8. rész

BaekHyun szemszöge

            - Ne tedd! Nem szabad. –rántott vissza egy kicsit.

            - Miért? Hiszen te is ismered; nem szabad köszönnöm? –értetlenkedtem még mindig.

- Nézd! –mutatott el a fejem mellett és ezzel a lendülettel én is megfordultam. Most esett le, hogy mire gondolt. Lienhez egy magas, jó stílusú fiú közeledett. Hátulról átölelte a lányt és egy puszit nyomott a nyakára. A kínai lányka boldogan fordult meg, karolta át a fiú nyakát és szenvedélyesen egymás ajkaira tapadtak. Nem volt kedvem tovább nézni ezt a jelenetet, így inkább csapattársamhoz fordultam.

            - Téged ez nem zavar? –bukott ki belőlem egy kérdés.

            - Már miért zavarna? –indult meg az ellenkező irányba, amit én is követtem- Lien a barátom, szinte a húgom, de nem szabom meg neki, kivel legyen. Amúgy se használna, mivel ő dönt ezekről. Neked bejön Lien? –váltott gyorsan témát. Kicsit túl gyorsan is, mire lefagytam egy pillanatra, majd megpróbáltam összeszedni magamat.

            - Dehogyis. –legyintettem, nem túl meggyőzően.

            - De igen. –mosolygott magabiztosan.

            - Bevallom, nagyon szép lány, amit neked sem kéne tagadni. –néztem rá.

            - Kimondta, hogy tagadom? Én is megmondom, Lien szép, nagyon is. Eszméletlen az alakja, jó fej és tehetséges.

            - És még hogy nem jön be? –nevettem.

            - Nem is. Nem tudok rá úgy nézni, mivel túl régóta ismerem és túlságosan is. Nem akarom megváltoztatni, ami kettőnk között van, de ne térjünk el a témától. Bejön vagy nem? –kérdezte határozottan.

            - Lehet. –adtam egy nagyon logikus választ.

            - Haver, a te érdekedben mondom, hogy a lehető legrosszabb ötlet, ha nála lépni akarsz. –vált komollyá.

            - Miért?

            - Mert Layjel jár. Egy csapattársával. Tudod, mit csinálnának veled, ha kiderülne, hogy rámozdulsz?

            - Annyit mondtam, hogy szép, nem azt hogy szerelmes vagyok belé.

            - Még jó. –nevetett Kai, de én nem találtam ennyire viccesnek. Mindenesetre aggasztott, amit mondott. Ilyen veszélyesek lennének? Nem érdekel, azt úgy sem tilthatja meg senki, hogy jobban megismerjem. Hiszen Kai barátja, akkor nekünk is az.

Másnap mindenkinek csak később kezdődött az órája, így együtt felmentünk a városba, vettünk egy forró kávét és csak sétálgattunk keresztül a parkon, miközben témák hegyeit hagytuk magunk után. Nevettünk, hülyéskedtünk, felvidítottuk egymást.

Egyszer csak egy vékonyka lány haladt el mellettünk, tapadós, kis rövidnadrágban és tapadós ujjatlan felsőben. Haja lófarokba felkötve, zenét hallgatva futott.

            - Lien! –kiáltott utána Kai, mire ijedten hátranézett a lány. Elmosolyodott, ahogy megpillantott minket, majd megállt és hamarosan odaértünk hozzá.

            - Szihasztokhh! –lihegett mosolyogva az apró teremtés. Lehet kicsit túl feltűnően mértem végig, de rendesen megnéztem, az szent. Ahogy vizes mellkasa fel-le emelkedett, ahogy kövér izzadságcseppek gördültek le a nyakán, olyan izgató látványt nyújtott. Olyan kicsi, vékony, törékeny volt. Egyszerűen tökéletes.

            - Reggeli futás? –kérdezett rá barátja.

            - Igen. Muszáj visszaszereznem az erőmet és a régi formámat. –bólogatott sűrűn.

            - Jól nyomod. –mondta elismerően ChanYeol.

            - Tudjátok, így viselkedik az, aki eltökélten hajt valamiért. –ért oda hozzánk egy másik fekete hajú fiú, aki ha jól tudom a testvére volt.

            - Tao. –biccentett Kai.

            - Kedvesen köszönünk, erre te egyből nekünk esel. –lépett előre nevetve Suho.

            - Elővigyázatos vagyok. De most nekünk mennünk kell. –indult el ördögi mosollyal az arcán.

            - Ne haragudjatok –kezdett bele Lien, de megzavarták.

            - Lien, jössz? –szólt neki messziről a bátyja idegesen.

            - Bocsi. –nézett ránk, majd a testvére után sietett és együtt eltűntek a fák között.

Lien szemszöge

            - Hihetetlen, hogy milyen jelenetet rendeztél. –bosszankodtam, miközben a lakásunk felé mentünk. Elől siettem, Tao pedig próbált jönni mögöttem.

            - Min veszekedtek? –kérdezték a többiek, akik természetesen a mi házunkban tanyáztak.

            - Tao már megint jelenetet rendezett. –borultam ki a nappaliban.

            - Mi történt? –kérdezte kíváncsian Kris.

            - Összefutottunk a koreai drágalátos kis csapattal, erre Lien leállt velük kedvesen csevegni. –bosszankodott Tao.

            - Miért kellene utálnom őket? Azt sem értem, ti miért vagytok ilyenek? –néztem a többiekre, akik csendben figyeltek minket.

            - Mert bántanak minket, a csapatunkat. Nem engedem, hogy beszélgessek ezekkel! –jelentette ki határozottan a testvérem.

