37. rész

BaekHyun szemszöge

Miután megebédeltünk a nappaliba foglaltunk helyet. Mindenki előkészítette az ajándékát, majd átadtuk egymásnak egyszerre. Nagy hangzavar lett a házban, de senki sem bánta. Utoljára hagytam Lient. Négyszemközt akartam megosztani vele az ajándékomat, így amikor már én is átadtam a meglepetésemet a srácoknak és ő is, megfogtam a kezét és a szobájába húztam.

Becsuktam magam mögött az ajtót, majd felé fordultam. Értetlenkedve nézett rám szép nagy sötét szemeivel. Megfogtam a derekát és rövid, de szenvedélyes csókot nyomtam ajkaira.

            - Ezt meg akartam tenni, mielőtt átadom az ajándékodat. –magyaráztam neki, mire elmosolyodott. A hátam mögül előhúztam egy kis, díszes dobozkát, amin egy szép masni díszelgett.

            - Boldog karácsonyt Lien. –motyogtam halkan és felé nyújtottam a csomagot. Láttam rajta, hogy meghatódik és lassan kezdi leszedni a dobozkáról a csomagolást. Felnyitja a tetejét és megdöbbent arccal nézett rám, majd vissza a doboz tartalmára.

           - BaekHyun. –lehelte a nevemet, én pedig még mindig kezemet szorongatva álltam előtte. Még nem jöttem rá, hogy tetszik neki vagy nem.

            - Mit gondolsz? –kérdeztem nehezen, miközben kiemelte az ajándékot a rejtekéből.

            - Ez gyönyörű, annyira köszönöm. –ugrott a nyakamba. Megkönnyebbülve fújtam ki  levegőt és szorítottam magamhoz törékeny testét- Feltennéd?

            - Persze. –mosolyodtam el, ő pedig megfordult. Kisöpörtem a fekete hajtömeget a nyakából és felhelyeztem rá az ékszert. Egy nyakláncot kapott tőlem, amin két kicsi balett cipő lógott és mellette egy szív, ami kövekből állt. Ez a két dolog jellemez minket és mikor megláttam egyből Lien jutott eszembe. Mikor sikeresen bekapcsoltam, csupasz vállához hajoltam és egy hosszú csókot nyomtam rá. Hallottam, hogy sóhajt egy nagyot, így bátran folytattam és egyre fentebb mentem. Végig a nyakát, majd a fülénél álltam meg.

            - B-baekHyunhh állj le! Még át kell adnom az ajándékodat. –fordult felém mosolyogva.

            - Majd este folytatjuk. –tettem hozzá, mire kuncogni kezdett. Elsétált az asztaláig és elvett onnan egy kicsi dobozt, ami nagyon szépen be volt csomagolva. Megállt előttem és szégyenlősen mosolygott fel rám.

            - Boldog karácsonyt BaekHyun. –mondta és átnyújtotta az ajándékot. Kíváncsian szedtem le róla a csomagolópapírt, amit a földre dobtam. Egy fekete dobozt rejtett alatta, amit azonnal fel is nyitottam. Egy percig kikerekedett szemekkel néztem a doboz tartalmát, aztán Lient, de ő nem mert rám nézni. Tekintetemet visszairányítottam az ajándékra, majd kivettem a búvóhelyéről. Egy gyönyörű óra volt benne, aminek a számlapjában a mi monogramunk volt belegravíroztatva. Teljesen ledöbbentem, ennél jobb ajándékot nem is adhatott volna. Egy kicsit el is érzékenyültem, fiú létem ellenére.

            - H-hogy tetszik? –szólalt meg Lien halkan. Válasz helyett csak átöleltem a derekát és erősen megcsókoltam. Éreztem, hogy ledermed, de készségesen viszonozta.

            - Tökéletes, nagyon köszönöm. –suttogtam a szájába. Vállai megkönnyebbülve zuhantak le, ahogy kifújta a levegőt.

            - Azt hittem utálod.

            - Viccelsz? Lien, nem is tudom, hogy köszönjem meg.

