14. rész

Lien szemszöge

            - Sikerült kiválasztani a megfelelő jelmezt? –kérdezte XiuMin már otthon.

            - Igen, bár kíváncsi leszek a véleményetekre. –nevettem sejtelmesen.

Aznap semmi nem volt, viszont másnap be voltam zsongva. Percenként néztem az órát edzésen, hogy mikor mehetek haza, aztán YoRinhez, mert együtt fogunk készülődni, aztán pedig indulunk a buliba.

A nyújtásnak, ahogyan vége lett már rohantam is haza. Gyors ettem valamit, összeszedtem minden cuccomat és köszöntem is a fiúktól.

            - Akkor ott találkozunk. –csókoltam meg Layt, de ő többet akart, így egy kicsit elnyújtottuk.

            - Már meg sem szólalok. –mormogta Tao.

            - Szerintem se. –kuncogtam rajta, majd eljöttem. Felszálltam egy buszra, mivel YoRin lakása félórányira volt a mienktől. Szerencsére kijött elém, így nem tévesztettem el a megállót.

            - Végre itt vagy. –ölelt meg boldogan. Elindultunk, bár én csak követtem, hogy merre megy. Egy modern építésű lakóházhoz értünk, majd felmentünk a nyolcadik emeletre. Ott egy nagy fa ajtót nyitott ki és betessékelt rajta.

            - Wow, nagyon szép a lakásotok. –néztem körül. A szüleivel lakott és a bátyával egy szép, takaros, tágas házban. Az anyukája festő volt, ami nagyon tükrözte a berendezést. Rengeteg festmény, világos falak, bútorok; nagyon tetszett.

Bementünk a szobájába, amiről lerítt a balettos, tornász vonal. Mindenhol díjak, képek voltak.

            - Itt vannak a jelmezeink, de szerintem van még egy kis időnk a készülődésig.

            - Igen, elég elkezdeni egy óra múlva. –helyeseltem.

            - Nem csinálunk valami kaját? Palacsinta? –vetette fel az ötletet, ami tetszett, így nekiláttunk egy kis édességet csinálni.

BaekHyun szemszöge

            - Haver, ideje lenne elkezdeni öltözni, ha oda akarunk érni. –rázogatott Suho, mire dünnyögtem párat.

            - Egy perc. –morogtam kómásan, de nem hagyott békén.

            - Akkor sosem leszünk készen, pattanj! –csapkodta a hátamat, mire feltornásztam magamat ülőhelyzetbe, megdörzsöltem szemeimet, majd kimentem a konyhába, hogy harapjak valami ehetőt. Mikor üres lett a fürdőszoba, azonnal betámadtam. Vettem egy forró zuhanyt, fogat mostam, megcsináltam a hajamat, meg az egyéb dolgokat.

Derekam köré tekertem egy törülközőt, majd kiballagtam a nappaliba.

            - Az ágyadra tettem a jelmezedet. –ült le mellém Sehun, mire rákaptam a tekintetemet.

            - Mi is a jelmezünk? –kérdeztem rá, mert csak arra emlékeztem, hogy mind ugyanannak fogunk öltözni, de hogy minek, az már nem rémlik.

            - Valami Fred Astaire féle jelmezt veszünk fel. –válaszolta, miközben a telefonjával babrált.

Úgy egy óra múlva készen is lettünk és elindultunk a klubhoz, amit az egyik legjobb barátunk bérelt ki. Mire odaértünk már javában ment a buli, így nyugodtan vetettük bele magunkat az éjszakába.

Lien szemszöge

Elkészültünk sikeresen az estére. Megfelelő hajat, sminket, kiegészítőket vettem fel, majd indulhattunk is. Kaptam egy SMS-t, hogy a fiúk már ott vannak és ránk várnak.

Húsz perc múlva már a dübörgő zene és a tomboló fiatalok között találtuk magunkat.

Először a pulthoz mentünk, hogy egy felessel megkezdjük az estét, majd utána elterveztük, hogy megkeressük Taoékat.

            - Az estére. –emelte fel a poharát YoRin.

            - Az estére. –koccintottunk, majd könnyedén legördítettük az átlátszó italt. Hirtelen valaki megkopogtatta a vállamat és megláttam magam mögött Kait és a fiúkat.

            - Ez a legtalálóbb ruha számodra. –nézett végig rajtam, majd szorosan megöleltük egymást.

            - Ezt rólatok is elmondhatom, nagyon elegánsak vagytok. –igazítottam meg a nyakkendőjét, majd elnevettük magunkat. Bemutattam nekik YoRint, akivel egyből megtalálták a közös nevezőt. Később ezen elgondolkoztam, hogy ők hamarabb ismerték meg az első itteni barátomat, mint az igazi családom. Ez vajon jelent valamit vagy csak én képzelem bele? Mindegy, ma este nem akarok ilyenekkel foglalkozni. Csak szórakozni és élvezni az estét.

Összetalálkozott a tekintetem BaekHyunéval. Sunyi mosollyal az arcán méregetett, majd mélyen a szemembe nézett. Nem bírtam elfordítani a fejemet, egyszerűen megbabonázott.

            - N-nekem meg kell keresnem Taot, majd összefutunk. –jöttem el gyorsan.

