volna mondani, de nem ment. Könnyeim halkan folytak végig az arcomon és érkezetek a padlóra. Elindultam a szobám felé, de barátom kétségbeesetten ragadta meg a csuklómat.

- Ne nyúlj hozzám! –tagoltam szépen lassan, majd bevágtam a szobám ajtaját. Előkerestem a bőröndömet és levágtam az ágyra, miközben megállás nélkül sírtam. Dobálni kezdtem a ruháimat bele a nagy táskába. Mikor a legfontosabb dolgaimat összeszedtem, tárcsázni kezdtem.

- Baj van? –kérdezte azonnal aggódva.

- El kell innen mennem. –sírtam a telefonba.

- Gyere a házunkhoz, máris megyek! –tette le, majd vettem egy nagy levegőt és kiléptem a szobám rejtelméből. Mindenki ugyan ott volt, ahol pár perccel ezelőtt. Nem néztem egyikőjükre sem, csak siettem a kijárat felé.

- Lien, állj meg! Nem mehetsz el csak így! –szólt rám a testvérem erősen, mire megfordultam.

- Te ne mondd meg, mit tegyek! Egy életre elástad magadat a szememben. –vágtam a fejéhez. Egy pillantást vetettem Layre, aki összetört arccal nézett engem. Mielőtt bárki mondhatott volna bármit kisiettem a lakásból és már rohantam is a lifthez. Könnyeim újra utat törtek maguknak, de nem is akartam visszafogni őket.

Bevágódtam egy taxiba, ami nem sokkal később leparkolt a szép családi ház előtt. BaekHyun már ott volt, és ahogyan kiszálltam magához ölelt, ami miatt még jobban sírni kezdtem.

            - Shh, semmi baj. –nyugtatgatott.

            - Hogyne lenne? A testvérem és a barátom megverte a legjobb barátomat, aki mellesleg gyűlöl. Nem aludhatok otthon és nem tudom hova men…

            - Maradj itt! –vágott gyorsan a szavamba, mire értetlenül néztem rá.

            - BaekHyun ezt nem lehet.

            - Miért ne?

            - Mondjuk a szüleid miatt? Nem állíthatunk be csak így.

            - Legalább én is hazajönnék, aminek ők örülnének és biztos vagyok benne, hogy tetszenél nekik. Majd azt mondjuk, hogy felújítás folyik a lakásodban, ezért egy darabig nincs hol aludnod. Amúgy is nem baj az, ha megtudják, hogy kit szeretek. –mosolygott kedvesen.

            - BaekHyun –leheltem a nevét.

            - Ne mondj semmit! –nyomott egy lágy csókot ajkaimra- Most nincsenek itthon, majd csak este jönnek, de akkor beavatom őket.

            - Nagyon édes vagy, de ezt nem lehet. Van egy barátnőm, akinél eltölthetek pár napot, de nem maradhatok itt.

            - De szólsz, ha bármi van? –nézett rám szép barna szemeivel.

            - Persze. –bújtam a nyakába- Köszönöm. –mormogtam. Ezt az idilli pillanatot csak a telefonom zaja törhette meg, amit morcosan húztam elő kabátom zsebéből. Aggódó tekintettel néztem BaekHyunra, aki nem értette mi bajom van.

            - Kai az.