12. rész

BaekHyun szemszöge

Kikértünk kettő hűsítő mentás limonádét, majd mosolyogva kémleltem az arcát, amíg vártunk az italunkra.

            - Miért nézel ennyire? –kérdezte meg végül.

            - Mert nagyon szép vagy. –válaszoltam egyszerűen, mire kissé elpirult.

            - BaekHyun… -kezdte, de közbeszóltam.

            - Tudom, barátod van. Mit szeretsz benne? Jobbat érdemelnél.

            - Kit? Téged? –nevetett cinikusan- Amúgy nem is ismered. Ne mondj róla rosszakat úgy, hogy egyszer láttad eddig!

            - Hallottam róla, ami nekem elég volt. Komolyan Lien, szép vagy, tehetséges, miért nem választasz egy kedvesebb, neked valóbb fiút. –néztem mélyen a szemébe.

            - Te mit képzelsz magadról? Kioktatsz, hogy kivel járjak és szidod a barátomat, akit szeretek. –akadt ki.

            - Ne haragudj, nem akartam bunkónak tűnni, csak nem értem, miért van egy ilyen csodálatos lány együtt, egy olyannal.

            - Semmi közöd hozzá, ez nem a te dolgod. Most pedig, szia. –állt fel, de még időben kaptam a keze után.

            - Kérlek, ne menj! Ne haragudj, csak maradj!

Egy darabig szemeztünk egymással, majd visszaült a székére. Szépen beszélgettünk, amíg elfogyasztottuk a limonádénkat. Olyan jó a személysége, csodálatos ez a lány.

Lien szemszöge

Teljesen elvesztem gyönyörű, csoki barna szemeiben. Semmit nem vettem észre, ami körülöttem történik, csak rá tudtam koncentrálni. Fejezd be Lien, szedd össze magadat! Vettem egy nagy levegőt és helyet foglaltam a fehér széken. 

Miután végeztünk felajánlotta, hogy elkísér egy darabig. Végig beszélgetve sétáltunk egymás mellett, nem voltak kínos csendek. Örültem, hogy közelebbről megismerhettem a személységét. Nagyon kedves, őszinte emberre találtam rá benne, ami tetszett. Búcsúzkodni kezdtünk a házunktól kétutcányira. Jobb is, ha nem jön arra, nehogy meglássanak. Volt egy dolog, ami teljesen elvarázsolt benne, az pedig a mosolya. Életemben nem láttam ilyen szép mosolyt. Már éppen indultam volna, mikor hirtelen megölelt. Teljesen ledermedten, nem is viszonoztam. Eltolt egy kicsit magától, majd mosolyogva integetett.

Olyan gyorsan jöttem el onnan, ahogyan csak tudtam. Nem tudtam hova tenni ezt a délutánt. Csakúgy elvitt egy kávézóba, megölelt és olyan közvetlen volt, meg kedves. Mégis miért? Jó, lehet kedvel, de én Layt szeretem. Nem kell más férfi.

Fent Tao el volt foglalva a dolgával, a többiek a másik lakásban tartózkodtak, így elmentem a szobámba átöltözni. Levettem az edzős ruhámat és fehérneműben keresgéltem a szekrényemben. Hirtelen megéreztem két kezet a csípőmön és egy forró ajkat a vállamon. Ugrottam egyet, majd megfordultam és megláttam Layt.

            - Megijesztettél. –lihegtem.

            - Nem volt szándékos. Hol voltál ilyen sokáig?

           - K-kicsit sétáltam futás után, egy kis levezetés. –fordultam meg gyorsan és kezdtem el pakolgatni a ruháimat, nehogy lássa rajtam, hogy hazudok. Nem tétlenkedett sokáig, kis puszikkal lepte el a vállamat, fel a nyakamig. Kirázott a hideg, szó szerint.

            - L-lay ne. –toltam el magamtól.

            - Miért?

            - Csak most nincs kedvem, elég fáradt vagyok.

            - Rendben. –nyomott egy utolsó csókot a számra, majd elment. Én magam se értettem a viselkedésemet, egyszerűen csak nem vágytam most erre. Talán van köze a ma délutánhoz? Azt kétlem, az csak egy baráti ismerkedés volt. Mindenesetre rosszul éreztem magamat, hogy hazudnom kellett neki. Nem mintha számított volna bármit is ez a BaekHyunos dolog, de nem akartam, hogy bárki is megtudja, kivel voltam délután. Gyorsan lezuhanyoztam és szinte azonnal lefeküdtem; pihenésre volt szükségem.

Reggel minden kezdődött elölről. Edzés, edzés, én pedig nagyon elfáradtam, mint mindig. Mostában, ahogy hazaesek, elalszok. Sok mindenről lemaradok, amit sajnálok, de erről szól ez az időszak.

Egy hét telt el és azóta már kétszer is összefutottam BaekHyunnal a városban, akarva, akaratlanul. Egyszer csak beszélgettünk, de a második alkalommal másfél órán át ültünk a fűben és meséltünk a múltunkról egymásnak. Számot cseréltünk és egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Meg kell mondjam, kellemes csalódás volt őt megismerni.

            - Ma nem megyünk el moziba? –vetette fel az ötletet Chen egyik délután, mikor mind a nappaliba ücsörögtünk.

            - Nekem tetszik az ötlet. –lelkesedtem fel Luhannal együtt.

            - Menjünk! –csapta össze a kezét Kris.

