27. rész

Lien szemszöge

Remegő kézzel emeltem a hófehér tárgyat a fülemhez és szóltam bele gyengén.

            - I-igen? –remegett meg a hangom.

            - Végre felvetted. Lien, beszélnünk kell! –tért egyből a lényegre.

            - Most nem éppen a legalkalmasabb. –próbáltam kitérni, ami lényegében teljesen igaz volt, mivel most nem akartam még hallgatni Kai szidását is.

            - Kérlek, ne csináld te is ezt! Túlreagáltam, bár tény, hogy nagyon rosszul esett és én sosem tettem volna ilyet… -kezdte, de nekem itt lett elegem.

            - Igen, lehet te nem tetted volna ezt, igen, ezerszer megbántam, de te sem vagy szent. Elegem van, hogy mindenki csak mondja a gondokat, mikor ti is ugyanúgy követettek el bűnöket. Ha jól emlékszem egy szó nélkül ott hagytál Kínában és nem kerestél. Írtam neked, de te le se szartál. Tudom, hogy hazudtam és hibáztam, de elegem van már belőletek. –nyomtam ki a telefont és idegesen fújtattam párat.

            - Jól vagy? –kérdezte halkan BaekHyun pár perc után.

            - Igen, ne haragudj. –fordultam felé, mikor a mobilom újra rezegni kezdett jelezve, hogy üzenetem érkezett.

            - Elkéstem az órámról. Most mennem kell, de köszönök mindent. –öleltem meg, amit ő is viszonzott.

            - Hívj, ha bár mi van. –csókolt meg hosszan és szenvedélyesen. Utoljára rámosolyogtam, majd gyorsan elindultam a suli felé.

Sietősen rohantam be az órára negyed óra késéssel.

- Elnézést a késésért. –hajolgattam mindenki előtt.

- Semmi gond, állj be gyorsan! –mondta az egyik edző, majd így is tettem. Beálltam a helyemre egy alapos bemelegítés során, majd bekapcsolódtam az edzésbe. Próbáltam minden figyelmemmel a gyakorlatra koncentrálni, de százfelé állt az agyam.

Két órás hajtás után már alig álltam a lábamon. Se lelkileg, se fizikailag sem voltam toppon, ami megnehezítette a dolgomat.

            - Lien, még egyszer mutasd be az átlós nagy ugrásodat! –utasított az edzőm, mire bólintottam és beálltam a helyemre. Becsuktam a szememet, vettem egy nagy levegőt, amit szépen lassan fújtam ki. Lábujjhegyre emelkedtem, fejemet felemeltem ezzel jelezve, hogy készen állok az ugrásra. Nagy lendülettel indultam meg a szőnyeg közepéig, ahol egy sasszét követett egy rundell, amit két flick és végül a dupla csavart szaltóm. Kiugrottam a szőnyegből; pontosan tudtam, hogy kell csavarnom magamon, hogy kell tartanom a kezeimet, hogy kell fordulnom. Zűrös elmém miatt elsötétült előttem minden, mikor éppen a levegőben voltam fejjel lefelé, de még szerencsére meg tudtam úgy fordulni, hogy ne arccal fúródjak a szőnyegbe. Viszont a lehető legrosszabban érkeztem és a lábam magam alá csavarodott az érkezésben. Fájdalmasan felnyögtem és erőtlenül estem össze a sárga gumianyagon. Két férfiedzőm és az egyik csapattársam egyből felém rohantak.

            - Úristen Lien, jól vagy? Fáj valamid? –kérdezték ijedten.

           - A lábam, nem bírom megmozdítani. –mondtam a fájó pontot szorongatva összeszűkített könnyes szemekkel.

            - Hívjatok orvost! –ordította valaki, mire megpróbálták szorongató ujjaimat lefejteni a lábamról. Forró könnyek folytak végig meggyötört arcomon, de igazából már nem tudtam, hogy a lábamból adódó fájdalomtól, vagy ami három napja gyötör engem.

            - Be kell mennünk a kórházba! –próbáltak ölbe venni, de tiltakoztam.

            - Nem, nem mehetünk oda! Jól vagyok, csak adjatok p-pár percet. –próbálkoztam eredménytelenül.

            - Lien lehet, hogy komoly sérülésed van, azonnal be kell vinnünk! –mondták, majd az egyik férfiedzőm felkapott és vitt is ki, miközben én megállás nélkül sírtam.

            - Mindjárt szólok a testvérednek. –mondta HaNa, aki a cuccomat hozta utánam.

            - Nem, neki ne! –szóltam gyorsan, majd megkértem, hogy szóljon inkább BaekHyunnak. Mire kiértünk már a mentő itt is volt, de ahogyan megláttam a piros kék szirénát, a fehér ruhás emberekkel, meg a hordágyat, ahogyan sietnek felénk, minden elsötétült.

BaekHyun szemszöge

            - Lien hol van? –kérdezte Kai, ahogy beléptem a konyhába- Miért nem akar velem beszélni? –folytatta idegesen.

            - Talán mert össze-vissza szidtad? –kérdeztem gúnyosan.  

            - Csak lenne már vége ennek az egésznek. –sóhajtott, miközben leült az egyik székre.

            - Szerintem is. –foglaltam vele szemben helyet.

            - Amúgy….hogy a-alakult ez ki köztetek? –kérdezte félénken és akadozva.

