25. rész

Lien szemszöge

            - Valamit el kell mondanom. –jelentette ki határozottan BaekHyun, Kai szemébe nézve. Egy gyors pillantást vetett rám, mire könnyes szemmel ráztam meg a fejemet épphogy láthatóan. De folytatta; itt az idő.

            - Mi ez az egész? –kérdezte a barátom, miközben felült az ágyban és kérdőn járt a tekintete köztem és Baek között.

            - Mi vagyunk a hibásak, amiért megvertek téged. És én vagyok a hibás, amiért Lien eltávolodott Laytől. –kezdte halkan, nekem pedig egyre sűrűbben potyogtak a könnyek a szememből.

            - Hogy érted ezt? –nézett ránk ferdén Kai.

            - Viszonyom volt Liennel. –ismerte be őszintén, mire síri csend uralkodott a szobára.

            - Mi? –nyögte ki nehezen a rézbőrű.

            - Nem tudom, csak megtetszett és tudom, hogy nem szabadott volna, de nem bírtam ki és egyre közelebb kerültem hozzá, aztán.. –halkult el egy pillanatra, mire rám nézett. Meredten bámultam szép, barna szemeibe. Hiányzik BaekHyun.

            - Aztán? –lett egyre idegesebb Kai.

            - Lefeküdtünk. –hajtotta le a fejét Baek, én pedig kezeimbe temettem arcomat.

            - Lien, mondd, hogy ez nem igaz!

            - Kai, é-én.. –néztem rá, de nem tudtam semmit sem mondani. Képtelen voltam rá, teljesen lefagytam.

            - Ne hidd, hogy kaland volt, mert nem az! Kedvelem Lient, nagyon is. –vágta rá BaekHyun, mire megdobbant a szívem.

            - Nem az érdekel, hogy kedvelitek egymást, hanem, hogy elhallgattátok, pont előlem. Lien, legjobb barátunk vagyunk, azt hittem mindent megosztunk egymással.

            - Meg is, én csak…

            - Te mi? Mégis mióta tart ez az egész?

            - Két hónapja. –ismerte be halkan BaekHyun.

            - Szóval két hónapja átversz engem? –nézett mérgesen rám. Átkoztam magamat, azt kívántam, bárcsak elnyelne a föld.

            - Kai, erről nem Lien teh… -kezdett el védeni Baek, de nem sikerült neki.

            - Szerinted haragudnék, amiért megkedvelsz valakit? Nem! Dehogy átversz, hazudsz, kihasználsz? Ezt nem néztem volna ki belőled. –mondta lenézően.

            - Fejezd be! –szólt rá hangosan BaekHyun.

            - Ne szólj közbe! Magadtól be sem ismerted, mikor rákérdeztem, csak hallgattál és hazudtál össze-vissza. Most pedig menj el! -halkult el a végére.

            - Kai –néztem rá kisírt szemekkel, de ilyen dühösnek régen láttam.

            - Menj! –mondta feszülten, mire sírva kirohantam a szobájából, majd a lakásból. Nem láttam merre megyek, csak futottam minél messzebb. Szörnyen rosszul éreztem magamat, ennél borzalmasabb már nem is lehetne.

BaekHyun szemszöge

Idegesen figyeltem, ahogyan Lien elrohan, majd hallottam az ajtó csapódását.

            - Ezt miért csináltad? Nem fogod fel, hogy nem ő tehet róla? Lényegében én erőltettem az elején, most miért őt hibáztatod? –kértem számon az ágyon ülő társamat.

            - Ő a legjobb barátom, te mit tettél volna?

            - Meghallgattam volna. Most viszont nyugodj le és gondol át a dolgokat! És ha már haragszol valakire, akkor ne csak rá zúdíts mindent, mert nem ő tehet róla. –mondtam határozottan, majd felkaptam a kabátomat és Lien után rohantam.

Eleinte nem találtam sehol, majd pár utcányira tőlünk megláttam a járdaszegélyen ülni, felhúzott lábakkal és még mindig sírt. Odasiettem, és simogatni kezdtem a hátát.

            - Utál engem. –mormogta lehajtott fejjel.

            - Csak ideges, meg fog nyugodni, de most kelj fel, mert megfázol! –húztam magammal, de még mindig nem nézett rám. Közvetlen magam elé állítottam, egyik kezemmel az övét fogtam a másikkal álla alá nyúltam, hogy szemeibe tudjak nézni.

            - Hidd el, hogy jobb lesz! Nem engedem, hogy egyedül csináld végig. –suttogtam halkan, miközben kitűrtem egy tincset arcából. Mélyen a szemembe nézett, de semmi konkrétat nem tudtam kiolvasni belőle.

            - Sajnálom BaekHyun. –lehelte halkan.

            - Micsodát? –simogattam selymes bőrét.

            - Hogy úgy neked támadtam a múltkor. Nekem…ne-nekem hiányzol. –mondta félénken, mire valami isteni melegség járt át belülről.

            - Te is nekem Lien, nagyon is. –mosolyodtam el, majd lágyan csókolni kezdtem puha ajkait, amit olyan régen érezhettem. Ujjaival barna tincseimbe túrt és egy mély sóhaj hagyta el szánkat, ahogyan nyelvünk összetalálkozott. Amíg ízlelgettem édes párnáit, az egész testében remegett és megállás nélkül potyogtak a könnyek a szeméből.

