5. rész

Kai szemszöge

Földbe gyökerezett lábakkal álltam és meredten bámultam az előttem álló két személyre, akiket nagyon is jól ismertem. El sem hiszem, hogy itt vannak, Koreában.

            - Komolyan ti vagytok azok? –nyögtem ki nehezen.

            - Kai, te vagy az? Úristen. –kapott a szájához Lien. Innen volt ismerős nekem. Hogy nem ismertem fel? És fel akartam szedni? Te jó ég.

            - Mi folyik itt? –szólt közbe barátom.

            - Ne itt beszéljük meg. –mondta komoran Lay, majd elindult maga után húzva Lient is. Ő lenne a barátja? Mennyi mindenről le vagyok maradva. Társam értetlenkedve nézett rám várva, hogy megmagyarázzam az előbbi helyzetet, de jelenleg magam sem fogtam még fel. Követni kezdtük őket, majd láttam, hogy a számomra másik öt ismerős fiú is kimegy velük a hátsóudvarra. Közben az én csapatom is megjelent és velem együtt kijöttek.

Félve léptem ki az ajtón, mert tudtam, hogy ez nem lesz kellemes beszélgetés, se találkozás.

Ahogy megláttak a kint rám váró emberek, mindenkin észrevettem a döbbenetet.

            - Újra látjuk egymást. –lépett elő Kris.

            - Engem is meglepett, hogy Koreában találkozunk. –jegyeztem meg.

            - Nem örülsz a viszontlátásnak? –tette fel a kérdést a kínai vezető.

            - Kai miről beszélnek? Ismered őket? –lépett mellém Suho.

            - Srácok, el kell mondanom valamit. Lassan három éve jöttem ide és előtte én Kínában éltem. Ott is volt egy csapat, mint itt a mienk. Mi voltunk a legjobbak, ismertek voltunk. Aztán nekem el kellett jönnöm és itt ismerkedtem meg veletek. –meséltem el nagy vonalakban az egészet.

            - Akkor most visszamész a régi ’bandádhoz’? –kérdezte KyungSoo.

            - Nem. –válaszoltam halkan.

            - Ennyire megutáltál minket? Pedig nagyon élvezted, hogy középpontban lehettünk. –tette hozzá gúnyosan Kris.

            - Az a múlt, én lezártam. Átértékelődtek bennem a dolgok. Sok rosszat tettem Kínában, amit itt nem akarok elkövetni. –mondtam határozottan.

            - Valami problémátok van ezzel? –fordult a vezetőnk a régi csapatomhoz.

            - Semmi, ahogy Kai mondta, az a múlt. Úgy látom, ti vagytok itt a ’nagymenők’. Kíváncsi lennék, miben vagytok ennyire jók? –tette keresztbe karjait Kris. Előre látom, hogy ebből jó nem fog kisülni.

            - Szépen lassan meglátjátok, csak nyissátok ki a szemeiteket. –mondta Suho nyugodtan, majd elindult

            - Ezt én is ajánlom nektek. Hallani fogtok még rólunk. –kiáltott utánunk Kris, majd becsukódott mögöttünk a vasajtó.

Nem volt kedvünk tovább maradni, ezért úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk. Egész úton síri csöndben mentünk, mindenki el volt foglalva a saját gondolatával.

            - Ne haragudjatok, hogy ilyen helyzetbe hoztalak benneteket. –szólaltam meg végül már a lakásunkon.

            - Dehogy haragszunk Kai. Gondolom milyen érzés lehet találkozni ennyi év után. Úgy vélem nem most volt az utolsó összezördülésünk, de állunk elébe mindennek. –nyugtatgatott Suho. Jól estek a szavai és a fiúk is támogattak, így már nyugodtan tértünk be a szobáinkba és adtuk át magunkat az álmoknak. 

Lien szemszöge

Szájtátva hallgattam végig a beszélgetést. Még mindig teljes sokkban voltam a történtek után, de ezt nem csak én mondhattam el magamról. Lay végig fogta kezemet és szorosan hozzábújtam. Egyszer elkaptam annak a srácnak a tekintetét, akivel eddig háromszor is találkoztam már. Meredten bámult minket, kicsit meg is ijedtem, mert most egyáltalán nem volt kedves. Szorosabban fogtam meg Lay kezét, mire átkarolt egyik karjával.

Ahogy elment a másik csapat, egyből hazaindultunk. Láttam pár tagon, hogy idegesek, köztük a testvérem is. Emlékszem Kaira, közel álltunk egymáshoz, nagyon is. Sokáig szomorkodtam, mikor elment, de túltettem magamat rajta, ezután jöttünk össze Lay-jel.

            - Nem aludnál ma is itt? –kértem halkan barátomat, mikor már mindenki vonult be a saját helyére.

            - Persze. –simított végig az arcomon, így elkezdtem magammal húzni. Szorosan összebújtunk, pucér mellkasát simogattam, miközben ő a hajammal játszadozott.