            - Nem tudom. Már az elején megtetszett, aztán valahogy mindig egymásba botlottunk. Később szándékosan kerestem a társaságát, majd kialakult valami. Én egyre jobban beleestem, aztán elcsattant az első csók. Volt, amikor teljesen elszakadt tőlem, mert össze volt zavarodva, de aztán újra megtaláltuk egymást.

            - É-és ti tényleg lefeküdtetek egymással? –nézett rám félve.

            - Igen, és ha tudni akarod nem bántam meg. Bármikor újra megtenném, bár ez mostanában nem fog összejönni. –hajtottam le a fejemet.

            - Miért?

            - Szegény teljesen össze van törve. Itt vagy te, amott meg Lay és Tao. Én is bekavartam egy kicsit, ami nem nagydolog, de rosszkor időzítettem.

            - Mire célzol? –emelte fel a szemöldökét.

            - Szerelmet vallottam neki. –böktem ki, miközben ránéztem.

            - Hogy mi? Te ennyire komolyan gondolod? –döbbent le.

            - Igen, teljesen beleszerettem. –helyeseltem.

            - Ezt miért nem tudtam meg hamarabb. Így már érthető minden. –mosolyodott el végre. Ekkor viszont megszólalt a telefonom, majd megláttam, hogy Lien keres.

            - Szia! –köszöntem bele vidáman, de meglepődésemre egy idegen hang válaszolt.

            - Én HaNa vagyok, Lien csapattársa. Balesete volt.

            - Hogy mi? Hol van? Mi történt? –pattantam fel idegesen, mire Kai is felkapta a fejét.

            - Most viszik be a kórházba, gyere ide!

            - Azonnal ott vagyok. –tettem le és már rohantam is a kijárat felé.

            - Mi történt? –jött utánam Kai.

            - Liennek balesete volt, most viszik a kórházba. Muszáj odamennem. –daráltam, miközben kabátomat vettem fel.

            - Mi? Én is megyek. –jelentette ki határozottan és pár perc múlva már a taxiban ültünk.

Sietősen rohantunk fel a kórház emeletére, majd megláttunk egy kisebb csapatot, így hozzájuk siettünk.

            - Te lennél BaekHyun? –kérdezte egy felnőtt nő tőlem.

            - Igen, veled beszéltem. Hol van Lien? –tértem azonnal a lényegre.

            - Rosszul érkezett egy ugrásból, nem tudta mozgatni a lábát, aztán pedig elájult. Túl sokat edzett és látszott rajta, hogy amúgy sincsen valami jó állapotban.

            - Úristen és mi baja? –folytatta Kai.

            - Most beszéltünk az orvossal, csak titeket vártunk. Szalagszakadás a bokájában és zúzódás a másik lábán. Az eséstől kisebb agyrázkódást kapott, de az nem komoly. –sorolták.

            - Jesszus. –döbbentem le.

            - Most műtik, de a rosszabb hír, hogy nem valószínű a felépülése a selejtezőre. Ki kell hagynia az egész szezont. –mondták szomorúan.

            - Össze fog törni, ha ezt megtudja. –rázta a fejét Kai.

            - Tudjuk, mi is nagyon sajnáljuk mivel az egyik legtehetségesebb emberünk. Két és fél hónapunk van a selejtezőig, kizárt dolog, hogy addigra felépülne.   

Vártunk még egy darabig, de nekik menniük kellett egy nagyon fontos edzésre. Közben befejezték a műtétet, de várnunk kellett, hogy bemehessünk hozzá. Végre odajött hozzánk egy nővér, aki elkísért minket Lien szobájához.

            - Pár perc és felébred. –mondta halkan, majd egyedül hagyott minket vele. Én a jobb oldalára mentem, míg Kai a másikra. Meredten bámultam meggyötört arcát, majd leültem mellé, amit Kai is követett. Tényleg nem kellett sokat várni és Lien nyöszörögni kezdett.

            - Lien, hallasz minket? –szólítgattam halkan, míg megfogtam a kezét.

            - H-hol vagyok? –kérdezte rekedten és erőtlenül.

            - Kórházban, hogy érzed magad? –folytattam, mire lassan kinyitotta a szemét. Pislogott párat mire a szeme megszokta a fényt, majd meglátta a másik oldalán Kait. Értetlenül nézett rá, majd rám.

            - Majd később megbeszéljük, de hogy érzed magad? –kérdezte gyengéden.

            - Fáradtan és fáj a lábam. De mi történt pontosan? –nézett kettőnkre.

            - Rosszul érkeztél egy ugrásból, aztán pedig elájultál. –mesélte Kai.

            - Arra emlékszem, hogy nem bírtam lábra állni, de mit csináltak velem? Mi baja a lábamnak és mikor mehetek haza? –kérdezte folyamatosan.

            - Megműtöttek. –böktem ki nehezen.

            - M-mi? –kerekedett ki a szeme.

            - Megzúzódott a bokád és szalagszakadásod van.

            - N-nem, ez nem lehet. –rázta a fejét gyengén- Mikor edzhetek?

            - Lien, nagyon súlyo… -kezdte Kai, de Lien közbeszólt.

            - Mikor edzhetek? –kérdezte könnyes szemekkel.

            - Ki kell hagynod ezt az évet, sajnálom.