Nem sokkal később meg is láttam őket egy távolabbi asztalnál, így feléjük vettem az irányt, de mielőtt odaértem volna, valaki megragadta a csuklómat és elhúzott az egyik folyosóra.

            - Te meg mit csinálsz? –kérdeztem idegesen, mert féltem, hogy meglátnak.

            - Muszáj elmondanom valamit és már nem bírom magamban tartani. –kezdte.

            - BaekHyun, nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő hely és idő. –próbáltam kitérni, de nem engedte.

            - Kérlek, ez fontos. –szorította meg a kezemet.

            - Esküszöm, hogy beszélhetünk ma este, de most muszáj mennem. –jöttem el, mielőtt bármit is tudott volna mondani.

Köszöntem a fiúknak, koccintottam velük is, majd szépen teltek az órák. Éppen Layjel táncoltam és egy kicsit simulósabban mozogtunk. Karomat nyaka köré fontam, szorosan ölelte a derekamat. Majdnem minden testrészünk összeért, néha egy-egy csókot váltottunk. Jól esett egy kicsit szórakozni, kacérkodni vele. Amíg meg nem láttam egy szomorú tekintetet.

BaekHyun szemszöge

Összeszorult a szívem, ahogy láttam őket. Tudom, együtt vannak, de akkor is, ezt nem tudom elfogadni. Nem érdemel meg egy olyan ember, egy ilyen gyönyörű lányt. Egyszer Lien rám nézett ás láttam, hogy ledermed. Nem tudtam rá haragudni és jogom sem volt hozzá, de akkor is nagyon rosszul esett. Lehajtottam a fejemet és elmentem inni. Ittam pár felest, majd kimentem a levegőre, hogy kiszellőztessem a fejemet. Felhúztam magamat, dühös voltam. Ekkor eszembe jutott a legelső találkozásunk.

„Utolsó napjaimat töltöttem, mielőtt elkezdődött volna az egyetem. Igazi nyári nap volt, az utcák teli emberekkel én pedig csak szívtam magamba azt az energiát, amit a rohangáló tömeg nyújtott. Éppen a barátaimhoz mentem a parkon keresztül, mikor egy alacsony, fekete hajú, vékony lány jött nekem, kezéből kiejtve a hatalmas kék mappát, amit eddig görcsösen szorongatott.

- Ne haragudj, megütötted magadat? –kérdeztem, miközben a karjánál fogva tartottam, majd elengedtem. Ekkor emelte fel a fejét és nézett sötét szemeivel az enyémbe. Már itt megindult bennem valami. Hosszú fekete haja tökéletesen keresztezte fehér arcbőrét. Lágy, kislányos, mégis nőies vonások cikáztak arcán. Alacsony termete, törékeny alakja, egyszerűen tökéletes volt.

- Nem, csak elbambultam, sajnálom. –mondta. Ekkor hallottam meg a hangját, ami azóta cseng a fülemben.

- Úgy vélem ez a tied. –vettem fel a földről a kék dossziét.

- Igen, köszönöm. –nyúlt érte, ekkor viszont kezünk bőrfelülete összeért. Selymes, puha bőre lágyan simogatta az enyémet.

- Haver, nem jössz? –zavart meg minket ChanYeol, aminek valahol hálás voltam, mert magamtól nem mozdultam volna.

- De, mindjárt. –válaszoltam, miközben meredten néztem az előttem álló idegen lányt.

- Én megyek is. Tényleg, ne haragudj, akkor sziasztok. –távozott gyorsan, mi pedig néztük, ahogyan eltűnik az alakja. Világos rövidnadrágja szépen kimutatta az alakját, egyszerűen gyönyörű. Akkor megfogalmazódott bennem, hogy egy nap enyém lesz ez a lány.”

Ahogy ezen gondolkoztam a teraszon állva, hirtelen egy félénk hang hallatszódott mögülem.

            - Mindenhol kerestelek. –mondta, mire megfordultam. Zavartan babrált az ujjaival, miközben alig mert rám nézni.

            - Nem hiszem, hogy hiányoztam. –ezt muszáj volt megmondanom, de azonnal meg is bántam, főleg mikor láttam szomorú arcát.

            - BaekHyun –mondta lágyan, míg közelebb sétáltam hozzá.

            - Tudom, hogy semmi jogom sincs dühösnek lenni, de az vagyok. Miért ő? Mit tett, hogy ennyire szereted?

            - Igen, nincs jogod és ezt nem értheted. Egy hónapja ismerlek, őt viszont egész életemben. Nem hiszem, hogy magyarázkodnom kellene.

            - Tudom, de akkor sem bírom nézni. –álltam meg közvetlen előtte.

            - Mi barátunk vagyunk, ő viszont a szerelmem. Két éve vagyunk együtt, rengeteg mindenen keresztülmentünk már. Mellettem volt és szeretem őt. –magyarázta. Megértettem, mit akar mondani, de ettől még szomorúbb, dühösebb lettem. Nem tudom, hogy a pia hatására vagy a körülmények miatt, de elterveztem valamit, amit már nem bírtam megállni.

            - Akkor sem bírom nézni.

            - Ezen én nem tudok változtatni. –rázta a fejét, majd elindult, de megfogtam a csuklóját és magamhoz rántottam.

            - Én igen. –suttogtam közel arcához, majd a következő pillanatban már ajkait faltam.