Mindketten el voltunk merülve a gondolatainkban, de szükségünk volt a másik társaságára. Engem gyorsan elnyomott az álom, mivel alapból fáradt voltam és holnap korán kell kelnem, de már a fiúknak is mivel nekik is kezdődik az iskola.

Szerintem az egész délelőttöt átaludtam volna, ha nem kezd el őrülten zenélni a telefonom. Kómásan feltápászkodtam és kikapcsoltam az ébresztőmet. Fáradtan visszazuhantam az ágyra, pár perc pihenés céljából. Nem sokkal később megéreztem, hogy valaki pici puszikkal lepi el a vállamat, aki a barátom volt.

            - Hmm –sóhajtottam egy mélyet, miközben élveztem a reggeli kényeztetést.

            - Jó reggelt kicsim. –suttogta halkan.

            - Neked is. –fordultam a hátamra, majd átkaroltam a nyakát, ő pedig félig rám feküdt.

            - Lassan mennünk kéne készülődni. –motyogta közel az arcomhoz.

            - Maradjunk még egy kicsit. –bújtam a nyakába. Percekig feküdtünk, így majd nagy nehezen mindketten kikászálódtunk, elkészültünk, én elköszöntem a fiúktól és elindultam a gimibe. Útközben gyorsan beugrottam egy kávézóba, vettem egy frissítő feketét, majd folytattam az utamat. Átöltöztem, bemelegítettem a mai edzésre és vártam, hogy mondják a mai feladataimat.

            - Akkor Lien, melyik eszközzel bánsz a legjobban? –jött oda HaNa és egy másik tornász, JiSoo.

            - A szalaggal és a karikával. A labda, már kérdéses, viszont a buzogányt nagyon nem szeretem. –ismertem be.

            - Értem, akkor ezen javítunk majd. –mosolygott, majd neki is kezdtünk a gyakorlásnak.

Egészen délutánig megállás nélkül edzettünk. A végére már majdnem a tüdőmet kiköptem, de folytatni kellett. Olyan öt óra körül, mehettem átöltözni. Nem volt kedvem egyből hazamenni, így egy közeli parkba mentem. Leültem egy padra, miközben zenét hallgatva méláztam a dolgokról. Rohanó emberek haladtak el előttem, ahogy sietnek haza a munkából. Teljesen elbambultam, majd olyan érzésem támadt, mint akit néznek. Óvatosan szétnéztem az egyik irányba, de nem volt ott senki. Elfordítottam a fejemet a másik oldalra és ugrottam egyet ijedtemben. Gyorsan kivettem a fülemből a zenelejátszót és hangosan dübörgő szívvel néztem kérdőn a mellettem helyet foglaló fiúra.

            - Te meg mióta nézel? –kérdeztem értetlenül.

            - Egy ideje. Eléggé elgondolkoztál, így nem akartalak zavarni. –válaszolta nyugodtan. Ami meglepett, hogy most nem mosolygott. Arca kemény volt és komor.

            - Mit csinálsz itt?

            - Sétáltam és megláttalak. Egy kicsit félreismertelek. –váltott témát.

           - Nem ismerhetsz félre, mikor semmit sem tudtál rólam. Amúgy sem tartozok neked semmilyen magyarázattal, mert senkik vagyunk egymásnak. –világosítottam fel.

            - Mert nem hagytad, hogy megismerjelek. –suttogta és veszélyesen közel hajolt hozzám. Azonnal felpattantam a padról, felkaptam a táskámat és dühösen néztem rá.

            - Leállhatnál már ezzel! Nem volt elég világos, hogy barátom van? És ha nem is lenne, akkor sem csinálhatnál ilyet. –oktattam ki.

            - Igen, jól megnéztelek téged meg a barátod –állt fel ő is- Hozzám jobban illenél.

            - Te nem vagy normális. –hitetlenkedtem és már indultam is volna, mikor valaki megragadta a csuklómat hátulról. Hátrakaptam a fejemet és Kait láttam, meg a négy másik srácot.

            - Lien, beszélhetnék veled? –kérdezte régi társam.

            - Minek? –vettem ki kezemet a szorításából.

            - Kérlek. –nézett rám könyörgő szemekkel. Sóhajtottam egy nagyot jelezve, hogy benne vagyok.

            - Nekik is itt kell lenniük? –utaltam a többiekre.

            - Menjetek, megvárunk itt. –mondta az egyik, aki tegnap is beszélt. Kai elhúzott pár méterrel arrébb a beton korláthoz. Mindketten felöltünk és kérdőn néztem rá, hogy mit akar.

            - Tegnap érdekesen alakultak a dolgok. –kezdett bele.

            - Érdekesen? Hogy mondhattál olyanokat? Mintha semmit nem jelentenénk neked? –szóltam közbe felháborodottan.

            - Évek teltek el, én lezártam. Nem hiszem, hogy sokáig sirattatok.

            - Én igen Kai. –mondtam komolyan, mire meglepődötten rám nézett.