11. rész

Lien szemszöge

Éreztem, ahogyan a felkelő nap sugarai simogatni kezdik az arcomat. Halk nyöszörgések, sóhajok hagyták el ajkaimat. Elgémberedett végtagjaimat próbáltam kinyújtani, de kezem nekiütközött valami keménynek. Elfordítottam a fejemet és ekkor pillantottam meg Lay alvó arcát. Óvatosan próbáltam kibújni mellőle, nehogy felébresszem. Talpaim alatt már érzékelhettem a parketta hűsítő érzését, de ekkor egy kar ölelte át a derekamat. Lepillantottam magam mellé és láttam meg, az alvótársam ébredező arcát.

            - Ne haragudj, nem akartalak felkelteni. –suttogtam halkan.

            - Nem keltettél fel, de miért mész el ilyen korán? –nyomta bele fejét a derekamba.

            - Reggeli edzésem van, nem késhetek. –bújtam ki az öleléséből és öltözni kezdtem, amit kíváncsi szemekkel kísért végig.

            - Neked milyen jó alakod van. –dünnyögte mosolyogva.

            - Bolond. –dobtam az arcába a pólómat.

            - Csak az igazat mondom. –vont vállat ártatlan arccal.

            - Megmondanád Taonak, hogy elmentem és majd jövök valamikor délután. –nyomtam egy gyors csókot ajkaira, majd kisiettem a szobájából.

Elindultam a suliba felszabadultan és boldogan. Végre jól éreztem magamat, amit élveztem. Annyi időm még éppen volt, hogy gyorsan vegyek valami reggelit, így beugrottam egy pékségbe. Kértem egy frissen sült csokis croissant, amit útközben fogyasztottam el. Végre edzésen is jó voltam, sikerültek az elemek, a mozdulatok. Jókor, mert ebédidőben HaNa és a többi tornász egy meglepő hírrel lepett meg.

            - Már egy hónapja vagy itt Lien és nagyon meg vagyunk elégedve veled. Eleinte kicsit nehezen indultál, de aztán egyre jobb lettél. Ezért is gondoltunk arra, hogy benevezünk a tavaszi selejtezőre, amin velünk együtt indulhatnál. –mondták boldogan. Először tágra nyílt szemekkel néztem rájuk, majd szépen lassan kezdtem felfogni, mit is mondtak nekem.

            - Hogy én induljak? De fiatalkorú vagyok, nem lehet.

            - Már betöltötted a 18-at, nyertél az össz kupán, világbajnokságot, így tudásilag is és eredményekben is megfelelő vagy. Amúgy ez nem Ázsián belüli, így már felnőttnek számítasz. –győzködtek.

            - De eddig mindig a fiatalkorúak kategóriájában versenyeztem.

            - Lien képes vagy rá. Tehetséges vagy és nem kérnénk meg rá, ha nem tudnánk, hogy meg tudod csinálni. Holnapig gondold át, de ez hatalmas lehetőség.

            - Rendben és köszönöm.

            - Nekünk segítenél ezzel. Mára ennyi elég volt, menj haza nyugodtan és gondold át!

Elköszöntem tőlük, átöltöztem, majd eljöttem. Kicsit össze voltam zavarodva, nem tudtam, hogy döntsek.

Hazamentem, hogy megbeszéljem Taoval és a fiúkkal. Mikor beléptem az üres lakásba, jöttem rá, hogy ők csak később jönnek haza. Nem volt jobb dolgom és muszáj volt elterelnem a gondolataimat, ezért nekiláttam valami ebédet varázsolni.

Mire végeztem, már nyílt is az ajtó és betoppant az egyetlen családtagom.

            - Szia Lien, hogy-hogy már itthon vagy? –kérdezte zavartan.

            - Délben végeztünk, így eljöhettem. Gyere, együnk!

Szedtünk mindketten a gőzölgő levesből és a chilis csirkéből, majd csendben elfogyasztottuk. Tao mesélt valamit az egyik csoporttársáról, de nem tudtam odafigyelni. Csak a selejtezőn járt az eszem.

            - Történt valami? –kérdezett rá ferdén, mikor rájött nem figyelek oda.

            - Ma a lányok bejelentettek valamit. –kezdtem neki lassan.

            - Igen? –várta, hogy folytassam.

            - Azt akarják, hogy induljak a tavaszi selejtezőn. –böktem ki.

            - És ebben mi a meglepő?

            - Az, hogy ők felnőttek. És nekem is ott kellene indulnom. Tudod, mi jön a selejtező után? –álltam fel és kezdtem el járkálni.

            - Nem.

