13. rész

BaekHyun szemszöge

Nagyon jól esett, hogy Lien ilyen személyes dolgot osztott meg velem. Nem is gondoltam volna, hogy nincsenek szülei. Nagyon erős, hogy ilyen jól tud élni vele.

Késő délután volt, mire hazaértem és a fiúk egyből kérdezősködni kezdtek.

            - Hol voltál eddig? –nézett rám Kai.

            - Volt egy kis dolgom. –hazudtam könnyedén.

            - Persze, biztos valami lánnyal voltál. –nevetett ChanYeol.

            - Nem és leszállhattok rólam. –mentem be a szobámba, de tudtam, hogy nem győztem meg őket. Ennek a történetnek nem most lesz vége.

Mind megvacsoráztunk, én lefürödtem, majd az ágyamon fekve próbáltam elaludni, de nem jött össze. Előkaptam a telefonomat és pötyögni kezdtem.

            „Köszönöm, hogy elmondtad az egyik titkodat.”

Idegesen vártam, hogy ír-e vissza. Reménykedtem, hogy nem alszik még, mert akkor reggelig a kijelzőt bámulnám. Hirtelen csilingelt a mobilom, hogy egy üzenetem érkezett.

            „Én köszönöm, hogy elmondhattam.”

Hatalmas mosollyal az arcomon vetettem bele magamat az álmokba, várva a holnapot, hogy újra láthassam.

Lien szemszöge

Hétvége. Végre egy kis pihenő, amikor nem kell korán kelni, tovább aludhatok és nincs az az állandó sietés és edzés. Gondoltam ezt magamban, de persze ez nem lett így.

            - Gyerünk hugi, felkelni! –kiabálta Tao a szobámba, mire a fejemre húztam a takarót.

            - Tao, hétvége van, menj ki! –dörmögtem a paplan alatt.

            - Fél kilenc, eleget aludtál. Öltözz és megyünk futni! –rántotta le rólam a melegítő textil darabot.

            - Ezt nem hiszem el. –durcáztam.

           - Edzened kell, szóval pattanj! –csapta össze vidáman a kezét és kisétált a szobámból. Komótosan felöltöztem, felkötöttem a hajamat, majd kisétáltam a nappaliba, ahol jóízűen falatozott az egész csapat.

            - Jó reggelt! –köszönt mindenki vidáman, csak én voltam álmos.

            - Mi ez a jó kedv mindenkinek? –kérdeztem, miközben Lay nyakába temettem az arcomat.

            - Ma vagyunk itt egy hónapja, amit este megünneplünk. –harsogta XiuMin.

            - De előtte ránk vár a park. –nézett rám Tao, majd már kint is volt a folyosón.

            - Egyszer lelövöm. –morogtam az orrom alatt, mire mind nevetni kezdtek.

            - Csak lelkes. –kuncogott Lay, majd gyorsan megcsókolt.

            - Lien! –ordította a bátyám, így kénytelen voltam elszakadni.

            - Sziasztok. –köszöntem fáradtan a többieknek, majd testvérem után siettem.

Fél órán át izzadtunk, mikor végre megálltunk. Kifújtuk magunkat és visszasétáltunk a házba. Ettem pár falatot, letusoltam, tiszta ruhát vettem fel, majd átmentem a másik lakásba.

            - Túlélted a futást? –nevetett Luhan és Kris.

            - Nem. –kuncogtam én is, majd egyből Layhez mentem. Chennel volt egy szobában, de ő most nem volt itthon.            

            - Szia. -derült fel az arca, ahogy bementem. Az ágyon ült és olvasott valamit. Közelebb mentem, lefeküdtem én is az ágyra és fejemet az ölébe hajtottam.

            - Nagyon sokat kell tanulnod? –kérdeztem a pólójával játszadozva.

            - Igen, sajnos. Nem is tudom, hogy fogom ezt mindet megcsinálni. –sóhajtott fáradtan.

            - Akkor ne is zavarjalak? –kérdeztem szomorúan.

            - Tudod, hogy sosem zavarsz –hajolt le és csókolt meg- Csak ezt muszáj megcsinálnom. –húzta el a száját.

            - Értem. –keltem fel lassan, majd eljöttem tőle. Visszamentem a szobámba. Mindenki el volt foglalva valamivel, így unatkoztam. Eszembe jutott egy ötlet, majd telefonálni kezdtem.

            - Szia Lien! –köszönt bele a telefonba.

            - Szia! Mit csinálsz?  

            - Semmi különöset, miért?

            - Unatkozok. Nem találkoznánk? –vetettem fel az ötletet.

            - Dehogynem, gyere át! –derült fel a hangja. Mosolyogva letettem a telefont és már indultam is. Úgy húsz perc múlva ott is voltam és Kai boldogan engedett be.

            - Szia, törpilla! –karolta át a vállamat ChanYeol és az ő létra magasságával.