            - Miért sírsz? –suttogtam a szájába, miközben két oldalról fogtam szép arcát és tartottam közel az enyémhez.

            - M-mert… -szipogta halkan.

            - Mondd el, én itt vagyok. –simogattam a haját.

            - Pont ez az. Hiányoztál és most, hogy megcsókoltál...

             - Tudom, édes, tudom. –mosolyogtam, majd mellkasomra húztam a fejét. Szorosan ölelte a derekamat és hosszú percekig nem engedtük el egymást. Már teljesen lenyugodott, mikor nehezen elváltunk.

            - Tudod, nálam aludhatsz. Gondolom, most nem akarsz hazamenni. –ajánlottam fel és belülről őrjöngtem, hogy igent mondjon.

            - Igen, most nem akarom látni se Layt, se Taot, viszont Kaijal sem lenne jó egy házban lenni. Hihetetlen, hogy nem tudom hova menjek, vagy mit csináljak? –szomorodott el.

            - Van egy ötletem. –mosolyodtam el és húzni kezdtem magammal.

            - Mit csinálsz? –kérdezte a szemeit törölgetve.

            - Majd meglátod édes. –kacsintottam és az út további részén csendben ballagott mögöttem. Lassan meg is érkeztünk az eltervezett helyhez, majd mikor felismerte a környéket és a házat, megtorpant és kikapta a kezét az enyémből.

            - Mit csinálunk itt? Miért jöttünk ide? –kérdezte félénken.

            - Nem akarsz otthon aludni, nálunk sem lehet, így elhoztalak magamhoz. –magyaráztam egyszerűen.

            - BaekHyun nem teheted ezt! –rázta a fejét.

            - Mit? –zavarodtam össze.

            - Nem fordíthatsz hátat a csapatodnak, a családodnak miattam.

            - Nem fordítok hátat, hanem kiállok azért, akit szeretek. –léptem közelebb hozzá, ő pedig kikerekedett szemekkel nézett fel rám.

            - Mit mondtál?

            - Azt, hogy szeretlek. Nem tudom mennyire vagyok szerelmes, lehet nem vagyok még, de sokkal többet érzek egy szimpla kedvelésnél. –mondtam őszintén, mélyen a szemébe nézve.

            - BaekHyun –lehelte erőtlenül a nevemet és láttam, ahogyan megcsillan a szeme az éjszakában, de nem az örömtől, hanem a könnyektől. Lehet örült neki, de ezt most nem tudom eldönteni.

            - Semmit nem kell mondanod, tudom, hogy a lehető legrosszabbkor mondtam ezeket, de muszáj volt. –még szerettem volna folytatni, de nem hagyta, hanem szenvedélyesen ajkaimra nyomta az övéit. Kicsit meglepődtem, de természetesen viszonoztam.

            - Köszönöm, hogy itt vagy velem. –motyogta halkan, majd szemeimbe nézett.

            - Ez természetes. Gyere, menjünk be! –húztam magammal, de megint megtorpant.

            - Anyukádék? –kérdezte félve.

            - Nyugi, valami baráti családdal vannak a hegyekben. –mosolyogtam biztatóan, majd végre bejutottunk a házba.

Főztem egy meleg teát és leültünk a kanapéra. Beszélgettünk, próbáltam egy kis lelket önteni belé, de eléggé zavaró volt, hogy a telefonja megállás nélkül rezgett. Fújtatva elővette a zsebéből, majd ledöbbenve bámult a képernyőre.

            - Mi az? –kérdeztem.

            - Huszonnyolc nem fogadott hívásom van és kilenc üzenetem. Mind Taotól, Laytől és pár Luhantól.

            - Visszahívod őket? –kérdeztem félve, de szerencsére azt a választ kaptam, amit akartam hallani.

           - Dehogy is, nem akarok beszélni velük, se látni őket. –kapcsolta ki a készüléket, majd letette az üveg asztalra. Láttam rajta, hogy mindjárt elalszik, hiszen mindkettőnket kifárasztott a mai nap és a tegnap este.

           - Gyere, menjünk aludni! –húztam fel magamhoz, majd lassan felballagtunk az emeltre. Adtam neki egy pólót, amit komótosan átvett, közben hátulról figyeltem minden mozdulatát. Olyan szép volt és annyira vágytam rá, de nem akartam még jobban leterhelni.

Bebújtam az ágyamba az alsónadrágomban, majd megvártam, míg bemászik mellém. Közvetlen mellém feküdt, magunkra húztam egy takarót és átöleltem. Feje a mellkasomon pihent, míg ujjával kicsi köröket írt le meztelen bőrömre.

            - Be fogok indulni. –mormogtam, mire kuncogni kezdett és elkapta a kezét.

            - Ne haragudj.

            - Rád sosem. –pusziltam meg a fejét, majd még közelebb magamhoz vontam.

            - Köszönöm BaekHyun, jó éjszakát. –suttogta halkan.

            - Szép álmokat Lien. –szippantottam egy utolsót finom illatából, majd szépen lassan mindkettőnket elnyomott az álom. Fáradtak voltuk, mint fizikailag, mint érzelmileg.

Érzem, hogy nem fog hamar lecsengeni ez az ügy, de mi itt vagyunk egymásnak és nem is fogom elengedni őt. Kiállok mellette, jelentsen ez bármit.