            - Sehogy. –vágta rá azonnal- Örülök, ha tetszik és ha hordani fogod.

            - Imádom, ahogyan téged. –húztam közelebb magamhoz.

            - Én is imádlak. –motyogta, majd visszatértünk egymás párnáihoz. Lágyan simogattam a derekát, ő meg a hajammal játszadozott.

            - Ideje kimennünk. –szakadt el gyorsan.

            - Rendben és még egyszer köszönöm. –mondtam halkan.

            - Én is. –mosolygott rám, majd először ő ment ki, aztán követtem én is, csak feltettem az új órámat.

Lien szemszöge

Sokkal könnyebb lett, hogy tudom, tetszik neki az ajándékom. Oda vagyok ezért a nyakláncért, annyira mi vagyunk. Nagyon örültem neki és ahogy láttam mindenki a saját ajándékának. Estefele már nagyon jó volt a hangulat. Egész álló nap nevettünk, iszogattunk egy kicsit, ami csak tetőzte a kedvünket. Mikor pár percre el tudtam szakadni, bementem a szobámba és leültem az ágyamra. Elővettem a telefonomat és először percekig csak tartogattam a kezemben, majd végül tárcsázni kezdtem.

Hosszú csörgés után, végre felvetette.

            - Szia. –köszönt halkan bele mély hangján.

            - Szia! Hogy telik a napotok?

            - Jobban, mint számítottam rá. –engedett el egy halk nevetésnek nem mondható hangot.

            - Az jó. –bólogattam, persze ezt nem láthatta- Csak boldog karácsonyt szerettem volna kívánni neked és a többieknek is.

            - Köszönjük, bár jobb lenne, ha itt lennél.

            - Hidd el, hogy jobb így!

            - Remélem hamarosan találkozunk, de most jobb, ha megyek, mert a végén felgyújtják a konyhát. –lett kedvesebb a hangja.

            - Akkor siess! –nevettem el magam- Hiányzol Tao és szeretlek. –mondtam halkan. Egy ideig csak síri csendet hallottam, majd végül megszólalt.

            - Nekem is hiányzol és én is szeretlek Lien, nagyon. Boldog karácsonyt hugi.

            - Jó éjszakát. –leheltem, majd letettem. Ekkor vettem észre, hogy halkan sírni kezdtem közben. Gyorsan megtöröltem az arcomat, majd pötyögni kezdtem.                         

 „Boldog karácsonyt!” –küldtem el mindenkinek a régi csapatból. Ahogy ezzel végeztem, már nyílt is az ajtóm.

            - Hát itt vagy! –örült meg Kai, majd letelepedett mellém- Minden rendben?

            - Persze. –mosolyogtam rá, de átlátott rajtam.

            - Így a jó. –fogta meg a kezemet.

            - Tudom. –bólogattam, majd megtöröltem az arcomat. A nyakamhoz nyúlt és kezébe vette a két kicsi medált.

            - Tudtál róla? –kérdeztem, miután láttam az arckifejezését.

            - Persze, ott voltam, mikor megvette. –mosolygott sejtelmesen. Magához húzott mielőtt kimehettünk volna, majd bevetettük magunkat az este további részébe.

Reggel kómásan nyitogattam szemeimet. Fel akartam ülni, de egy kar megakadályozott a mozgásban. Hunyorítva fordítottam oldalra a fejemet és találkoztam Baek arcával. Szinte rajtam feküdt, így nem is próbálkoztam tovább a kikeléssel. Beugrottak a tegnapi dolgok, bár nem mindenre emlékszem teljesen. Az este végére már minden apróságra koccintottunk, majd hirtelen dőltek ki páran. Baek és én valahogy eljutottunk a szobámig, de onnantól teljes filmszakadás. Bár mivel mindketten meztelenül fekszünk, így nem nehéz kitalálni mi történt. Ezekre visszagondolva kuncogni kezdtem, mire a mellettem fekvő fiú is mocorogni kezdett.