            - Biztos nem zavarok? –néztem barátomra.

            - Dehogyis, sőt jó, hogy jössz. Pizzát akartunk csinálni, egy lánnyal jobb lesz. –indultunk be a konyhába. Jól elhülyéskedtünk még csináltuk a tésztát, meg a hozzávalókat. Tiszta liszt lett minden, egymás arcára rajzoltunk, majd lefotóztuk.

            - Mi ez a nagy hangzavar? –jött ki BaekHyun és KyungSoo értetlenkedve.

            - Vacsit csinálunk. –mondtuk egyszerűen.

            - És ezért tiszta liszt minden? –nézett körül KyungSoo. Mind nevetni kezdtünk, majd feltakarítottuk a nagy rumlit. Elmentem a fürdőbe, hogy lemossam az arcomról a lisztet, de kifelé nekimentem valakinek.

            - Bocsi. –néztem fel és láttam meg BaekHyun mosolygós arcát.

            - Ugyan. Jó, hogy itt vagy. –nem válaszoltam semmit csak elpirulva lehajtottam a fejemet. Állam alá nyúlt és felemelte, hogy a szemébe tudjak nézni. Teljesen elvesztem bennük. Egyik kezével eltűrt egy tincset, mire gyorsabban kezdett verni a szívem.

            - Itt van még egy kis liszt. –törölte le, majd hátrébb léptem. Bólintottam egyet zavartan, majd eljöttem onnan gyorsan. Mi ez a reakció? Miért érzem magamat zavarban egy fiú közelében? Jó nem tagadom BaekHyun elég cuki, vagyis kedves, vagyis figyelmes. Ajj, le kell állnom!

            - Gyertek, kész a vacsora! –kiabálta Channie, majd mind leültünk a konyhába falatozni. Közben végig nevettünk, beszélgettünk, így észre sem vettem, hogy eltelt az idő.

Elbúcsúztam mindenkitől, megköszöntem, hogy átjöhettem, majd hazamentem, mert már kint is besötétedett.

Négy nap telt el a vacsora óta. A fiúk eddig minden este tanultak, készültek a vizsgákra, hogy holnap este elmehessünk bulizni, mivel halloween lesz. Itt nem ünneplik annyira, mint mondjuk Amerikában, de a fiataloknak ez egy jó ürügy, hogy szórakozni mehessenek. Minket is meghívtak az egyik klubba, amit kibérelt egy ismerősünk. Szerettem beöltözni, más embert eljátszani, mert ez jó móka, vicces és különleges.

Ma délután mentem el a jelmezemért az egyik tornász lánnyal, YoRinnal, akivel nagyon jól összebarátkoztam. Ő is ott lesz a holnapi bulin, ami egy kis megnyugvást jelentett számomra.

            - Várod a holnapot? –kérdezte vidáman, míg az utcán sétáltunk. Ezt szerettem legjobban ebben a lányban, mindig vidám volt, mindig nevetett. Mellette aztán nem lehetett unatkozni. Kezdő tornász a gimiben, ahova én is járok, de nagyon elszánt és kitartó.

            - Igen, nagyon. Nem tudom miért, de olyan izgalmas beöltözni. Másokon is jelmez lesz és ez olyan mókás.

            - Szerintem is. –karolt belém és így mentünk tovább. Mint két testvér, úgy néztünk ki. Annyi fiúbarát után áldás egy lánnyal lenni, bár őt még nem mutattam be a többieknek. Majd holnap, úgyis találkozni fogunk.

Pár perc múlva el is értük a boltot, ami YoRin nénikéé volt. Letettük a táskáinkat és bevetettük magunkat a jelmezek közé. Közben magunkra aggattunk néhány vicces kiegészítőt, amin nevetni kezdtünk. Az eladó is jót szórakozott rajtunk, de minket nem zavart.

            - Lien, ezt próbáld fel! –mutatott lelkesen egy jelmezt. Először kinevettem, hogy én ezt biztosan nem fogom felvenni, de aztán csak betuszkoltak a kis helységbe. Magamra öltöttem a ruhácskát, ami teljesen rám illet. Egy bajor lány jelmez volt. Szoros fűző résszel, aminek mély kivágása volt, de alatta egy fehér anyag nem engedte, hogy bármi is kilátszódjon. Derékmagasság felett kezdődött a szoknya rész, ami legfelül egy anyag borított, ami olyan színű volt, mint maga a ruha, aztán sok rétegben alatta fehér textil díszelgett, ezzel segítve a jelmez szép esését. Kiléptem a függöny mögül és mindenki tátott szájjal nézett végig rajtam.

            - Neked ez a tökéletes ruha. Eszméletlen vagy benne. –mondta a barátnőm, amit az üzletben dolgozók is helyeseltek. Így erre a ruhára esett a választásom. Alig vártam, hogy holnap felvehessem. Kíváncsi leszek a többiek véleményére. Vajon tetszeni fog nekik?