34. rész

BaekHyun szemszöge

            - Látom, megvan az egész csapat. –kezdte Kris.

            - Mi járatban vagytok? –kérdezte nyugodtan Suho, karba tett kezekkel.

            - Csak nézelődünk és megláttunk titeket. –észrevettem, hogy Lay meredten nézi Lient, ahogyan Tao is. A barátnőm tekintete zavartan járkált a fiúk között. Megszorítottam a kezét, mire rám nézett, de ekkor egy hang, zavart meg bennünket.

            - Lien, beszélhetnénk? –kérdezte tőle ex-barátja halkan.

            - I-igen. –dadogta a szerelmem és már szállt volna le az asztalról, de megrántottam a kezét. Kérdőn pillantott rám én pedig szinte észrevehetetlenül ráztam meg a fejemet.

            - Mindjárt jövök. –suttogta nekem. Lassan arrébb sétáltak, így már nem hallhattam, miről folyik az eszmecsere.

Lien szemszöge

Kicsit feszengve, idegesen álltam meg Layjel szemben, aki lágyan méregetett.

            - Öhmm..Hogy vagy? –kérdezte.

            - Jól, vagyis jobban. Már edzhetek. –mosolyodtam el- És te?

            - Nem jól. Lien, miért csináljuk ezt? –sóhajtott fájdalmasan- Úgy viselkedünk, mintha idegenek lennék egymás számára. Pedig nem így van, tudom, hogy nem így van.

            - Lay, ne kezdjük elölről!

            - Hiányzol Lien, nagyon és szeretlek. Nem akarom ezt, veled akarok lenni, én nem tudok továbblépni.

            - Én már megtettem. Nem bírom onnan folytatni, ahol abbahagytuk.

            - Ne mond ezt! Mit érzel irántam? –lépett közelebb.

            - Ne csináld!

            - Mit érzel Lien? Mondd el! –vágott a szavamba.

            - Én már nem szeretlek. Vagyis de, igen szeretlek, de nem úgy, ahogyan régen.

            - Nem hiszem. –rázta a fejét összetörve.

            - Lay, lépjünk túl ezen! Folytathatjuk, mint barátok. Fontos vagy nekem, nagyon is, de én nem tudok már veled lenni.

            - Miért nem írtál vissza? –kérdezte hirtelen.

            - Mi? Mikor? –értetlenkedtem.

            - Tegnap este küldtem egy üzenetet. Kértem, hogy beszéljünk, de te nem válaszoltál. –magyarázta. Tegnap este? Tegnap este…BaekHyun. Hamar elaludtam, de vajon ő olvasta az üzenetet? "Sajnálom." Ezért mondta ezt nekem. Elolvasta az SMS-eimet?

            - Most jobb, ha megyek. Remélem, majd beszélhetünk még. –mondta szomorúan és elsietett. Ledermedve álltam ott, majd lassan fordultam meg, amikor a fiúk odaértek hozzám, már egyedül. 

            - Mi történt? –kérdezte Kai, de hidegen hagytam.

            - Elolvastad? –szegeztem BaekHyunnak a kérdésemet.

            - Lien, én.. –kezdte volna, de nem hagytam magam.

            - Ezt nem hiszem el. Nincs jogod ezt tenni!

            - Tudom, sajnálom. Nem is akartam, de..nem tudom, miért tettem.

            - Mennem kell! –indultam el gyorsan.

            - Lien, ne! –nyúlt utánam Baek, de nem hagytam, hogy visszatartson.

            - Edzenem kell, majd beszélünk! –jöttem el, minél előbb. Csak szedtem a lábaimat egymás után és már ott is voltam az öltözőben. Még jó, hogy a táskám nálam volt, így visszavettem a ruhámat és már kezdtem is a melegítést.

            - Lien? Te mit keresel itt? –döbbent le NaeSang, mikor meglátott.

            - Edzenem kell, ha nyerni akarok. –válaszoltam úgy, hogy nem néztem rá.

            - Minden rendben van? –tapintott a lényegre.

            - Nem akarok róla beszélni, csak edzeni! –vágtam rá keményen, mire bólintott egyet és neki is kezdtünk.

Órákon át izzadtam, küszködtem, de még mindig nem éreztem úgy, hogy abba tudnám hagyni.

            - Lien, elég lesz mára! Álljunk le! –szólt rám az edzőm.

            - Nem vagyok fáradt, folytatom. –közöltem vele.

            - Túl fogod terhelni magadat.

            - Jól vagyok.

            - Vagy most azonnal leállsz, vagy én magam cipellek haza, de az nem fog tetszeni. –mondta keményen, mire megszeppenve néztem fel rá.

            - Nem vagyok fáradt. –motyogtam halkan.

            - De fáradt vagy, nagyon is. Azért nem hagyod abba, mert felrobbansz a dühtől. Nem akarom, hogy megint lesérülj. Menj haza! –mondta sokkal kedvesebb hangon, amibe beleegyeztem. Magához húzott és szorosan megölelt.

