10. rész

Kai szemszöge

Egy darabig csak néztük, ahogyan Lien alakja teljesen eltűnik a szemünk elől. Tudtam, hogy gond van, hiszen sírt. Bármennyire tagadta, próbálta leplezni, engem nem tud átverni.

            - Szerintetek mi történt? –kérdezte végül Sehun.

            - Van egy tippem, de remélem nem az lesz. –mondtam komoran. Otthon gyorsan elintéztem a tanulnivalót, de semennyire sem tudtam odafigyelni. Gond van. Nagy gond. És ha már Lien nem mondta el, akkor Tao áll emögött és én is benne vagyok. Nem bírtam tétlenül ülni egy helyben, így felkaptam a kabátomat és el is indultam.

Félve, de végül csak megnyomtam az ici-pici gombot a falon, majd vártam. Nem sokkal később kinyílt az ajtó és a lakás tulajdonosa kikerekedett szemekkel meredt rám.

            - Te meg mit keresel itt? –kérdezte mély hangon.

            - Beszélnünk kell, de Lien ne tudja meg! –utasítottam, mire rábólintott. Egy másik szint lépcsőjéhez sétáltunk és kérdő tekintettel állt meg előttem.

            - Mit mondtál Liennek? –tértem azonnal a lényegre.

            - Mire gondolsz?

            - Ne játszd az ártatlant! Tudom, hogy mondtál neki valamit.

            - Mégis honnan? –emelte fel a szemöldökét.

            - Nem hiszem, hogy csak úgy sírt volna ma.

            - Sírt? –döbbent le- Hol találkoztatok?

            - Jajj, mielőtt kombinálnál, csak összefutottunk, mikor a parkban kocogott. Könnyes volt a szeme és az arca, de nem mondott semmit, hanem elrohant. Gondolom a te kezed van ebben is.

            - Jobb neki, ha te nem vagy a közelében. Nem engedem, hogy bántsd, átverd vagy bármit, amire készültél. Ajánlom, hogy kerüld el és ne vond bele semmibe!

            - Lehet, hogy felette megpróbálsz uralkodni, de velem ezt nem teheted meg! Ha vele akarok lenni, akkor így lesz, és ezt megakadályozni úgysem tudod. –sziszegtem, majd elindultam, de megragadta a karomat és erősen visszarántott.

            - Ne merj ellenem szólni! –szűkítette össze szemeit.

            - Te meg ne merj keresztbe tenni nekem! -löktem meg kissé, majd elviharoztam. Felidegesített; Kínában nem ilyen volt. Kimentem a tömbház elé, előkaptam a telefonomat és írni kezdtem, majd elküldtem az üzenetet.

„Gyere a házatok elé! Lent várlak.”

Pár pillanat múlva rezgett is a készülék, hogy válasz érkezett. Sietősen olvasni kezdtem.

„Nem lehet.”

Gondoltam, hogy ki akar bújni alóla, de most nem fogom hagyni.

„Beszéltem Taoval, gyere le! Most!”

Nem érkezett több üzenet, így türelmetlenül vártam. Pár perc múlva sétált ki az ajtón Lien, egy szűk kis farmerban és egy pólóban.

            - Hogy érted, hogy beszéltél Taoval? Elment az eszed? –esett nekem azonnal.

            - Menjünk arrébb! –fogtam meg a karját és húzni kezdtem magammal. Távolabb sétáltunk, szembefordítottam magammal és nekikezdtem.

            - Bármennyire próbálod tagadni, hogy nincsen semmi baj, nem tudod. Láttalak ma sírni és fáj, hogy nem mondod el. Tudom, hogy Tao miatt vagy ilyen, ezért elmondtam neki a véleményemet, és hogy ne irányítson.

            - Nem érted, hogy ezzel csak rontottál a helyzeten?

            - Miért Lien? Nem fogom hagyni, hogy elválasszon tőlem.

            - Nem akarok harcolni ellene. –lett könnyes a szeme. Egyből megenyhültem és közelebb húztam magamhoz.

            - Nem is kell, de remélem, te sem hagyod magad. Évek óta végre találkozhattunk, ne legyen ennek vége. –simogattam a karját.

            - Nem akarom, de meg kell értened, hogy ők a csapatom, a családom. Nem hagyhatom cserben őket.

            - Én nem vagyok a családod? A fiúkkal is jól kijössz. Ez nem cserbenhagyás, ez új kör kialakítása. –néztem más szemszögből.

            - Olyan hülye vagy. –ölelt meg kuncogva. Lassan elbúcsúztunk, de megígérte, hogy tartjuk a kapcsolatot, csak óvatosabbak leszünk.

Ő visszament a házba és én is elindultam a lakásunk felé, már sokkal nyugodtabban.

Tao szemszöge

Percekig dühöngtem még a lépcsőn. Próbáltam lecsillapítani magamat, de nem ment könnyen. Nekem egy ilyen alak ne mondja meg, mit tegyek a saját húgommal.

Visszaballagtam a lakásba, de sehol sem találtam az egyetlen lány tagot. Gondoltam, hol tartózkodhat, ezért leültem a kanapéra és vártam.

