31. rész

BaekHyun szemszöge

Értetlen szemekkel néztem Lienre, ahogyan Kai is. Ledermedve és ijedt arccal vizslatott minket.

            - Lay itt van. -suttogta, mire Kai ledöbbent én viszont megfeszültem. Pár pillanat múlva ért be a nappalinkba, Sehunnal a nyomában.

            - Lien, beszélnünk kell! –nézett rá az említettre. Ő még mindig ledermedve ült. ChanYeol azonnal felállt, így leültem az ő helyére, Kai viszont nem tágított.

            - Négyszemközt. –célzott kettőnkre.

            - Ez a mi házunk, ha akarsz mondani valamit, azt előttünk kell! –motyogta Kai nyugodtan. Láttam, hogy nem tetszik a kínainak, de nem tudott mit tenni.

           - Sajnálom Lien. Fogalmam sincs, hogy hova tettem az eszemet. Bocsáss meg, nagyon hiányzol, mindenkinek. –nézett mélyen a szerelmem szemébe.

            - Nem csak tőlem kell bocsánatot kérned. –suttogta, mire Kai felé biccentett. Látszott, ahogyan nagy levegőt vesz, majd magában elszámolt háromig végül a sértettre meredt.

            - Ne haragudj Kai, elborult az agyam. –mondta őszintén.

            - Sosem fogom elfelejteni, de ha vele tetted volna, akkor dühösebb lennék. -utalt itt Kai Lienre.

            - Soha nem tudnám bántani őt. –tört ki Layből- Kérlek Lien –pillantott vissza rá- Szükségünk van rád, gyere haza! –kérlelte.

            - Itthon vagyok. –bökte ki halkan lehajtott fejjel.

            - Ezt te sem gondolhatod komolyan? –akadt ki a volt pasija.

            - De igen, nem akarok visszamenni. –motyogta. Láttam, ahogyan Lay fortyog magában, majd felpattan és kiviharzik a lakásból. Mindhárman nagyot fújtattunk, majd Lienre pillantottunk.

            - Most rosszat tettem, igaz? –kérdezte félénken.

            - Nem, jól cselekedtél. –biztatta Kai, ahogy én is. Nehezen, de meggyőztük őt.

Lien szemszöge

Két hét telt el. Szerencsére nem volt szükségem gyógytornára járni, mert remekül lábadoztam és otthon is megcsináltam a kellő tornáztatást. Ma már teljesen tudtam egyedül menni, csak egy kicsit sántikáltam. Már mindent ugyanúgy tudok csinálni, nem kell segítség.

Ma éppen az egyik órára néztem be, mert muszáj volt már kimozdulnom. Ez idő alatt szinte az összes cuccomat áthozták a fiúk és szinte már be is költöztem a vendégszobába. Nagyon jól kijövünk a fiúkkal, szeretek velük lenni.

            - Hiányzol az órákról. –mondta Hannah, ahogyan NaeSang is, aki egy új férfi edzőnk volt. Nagyon fiatal, csak pár évvel lehetett idősebb, mint én, de ennek ellenére nagyon profi és kemény.

            - Nekem is hiányzik, hogy itt legyek, de igyekszem. –mosolyogtam.

            - Még van esélyed felkészülni a selejtezőre. –mondta NaeSang, mikor már csak ketten voltunk.

            - Két hónap múlva lesz, azért ennyire gyorsan még én sem gyógyulok. Főleg annyira, hogy felkészülhessek normálisan. –ellenkeztem.

            - De hát csúsztatták az időpontot. Nem is hallottad? –nézett rám meglepetten.

            - Mi? –esett le az állam.

            - Probléma esett a szervezésben és egy hónappal későbbre tették. Szerintem a te elszántságoddal fel bírsz készülni. –mosolygott kedvesen.

            - Komolyan beszélsz? Van plusz egy hónapunk? –örvendeztem, mire megöleltem.

            - Igen. Titokban elkezdhetek veled alapozni, de addig még várjunk legalább egy hetet! Addig otthon kezd el terhelni, persze csak óvatosan és egy hét múlva kezdhetünk lazítani, erősíteni meg minden alapon végig megyünk. Külön edzések céljából jó lesz. –magyarázta.

            - Benne vagyok. Akkor majd beszélünk. –köszöntem el, majd hatalmas mosollyal az arcomon, mentem haza, vagyis az új otthonomba.

BaekHyun szemszöge

Mivel tél van, ilyenkor alapból hamarabb sötétedik. Türelmetlenül lestem az utcákat az ablakon keresztül Lient várva. Kezdtem aggódni, hogy valami baja esett vagy megtámadták, de ekkor szerencsére megékezett.

            - Végre itthon vagy, azt hittem bajod esett. –fújtam ki egy nagy mennyiségű levegőtömeget, mikor beért a nappaliba.

            - Elbeszélgettük az időt és még nem tudok annyira gyorsan menni. –mondta ártatlanul.

            - Miért nem szóltál? Elmentem volna érted. –húztam magamhoz.

            - Egyedül is boldogulok és amúgy is tornáztatnom kell. –mosolygott egyfolytában.

            - Mi ez a jó kedv? –emeltem fel a szemöldökömet.

            - Nem tudom, csak jól esik. –rántotta meg a vállát aranyosan. Édesen megcsókoltam, ami egyre jobban kezdett bevadulni. Szorosan magamhoz húztam és próbáltam minden érzésemet beleadni. Kezem letévedt a fenekére és azt kezdtem el simogatni, markolgatni, mire eltolt magától.

            - B-baekhyun, ne itt. –lihegett, de szemeiben láttam a tüzet.