            - Hihetetlen vagy. –akadtam ki.

            - Hagyjuk ezt, órára kell mennünk! –szólalt meg Luhan.

Egy szó nélkül elindultam a másik irányba, ügyet sem vetve a fiúkra, se senkire.

            - Lien? –hallottam meg Lay hangját.

            - Tusolok. –zárkóztam be a fürdőbe. Muszáj volt egyedül lennem és kiürítenem a fejemet. Miután nehezen elkészültem, rohanva elindultam a suliba, mivel így is késésben voltam. Nem is tudtam odafigyelni az órára, annyira fel voltam húzva.

Mikor délután hazaértem, nem találtam még senkit sem. Pár perccel később viszont ajtónyitódásra lettem figyelmes, majd egy szőkés hajú, angyali arcú fiú lépett be.

            - Szia, reméltem, hogy itt lesz valaki. –mosolygott kedvesen.

            - Inkább nem lennék itt. –vettem ki egy üveg vizet a hűtőből, majd lehuppantam a kanapéra egy hatalmas sóhaj kíséretében. Luhan is helyet foglalt mellettem, majd kérdőn nézett rám.

            - Mondd el, mi bánt! –szólalt meg végül.

            - Kiakaszt Tao. Miért mondja meg, hogy mit csináljak? Nem vagyok már kicsi. –bukott ki belőlem.

            - A húga vagy és csak védeni akar. –próbált lelkesíteni, de nem sokat ért el vele.

            - De akkor sem szabhatja meg, hogy kivel beszéljek. Szerinted is ennyire rossz Kai? –néztem rá kíváncsian.

            - Nem, nem gondolom így, de megértem, hogy miért teszi ezt. Ők ellenfelek. Nem nézzük jó szemmel az ilyeneket.

            - Már te is kezded? –csattantam fel, mire megfogta a kezemet és mélyen a szemembe nézett.

            - Lien, csak azt mondom, hogy megértem a te helyzetedet is, de az övékét is. Viszont ez nem azt jelenti, hogy támadlak. Bármikor elmondhatsz nekem mindent, ahogyan eddig is. Sőt, szeretném is, ha megosztanád velem a dolgaidat. –mondta komolyan. Annyira szeretem ezt a fiút, mindig mellettem van, támogat.

            - Köszönöm Luhan. –öleltem meg, amit ő is viszonzott. Szorosan ölelte a derekamat, fejét a nyakamba temette. Percekig ültünk, így majd kezemet mellkasának szegeztem és megpróbáltam eltolni magamtól, de nem engedte.

            - Luhan? –szóltam halkan, mire hirtelen eltávolodott tőlem és zavartan nevetni kezdett.

            - Ne haragudj. –szabadkozott.

            - Ugyan. –legyintettem, majd felálltam, hogy egyek valamit- Nem eszel velem?

            - Nem, köszi. Úgyis megyek, akkor majd összefutunk. –ment ki gyorsan az ajtón, majd hirtelen hatalmas csend lett úrrá a házon, amit nem sokkal később a telefonom hangos zenéje tört meg.

            - Igen? –vettem fel.

            - Mizu kicsi lány? –hallottam meg Kai pajkos hangját.

            - Semmi. –sóhajtottam egy nagyot.

            - Nem jössz át? Lóghatnánk együtt a fiúkkal, ők itt is vannak. –ekkor meghallottam, ahogyan köszönnek a háttérben.

            - Nem is tudom, még nincsenek itthon a többiek és Tao nagyon nem örülne, ha elmennék. –húztam a számat.

            - Nem fogja megtudni, gyere! Nem vagy már tíz éves kislány, akinek minden lépését követni kell. –érvelt tovább.

            - Ugye tudod, hogy miattad engem itt megutálnak? –kuncogtam kínomban.

            - Kérlek, gyere! Ne szólj senkinek, csak gyere! –hallottam a hangján, hogy elmosolyodott.

            - Ahh 20 perc és ott vagyok. –egyeztem bele végül.

            - Várlak. –mondta boldogan, majd letettük. Gyorsan összekaptam a cuccaimat és már indultam is mielőtt találkoznék a srácokkal.

Előre látom, hogy nem lesz jó vége ennek. Tao rá fog jönni, hogy Kaijal találkozgatok, mivel mást nem igen ismerek még Koreában. Itt vannak még a tornászok, de ők felnőttek.

Mindenesetre úgysincs jobb dolgom ma délután és meg akarom mutatni Taonak, hogy nem vagyok kicsi és nem mondhatja meg, mit tegyek.

Fél órán belül már a koreaiak lakásán ücsörögtünk és beszélgettünk. Igazából nagyon kedvesek és barátságosak. Kellemes csalódás volt megismernem őket. Ahogy egyre jobban közeledtünk egymáshoz, annál jobb lett.

Nem tudom, hány órája nevetgéltünk a nappaliban, mikor kimentem a mosdóba. Megnézegettem magamat a tükörben, megigazgattam a hajamat; amiket egy lány mindig megcsinál, ha lát egy tükröt. Visszaballagtam a fiúkhoz, majd folytattuk a beszélgetést ott, ahol abbahagytuk. Repült az idő, észre sem vettem, hogy kint besötétedett. Hirtelen csörrent meg a telefonom és ekkor vettem észre, hogy nyolc nem fogadott hívásom volt. Hat Taotól, kettő pedig Laytól.

            - Tao? –szóltam bele félénken, mire a szobában síri csend lett.

            - Most azonnal gyere haza! Beszélnünk kell!