Készülődni kezdtünk, majd fél óra múlva már az utcán nevetgéltünk. Chen, Luhan és én mentünk elől kacarászva, a többiek pedig mögöttünk. Egyfolytában mondták nekem a hülyeségeket, én meg már alig tudtam menni a nevetéstől. Olyan jól éreztem magam ebben a pillanatban. Hamarosan megérkeztünk a moziba, majd a jegyvétel után elfoglaltuk a helyeinket. Mind egy sorban ültünk, én személy szerint Lay és Luhan között. Egy nagyon vicces vígjátékot néztünk, ami kifejezetten a felnőtteknek szólt.

Könnyeket csorgatva nevettük végig a másfél órát, ami csak még jobban felvidította, a már így is jó kedélyű hangulatunkat. Szinte az egész parkban a mi nevetésünket lehetett hallani.

            - Ilyen boldognak sem láttunk még titeket. –szólalt meg egy hang előttünk, majd az egyik lámpa fénye alatt feltűnt hat fiú. Egyből kiszúrtam Kait, aki szintén engem nézett.

            - Valami gondotok van ezzel? –lépett előre Kris.

            - Dehogyis, örülünk, hogy jól érzitek magatokat a hazánkban. –ekkor a tekintetem összetalálkozott BaekHyunéval. Meredten bámult engem, le sem vettük egymásról a tekintetünket.

            - Erős iróniát éreztem ebben a mondatomban. –dörmögte Kris mély hangján.

            - Nem annak szántam. De ha megint kezdeni akarjátok a veszekedést, akkor inkább menjetek el! Nincs szükségünk a drámára.

            - Csak nem féltek tőlünk? –kérdezte magabiztosan a bátyám, bár mi még mindig nem szakítottuk meg a szemkontaktusunkat.

            - Ugyan kérlek, tőletek? Ezt ti sem gondolhatjátok komolyan. –nevetett Suho.

            - Nézzük meg! –lépett előre Tao, ekkor már én is odanéztem. Nem akartam, hogy Tao verekedjen. Igaz nagyon jó volt benne, hiszen profi harcművész, de akkor sem. Nem azért jöttünk el, hogy ez legyen. Luhan időben kapcsolt és húzta vissza.

            - Tao, hagyd! Nem ér ennyit, gyere, menjünk! –rángatta magával.

Páran elindultak, de én még mindig a csapatot néztem. Hirtelen Lay jelent meg mellettem, átölelte a derekamat és maga felé húzott.

            - Gyere kicsim, menjünk! –búgta nekem, majd elhúzott. Egy utolsó sajnálkozó pillantást vetettem Kaira, aki bíztatóan bólintott egyet.

Otthon mindenki elment a saját dolgára. Lay megkérdezte, ne aludjon-e nálam, én pedig beleegyeztem, bár nem akartam. Valahogy most nem volt kedvem vele lenni, de mostanában olyan sokszor utasítottam vissza, és nem akartam se megbántani, se feszültséget csinálni.

Szorosan összebújtunk az ágyamban, fejem a mellkasán pihent és a hajamat simogatta. Kifárasztott a mai nap, így elég hamar elaludtam.

Másnap jókedvűen mentem be a terembe. Elkezdtük összeállítani a számaimat, megbeszéltük a kellék használatokat és az egyéb dolgokat.

Délután, mikor már átöltöztem, elindultam haza, de meglepetésemre várt kint valaki.

            - Szia! Hát te? –kérdeztem ledöbbenve.

            - Gondoltam beszélhetnénk. –mondta aranyosan, zsebre dugott kézzel.

            - Nem hiszem, hogy ez ilyen jó ötlet. –húztam a számat.

            - Kérlek, nem kell sokáig maradnod. –győzködött, majd végül belementem. Leültünk egy padra és vártam, hogy neki kezdjen.

            - Elég zűrös volt a tegnapi. –nevetett zavartan.

            - Igen, Tao néha túlzásba esik.

            - Annyira nem értem, hogy lehetsz velük? Ég és föld vagytok. Te kedves, jó fej, nyugodt, kellemes személység vagy, ők pedig állatok. –fejtette ki.

            - Ha megismernétek őket, máshogy látnátok. Igazából nagyon törődőek és figyelmesek. Minden megtennének egymásért, értem.

            - Ez szép és jó, csak olyan ronda oldalukat mutatják.

            - Tudom. Néha teljesen kiakadok, milyenek tudnak lenni.

            - És a barátod? Ő milyen? –kérdezett rá kíváncsian.

            - Fantasztikus ember. Gondos és nagyon vigyáz rám. Ott volt velem, mikor a legnehezebb időszakomat éltem, azután jöttünk össze. –nevettem el magamat.

            - Tényleg a szüleitek, mit szólnak, hogy így eljöttetek? –váltott témát.

            - Meghaltak a szüleink. –mondtam halkan egy kis hezitálás után.

            - Úristen, ne haragudj. –szabadkozott azonnal.

            - Ugyan, nem tudhattad. Csak még most sem fogtam fel. Taonak ez könnyen ment, elfogadni, hogy nincsenek többé, de én még mai napig sem vagyok képes elhinni. Persze próbálom azt mutatni, hogy megy, de nem így van. –kezdtem el mondani. Igazából nem tudom miért mesélek neki ilyeneket, de úgy éreztem, hogy neki megnyílhatok. És jó volt végre egy külsőemberrel megbeszélni.

            - Sajnálom. –fogta meg a kezemet, majd rámosolyogtam.

            - Nem baj. Ezért is van, hogy Tao ennyire vigyáz rám. Valószínűleg, ha megtudná, hogy veled beszélgetek, kiakadna.

            - Akkor muszáj lesz titkolnunk, mert nem fogok leállni. –kacsintott.