            - Senki sincs itthon, egyedül vagyunk.  –haraptam alsó ajkamba, mire ő is elmosolyodott én pedig azonnal nyelvemmel hatoltam a szájába. Rögtön viszonozta és ujjai hajamat szántották. Egyre erősebben marcangoltam párnáit, mire nyögött egy halkabbat. Felkaptam a karjaimba és sétálni kezdtem vele a szobája felé. Lábammal becsuktam magunk mögött az ajtót, vele pedig az ágyhoz sétáltam, amire óvatosan letettem. Lábaim közé vettem a csípőjét és így támadtam be a nyakát. Nagyokat hümmögött alattam, miközben kezei becsúsztak a pólóm alá és hátamat karcolgatta. Megelégelte ezt és lehúzta a felsőmet, amit én is követtem. A most már szabaddá vált dekoltázsát nyaldostam és szívogattam. Lentebb mentem a hasán és a farmerja szélénél megálltam. Lassan kigomboltam, majd húzni kezdtem le róla. Kapkodta a levegőt, ahogyan én is, de nem siettem el semmit. Nehéz volt visszatartani magamat, de most muszáj volt. Ahogy leráncigáltam róla a szűk darabot, felfelé végigpusziltam a lábait, combjait. Kezem véletlenül hozzáért az érzékeny pontjához, mire mormogott egyet. Elégedett mosollyal másztam vissza hozzá és kezdtem el tépni ajkait. Közben ő is letologatta rólam a nadrágot, majd erősen szorított magához. Már csak egy bugyiban feküdt alattam, a vérem pedig csak úgy forrt ereimben. Olyan régóta vágyom rá, hogy azt el sem tudom mondani. Nyelvcsatánk közben kezem betévedt a csipkés anyag alá és egy ujjamat felcsúsztattam. Belenyögött a csókunkban, miközben lassan körözgettem benne. Mikor teljesen ellazult még egy ujjamat eltüntettem benne; erre már eltolt magától. Mélyen néztünk egymás szemébe, kezemet pedig egyre gyorsabban mozgattam benne. Mindkettőnk légzése felgyorsult, minden megszűnt körülöttünk.

            - BaekHyun kérlek –nyögte, mire kihúztam bugyijából a kezemet és lehúztam róla az utolsó kelletlen ruhadarabot, majd ezt a mozdulatot magamon is megcsináltam. Óvatosan szétnyitottam a lábait. Tudtam, hogy már jól van a bokája, de még mindig nagyon féltettem.

            - Jól vagyok, ne félj! –olvasott a gondolataimban. Ráfeküdtem, miközben lassan belé nyomtam magamat. Szemei lecsukódtak, ajkai résnyire szétnyitódtak és mikor minden centim eltűnt benne egy kellemes nyögés hagyta el csodás ajkait.

Közepes tempóban kezdtem el mozgatni a csípőmet, míg végig egymás szemébe néztünk. Olyan jó érzés volt kitölteni és egyesülni vele. Egy-egy erősebb lökésemnél körmei hátamat vájták, de ez csak fokozta az élvezetemet. Végig egymás nevét nyögtük. Jó, hogy nem voltak itthon a többiek, mert így nem kellett visszafognunk magunkat.

Ahogy éreztem a végét úgy gyorsítottam. Minél mélyebbre próbáltam nyomtam magamat benne, ő pedig minden egyes ilyen mozdulatomat kéjes hangokkal illetett.

            - Úristen Lienh –mormogtam.

            - Ahmm –kapkodta a levegőt. Könyökömre támaszkodtam a feje mellett és szinte egymás szájába lihegtünk. Ujjai fel-le járkáltak a hátamon, a hajamba. Éreztem, ahogyan megfeszül alattam és remegni kezd. Hátravetette a fejét és csukott szemmel nyögte a nevemet, ahogyan elélvezett. Ez a látvány engem is átlökött az élvezet csúcsán és forró nedvemmel töltöttem meg. Felváltva nyögtünk, mondogattuk a másik nevét, majd ráestem. Nyakába temettem az arcomat és éreztem, ahogyan heves szívverése ütögeti a mellkasomat. Végig a fülembe lihegett, míg próbáltunk lenyugodni.

Lassan helyre állt a légzésünk és felkönyököltem, hogy láthassam az arcát. Még mindig csukott szemmel sóhajtozott, mire elmosolyodtam. Lágyan megpusziltam az arcát, majd kinyitotta pilláit. Egymás tekintetét lestük és az első dolog, amit szemeiben megláttam, a boldogság volt. Édes mosoly jelent meg ajkain, amit viszonoztam.

Melléfeküdtem, magunkra húztam a takaróját, ő pedig felém fordult. Átöleltem a derekát és csak néztük egymást.

            - Köszönöm BaekHyun. –suttogta.

            - Mégis mit?

            - Hogy mellettem vagy. –váratlan volt ez a vallomás, de veszett jól esett. Megpusziltam a homlokát, majd még közelebb vontam magamhoz.

            - Szeretlek. –mondtam őszintén. Láttam, ahogyan elgondolkozik és próbálja magában helyre rakni a gondolatokat. Már éppen csuktam volna szemeimet, hogy aludjak, mikor megérintette a bőrömet és kényszerített, hogy szemeibe nézzek.

            - Én is szeretlek. –mondta halkan. Kellett egy kis idő, mire felfogtam szavai jelentőségét. Egyfajta melegség töltött el belülről és hevesen tapadtam ajkaira. Arcát nyakamhoz húztam, mélyen belefúrtam fejemet a hajába és békésen tértünk nyugovóra. Boldog voltam, mert a lány, aki a szerelmem, viszont szeret engem és ezt semmi nem ronthatja el.