Olyan tíz perc múlva, halkan osont be a nappaliba, de ahogy meglátott megtorpant.

            - Ne magyarázkodj, tudom kivel voltál. –mondtam nyugodtan.

            - Nem is akartam, mert nem tartozom magyarázattal.

            - Remélem tisztában vagy vele, hogy én tartozok felelősséggel érted. –álltam fel.

            - De ez nem jelenti azt, hogy parancsolgathatsz.

            - Tudom és túlzásba vittem, de akkor sem nézem jó szemmel, hogy Kaijal barátkozol.

            - Nem fog kihasználni, ő az egyik legjobb barátom.

            - Csak annyit kérek, hogy vigyázz! –öleltem meg, amit először nem viszonozott, de aztán körbefonta a derekamat a kezeivel. Nem szeretek vitázni az egyetlen családtagommal, fontos nekem, nagyon is, ezért el kell ismerni, ha hibáztam.

Nyomtam egy puszit a fejére, majd mindketten a szobánkba mentünk.

Lien szemszöge

Sokkal jobb lett a közérzetem, miután kibékültünk Taoval. Nyugodtabb lett a légkör és nem feszélyez az egész dolog. Mostantól óvatosabb leszek Kaijal és majd vigyázunk.

Elintéztem pár dolgot, majd átmentem a szembeni lakásba, hogy egy kicsit Lay-jel lehessek.

Nem is csengettem, mivel szabad bejárásunk van egymáshoz.

            - Szia húgi. –borzolta össze a hajamat Kris, mire durcásan elnevettem magamat.

            - Szia bratyó. –ütöttem bele a karjába. Imádtuk egymás agyát húzni, ezért is vagyunk ennyire jó család.

            - Csak nem a kicsi Layhez jöttél? –emelte fel a szemöldökét.

            - De meglehet. –kiabáltam vissza, miközben már nyitottam is be a megfelelő szobába.

A barátom az ágyon feküdt és zenét hallgatva olvasott. Mögé osontam és eltakartam a szemét, mire a hátára fordult. Elmosolyodott és azonnal magára rántott. Jóízűen felnevettem, majd váltottunk egy gyors csókot.

            - Végre nevetni látlak. –vette ki a füléből a zenélő tárgyat.

            - Minden rendben van. –simogattam a haját.

           - Akkor, nem akarsz ünnepelni? –mosolyodott el kajánul és már maga alá is gyűrt. Hangosan nevetni kezdtem, míg térdelt felettem. Egyből egymás ajkaira tapadtunk, szorosan öleltem a nyakát. Úgy hiányzott már nekem, annyira szerettem.

            - Srácok, menjetek szobára. –jött be kuncogva Chen és Luhan.

            - Szobán vagyunk. –ült Lay a csípőn felé, majd én is feltápászkodtam.

            - Nem akartok megnézni egy filmet vagy most titeket ne zavarjunk?

            - Lay? –néztem rá kíváncsian.

            - Tudod, hogy melyiket választanám. –mosolygott, mire mind nevetni kezdtünk.

            - Már itt sem vagyunk. –tolta ki Chen Luhant, majd becsukták az ajtót.

            - Olyan önzőek vagyunk. –ütöttem bele a mellkasába.

            - Csak szerelmesek. –mormogta az arcomba, és már falta is az ajkaimat. Visszadöntött az ágyra, rám nehezedett és simogatni kezdett ott, ahol ért. Ujjaim mélyen szántották barna tincseit, miközben befészkelte magát a lábaim közé és combjaimat kezdte markolászni. Kigombolta a farmeromat, hogy kényelmesebb legyen, neki is és nekem is.

Kezem bekúszott a felsője alá és hasfalán, hátán simogattam a finom bőrt. Lihegve puszilgatta az arcom minden szegletét.

            - Hiányoztál kicsim. –dörmögte közben.

            - Te is nekem. –sóhajtottam egy nagyot, majd lentebb ment a nyakamra. Csókokkal lepte el, harapdálta a bőrömet. Közben egyik keze a nadrágomba tévedt és bugyin keresztül kezdett el izgatni lent.

            - Lay. –nyögtem halkan a nevét- Most nem lehet. –lihegtem.

            - Miért? –folytatta az előző munkáját.

            - Most nem megy, nincs is idő. Nagyon akarlak, de ne most. –toltam el annyira, hogy a szemébe tudjak nézni.

            - Tudod, mikor voltunk együtt utoljára? –nézett rám- Legalább két hete. Már nagyon vágyom rád. –hajolt közelebb.

            - Én is rád. –cirógattam a nyakát.

            - Rendben, de ha szeretkezni fogunk, nem állunk meg egynél. –mosolygott magabiztosan.

            - Nem vagy normális, de legyen. –nevettem rajta, majd felkeltünk az ágyról, rendbe szedtük magunkat és kimentünk a többiekhez.

            - Ez gyors volt. –jegyezte meg XiuMin, amin mindenki kuncogni kezdett.

Leültünk hozzájuk, majd együtt néztük tovább a filmet.

Most olyan nyugis volt a hangulat, vége a vitáknak és ezt élvezem. Nagyon is.

Holnap már sajnos nem mondhattam ezt, azután a nap után, ami sok dologban változást okozott.