            - Ott a világkupa, a szerenkénti döntő, meg minden nagyobb számú verseny. És ezek nem kezdők, hanem felnőttek, nagy korosztály, vagyis komolyabbak és ügyesebbek. –hadartam zavartan.

            - Hé, Lien, figyelj ide! Te fantasztikus vagy, jobb, mint bárki, aki veled egykorú. Nem ajánlották volna fel, ha nem így lenne. Simán menni fog. –biztatgatott.

Jobban éreztem magamat, de még szerettem volna beszámolni erről valakinek. A szobámban előkaptam a telefonomat és tárcsázni kezdtem.

            - Mizu kislány? –vette fel Kai vidáman.

            - Találkozhatnánk? –kérdeztem azonnal izgatottan.

            - Persze, gyere át, de gond van?

            - Nem, de majd elmondom. Tíz perc és ott vagyok. –tettem le, majd elköszöntem Taotól a sétálásra hivatkozva. Mivel ő egész délután tanult és a dolgait intézte, így nem volt ellene, ha egy kis időre elmegyek. Izgatottan indultam el a koreaiak lakásához. Szinte szökdeltem az utcán, annyira boldog voltam. Igazából mindig is erről álmodoztam, hogy kijutok ide és esetleg még tovább, hogy mindenki megtudja, mit tudok.

            - Mi ez a hirtelen hívás? –kérdezte Kai, mikor beértünk a nappaliba.

            - Lien, de jó téged látni. –üdvözölt KyungSoo, majd odajöttek hozzánk BaekHyunnal.

            - Sziasztok. –fordultam feléjük hatalmas mosollyal, amit nem lehetett levakarni az arcomról.

            - Szóval, mi történt? –idegeskedett Kai.

            - Indulok a tavaszi selejtezőn a felnőttek kategóriájában. –bukott ki belőlem boldogan.

            - Ez komoly? Lien, ez fantasztikus, gratulálok. –ölelt meg jó szorosan.

            - Nem is tudtam, hogy ennyire jó vagy. –szólalt meg Channie, aki most jött be.

            - Már három évesen a kertben is ezt csináltad. Emlékszem, mikor a kis dresszedben, felcopfozott hajjal ugrálgattál. –kuncogott Kai, mire beleütöttem kissé a kezébe.

            - Oké, ezeket a történeteket nem kell hangosan kimondani. –nevettem én is.

            - Szerintem aranyos. –vágta rá KyungSoo.

            - Valamikor láthatnánk tőled valamit? –nézett rám BaekHyun.

            - Majd egyszer.

            - Hát kicsi lány, olyan büszke vagyok rád. –húzott magához régi barátom.

            - Azért ez még csak egy nevezés, nem győzelem.

            - Ugyan, úgyis tudjuk, hogy te leszel a legjobb.

Egy darabig még beszélgettünk, majd nekem vissza kellett mennem. Otthon bejelentettük a többieknek, mindenki nagyon örült.

Másnap teljes mellbedobással dolgoztam, hogy minél jobb legyek. Mindennap futok, nyújtok, odafigyelek az étrendemre.

Egy hét telt, én pedig nem koncentrálok semmi másra. Egyik nap végre lefeküdtünk Layjel. Már nagyon kellett mindkettőnknek, és utána sokkal jobb volt neki is, nekem is.

Ma is éppen a parkban jártam a köröket késő délután. Kellemes volt az idő, csak a zene és én.

Fél óra után leültem az egyik padra, hogy kifújjam magamat. Pár perc múlva vettem észre, hogy helyet foglalt mellettem egy nagyon ismerős srác.

BaekHyun szemszöge

            - Néha pihenned is kéne. –kuncogtam, majd ő is elmosolyodott.

            - Nem tudok, most fel vagyok pörögve. –magyarázta.

Elméláztam az alakján, az arcán. Olyan szép volt ez a lány, kívül, belül. Furán nézett rám, mire zavartan köhögni kezdtem. Magamnak akartam ezt a lányt. Semmi rossz nincs abban, ha közelebb kerülök hozzá.

            - Gyere, igyunk meg valamit! –álltam fel, őt is magam után húzva.           

            - Mi? Nem… -ellenkezett.

            - Csak egy ital, nyugi. –indultam el a kezét fogva.

            - Ne, nekem barátom van. –torpant meg.

            - Fáradt vagy, jól esne neked egy hideg gyümölcslé. Semmi több nem lesz, csak megiszunk valamit. Kérlek. –néztem mélyen a szemébe.

            - Rendben. –sóhajtott egy nagyot. Hatalmas mosollyal az arcomon sétáltam el vele a legközelebbi kávézóig. Egyszer hagyná magát nekem. Velem sokkal jobban járna, mint azzal a kínaival. De majd meglátjuk, mit tehetünk.