Sötét volt, mire hazaértem. Ahogy beértem a nappaliba, megpillantottam BaekHyunt, aki idegesen járkált fel-alá a szobában.

            - Végre megjöttél. –könnyebbült meg, amint meglátott.

            - Jól vagyok, nem kellett volna aggódnod. –mondtam halkan, fáradt hangon.

            - Hogyne kellett volna? Mindjárt összeesel. Lien, annyira sajnálom. Esküszöm, hogy nem akartam elolvasni, csak feldühített a tudat, hogy esetleg érzel még valamit iránta.

            - Mi? –nyögtem ki ledöbbenve.

            - Féltem, hogy meggondolod magad, mert még mindig őt szereted. –ismerte be halkan.

Kikerekedett szemekkel néztem az előttem álló fiúra. Hirtelen azt sem tudtam, mit gondoljak. Komolyan azt hiszi, hogy érzek még valamit Lay iránt? Olyan aranyosan áll előttem. Szomorú tekintettel néz rám és egy pillanatra a kétségbeesés is átsuhan az arcán.

            - Ohh istenem, hogy gondolod ezt? –tör ki belőlem, majd szorosan magamhoz húzom.

            - Mi? –nyögi nehezen. Eltolom magamtól, hogy barna szemeibe nézhessek.

            - Igen, érzek valamit Lay iránt. Egy kedves baráti gesztust, de nem szeretem. Vagyis úgy, mint egy barátot igen, de nem úgy, mintha a szerelmem lenne. Én lezártam, annak már vége van. Szeretlek BaekHyun és nem akarom, hogy kételkedj ebben.

            - Nem kételkedek, de nem akarlak elveszíteni.

            - Nem fogsz. –simítok végig szép arcán.

            - Én is szeretlek. –csókol meg szenvedélyesen és a nyelve már a számban munkálkodik. Szó szerint faljuk egymást az első veszekedésünk után. Nem is mondanám veszekedésnek, inkább összekapás, de éppen elég volt, hogy még közelebb kerüljünk egymáshoz.

            - Gyere! –szakad el lihegve és már húz is a szobám felé. Becsukja az ajtót, majd azonnal nekinyom, és újból megtalál ajkaival.

Mélyen a haját túrom és minél jobban húzom magamhoz. Keze az egész testemet bejárja, de szépen megállapodik a fenekem, amit jólesően kezd masszírozni és simogatni. Forró csókjaival a nyakamon halad végig és egy bizonyos pontot erősebben kezd szívni, de eltolom a fejét, mivel nem akarom, hogy bármilyen nyom is rajtam maradjon. Feltolta a felsőmet a mellemig, majd nyelve a dekoltázsomat szántotta.

            - Baekhh akarlak. –lihegtem sűrűn, mire a derekamnál fogva elhúzott az ajtótól és lelökött az ágyra. Egy kis nyögés tört fel belőlem meglepődésemben. Feltérdelt az ágyra, ráült a csípőmre és lehúzta rólam a pólómat, majd ezt a mozdulatot magán is elvégezte. Úgy nézett le rám, mintha az áldozata lennék. Teljesen elködösült a tekintete és beharapta az alsó ajkát. Eszméletlen jól nézett ki a kócos hajával. Kezemet a derekára tettem, mire előrébb hajolt, hogy kényelmesebben végig tudjak simítani a felsőtestén. Nyakánál fogva lehúztam magamhoz és egyből szájába csúsztam a nyelvemet. Marcangoltuk egymást, még egy bomba sem tudott volna elválasztani minket. Szűk farmeromat sikeresen lerángatta rólam; ő is már csak egy alsóban térdelt előttem. Szétnyitotta lábaimat, majd teljes testsúlyával rám nehezedett. Meg is lepődtem a hirtelen közelségétől, de azt vettem észre, hogy ő teljesen máshol jár, miközben egyre jobban nyomta lefelé a lábamat.

            - Mit csinálsz? –kérdezem ferdén.

            - Már akkor beindultam, mikor láttalak a teremben. –hadarta és a térdem már belefúródott a matracba. Szóval tetszik neki, hogy hajlékony vagyok. Olyan édes volt, ahogy szórakozik a lábammal, amit egy hangos nevetéssel adtam tudatára.

            - Jól elvagy? –kérdezem mosolyogva.

            - Remekül. –súgja és ajkaival pőre bőrömet támadja be. Fentebb tol az ágyon, miközben lehámozza rólam a melltartómat. Mikor végzett kebleim kényeztetésével, az egész hasamat végig puszilta, de nem állt meg. Leheletét már a nőiességemen éreztem, mire megfeszültem. Nem tudom, hogy készen állok-e erre, mivel nekem ez elég személyes. Persze szeretem Baekiet, de erről Lay jut eszembe. Neki is sokára engedtem meg, mivel nekem ehhez teljes bizalom kell. Magam sem értem miért, de így érzek. Ijedten toltam el a fejét magamtól ültem hátrébb és egy takaróval takartam el csupasz melleimet. Értetlen szemekkel nézett rám, mire én remegő hanggal válaszoltam.

            - Kérlek, ne! Álljunk le!