            - Hány óra? –mormogta a nyakamba.

            - Nem tudom, tíz felé lehet. –suttogtam, mire nehezen felemelte a fejét és engem kezdett el nézni. Szemeit alig bírta kinyitni; nagyon vicces látvány volt.

            - Te mennyire emlékszel? –kérdezte halkan.

            - Nem sokra. –nevettem el magam.

            - Jó, mert én se. –mosolyodott el, majd hirtelen komoly lett és közelebb hajolt- De az estére igen. –búgta, majd megcsókolt.

            - Én arra se, csakhogy már itt vagyunk.

            - Szeretnéd, ha feleleveníteném a dolgokat? –mosolyodott el kajánul.

            - Majd máskor. –hagytam ennyiben.

Letusoltam felöltöztem és már el is telt a délelőtt. Baekhyun visszaaludt, kint találkoztam KyungSooval, de ő is kómás volt, így inkább elmentem sétálni.

Nem járkált sok ember az utcákon, én viszont arra lettem figyelmes, hogy egy lakóparknál állok. A lábaim mintha önálló életet éltek volna, maguktól vittek egy irányba.

Be az ajtón, el a liftekig, fel a megfelelő emeletre és már álltam is a fehér ajtó előtt. Vettem egy nagy levegőt és megnyomtam a csengőt. A szívem majd kiugrott a helyéről, míg ki nem nyílt az ajtó.

A fiú kitágult szemekkel meredt rám, látszott, hogy teljesen lefagyott.

            - L-lien? –dadogta, majd azonnal szélesebbre tárta a bejáratot, amin kimérten mentem be. Levettem a cipőmet, a kabátomat, majd leültünk a kanapéra. Éreztem, hogy itt az ideje, hogy eljöjjek és próbáljuk orvosolni azt a romlott helyzetet, ami jelenleg is van. Tegnap mindenki válaszolt az üzenetemre, még Lay is pedig azt hittem, hogy szóba se áll velem.

            - Miért jöttél? Nagyon örülök, csak nem értem.

            - Nem akarok veszekedni. Jó lenne, ha minden a régi lenne.

            - Én is ezt szeretném. Lien a húgom vagy és nem akarlak elveszíteni. Nagyon bánom, amit tettem, rájöttem mekkora hülye voltam. Ne haragudj és Kai se.

            - Nem haragszom Tao. –mondtam halkan. Egy darabig csak egymást néztük, majd szinte egyszerre pattantunk fel és vetettem bele magamat testvérem karjaiba. Szorosan öleltük egymást, hosszú percekig el nem engedtük a másikat.

Ezután leültünk és mesélni kezdtünk egymásnak az elmúlt hónap eseményeiről. Volt mit bepótolnunk és végre éreztem, hogy kezdünk visszatalálni egymáshoz. Éppen egy történet közepén tartott, mikor az öt másik fiú jelent meg. Ahogy megláttak engem megtorpantak és szinte szájtátva meredtek rám. Bátortalanul felemeltem a kezemet és intettem egyet.

           - Sziasztok. –motyogtam halkan. Mindenkin átsiklott a szemem, de Laynél megálltam. Nem tudtam eldönteni, hogy mit gondolhat magában. Tao is meg én is felálltunk és feszülten vártunk. Luhan volt az első, aki megmozdult és lassan felém sétált, a szemkontaktusunkat meg nem szakítva. Végül megállt előttem, majd elmosolyodott és szorosan magához ölelt. Kuncogtam egyet és viszonoztam a kedves gesztusát.

            - De jó látni. –engedett el. Ezután a többiek is felbátorodtak és mind köszöntöttek.

            - Hiányoztál kislány. –mondta nekem Kris, majd Layhez fordultam. Óvatosan rámosolyogtam, de ő még mindig érzéstelen arccal nézett engem, végül én kezdeményeztem és félénken megöleltem, amit végre viszonzott. Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy jól sikerült a találkozásunk. Ezután leültünk és ők is beszálltak a beszélgetésünkbe.