17. rész

Lien szemszöge

Hihetetlen sebességgel telnek a napok. Kezd beköszönteni az ősz, egyre hidegebb van odakint, hamarabb sötétedik. Ma Tao, Lay és XiuMin valami találkozóra mentek a csoporttársaikkal, így egyedül maradtam. Délután unalmasan feküdtem a díványon, a lábaimat feldobva a háttámlára. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Luhan jön be.

            - Mi jót csinálsz? –huppant le mellém boldogan és lábaimat az ölébe tette.

            - Semmit, unatkozok. –motyogtam, mire gondolkozni kezdett.

            - Mit szólsz egy pizzához és egy jó horrorhoz? –vetette fel az ötlet pár perc múlva, aminek a hallatán felderült az arcom.

            - Még szép, hogy jöhet. –ültem fel, de hosszabb végtagjaim még mindig az ölében pihentek.

            - Akkor te rendelsz kaját, én meg áthozok valamit. –csapta össze kezeit.

Negyed óra múlva már mindketten a kanapén ültünk törökülésben, majszolgattuk a paradicsomszószos, sajtos, tésztaszeletünket és meredten bámultuk a képernyőt. Alapjáraton nem szeretem a horrort, de néha jól esik a nézése.

Már a filmnek a felénél is túl voltunk, voltak ijesztő jelenetek, de eddig semmi gond nem volt velük. Csendben ültünk egymás mellett, néha éreztem magamon a tekintetét, de annyira lekötött a dramatikus történet, hogy nem bírtam máshova figyelni.

Egy fél óra múlva végett lett, de egy ideig ugyanúgy ültünk és próbáltuk feldolgozni, hogy mi is történt.

            - Ez jó volt. –nyögtem ki nehezen.

            - Nekem is tetszett. Meg már olyan régen volt ilyen közös programunk. –tette hozzá aranyosan és halkan.

            - Majd többször csinálunk ehhez hasonlót. –öleltem meg, amit természetesen viszonzott is. Percekig el sem engedtük egymást, szorosan ölelte a derekamat és temette arcát a nyakamba. Hallottuk, hogy nyílik az ajtó, mire hirtelen elengedett. Nem értettem, de nem is volt időm ezzel foglalkozni, mert Lay lépett be a testvéremmel együtt.

            - Sziasztok! Hát itt meg mi történt? –mutattak a pizzás dobozokra.

            - Csak egy kis filmezős estét tartottunk. –álltam fel és mentem oda a barátomhoz, aki egyből ajkaimat vette kezelésbe.

            - Én akkor megyek is, majd holnap beszélünk. –ment ki gyorsan Luhan és már el is tűnt.

            - Én azt hiszem, elmegyek aludni. –indult el a szobája felé Tao, Lay pedig maga felé fordított és körbeölelte a derekamat.

            - Nem megyünk zuhanyozni? –simogatta a nyakamon a bőrt puha ajkaival.

            - Nagyon elálmosodtam, inkább aludnék. –húzódtam el kissé.

            - Mostanában olyan nyomott a hangulatod. Minden rendben van? –nézett rám ferdén.

            - Miért ne lenne? Csak nagyon elfáradtam, ennyi.

            - Mostanában egyre többször utasítasz vissza mindenféle közeledésemet. –folytatta, viszont nekem nagyon elegem lett ebből.

            - Csak egyszerűen nincs kedvem hozzá. –mondtam egyszerűen, mire elengedett és eltávolodott. 

            - Majd holnap beszélünk, álmodj szépeket. –nyomott egy puszit a homlokomra, majd faképnél hagyott. Nem tudom meddig, de csak álltam lefagyva. Nem akartam semmi rosszat, de valahogy nem bírok vele lenni, miközben másra gondolok. Nem szabad ezt csinálnom. Felejtsd el Lien! El kell felejtened!

BaekHyun szemszöge

            „Találkozzunk, kérlek!”

Pötyögtem be a szavakat a készülékbe, majd elküldtem. Fel-le járkálva vártam valami visszajelzésre, mikor végre egy rezgéssel jutott el a tudatomig a válasz hangja.

            „Gyere a sulimhoz!”

Hatalmas mosoly jelent meg az arcomon és már szedtem is össze fele a dolgaimat. Gyorsan odaszóltam a többieknek, hogy elmentem, majd rohantam is a megbeszélt helyre. Kicsit furcsálltam a helyszínt, de a lényeg, hogy láthatom.

Mire odaértem, már kint toporgott a hidegben, de ahogy meglátott elmosolyodott.

            - Gyere! –fogta meg a kezemet és indult be a hatalmas épületbe. Lépcsőfokok hegyeit hagytuk magunk mögött a régi, klasszikus épületben. Még sosem voltam ilyen helyen, de gyönyörű volt. Hatalmas plakátok balettozó táncosokról, rengeteg próbaterem. Mi is egy ilyenbe mentünk be. A falak mentén végig korlát, egy akkora tükör, ami beterítette az egész falat. Leültünk a fal tövében a földre, míg én még mindig a termet szemléltem.

            - Nem azért, de miért pont itt vagyunk? –kérdeztem végül.

            - Itt nem zavar senki és szeretem ezt a helyet. –magyarázta felhúzott lábakkal.

            - Még sosem voltam ilyen helyen, de nagyon szép.

            - Miért szerettél volna találkozni? –nézett rám kíváncsi szemekkel.

            - Látni akartalak, meg csak úgy beszélni, nyugisan. –mosolyogtam megállás nélkül.

            - Én már nem tudom, mit akarok. –váltott szomorúra a hangja.

            - Mit értesz ez alatt? –lettem kicsit ideges.

            - Nem bírok a barátommal lenni, mert egyszerűen nem kívánom és ezért veszekszünk. Nem tudom, mit csináljak. –sóhajtott egy nagyot.

            - Ne csinálj olyat, amit nem szeretnél! Te dönts az életedről, a döntéseidről, ne mások, ne azért csináld, mert elő van írva vagy, mert elvárják!

            - Olyan könnyűnek és egyszerűnek tűnik ez így, de közelről sem ilyen a helyzet.

            - Elhiszem, de hidd el, jobb lesz. Én itt vagyok. –fogtam meg a kezét. Meredten bámult összefonódó ujjainkra, majd tekintetét felvezette az arcomra, végül a szemembe.

            - Tudom és ez a baj. –suttogta.

            - Mi? –zavarodtam össze.

            - Mindig rád gondolok, mert te itt vagy, kedves vagy, törődsz velem. –bökte ki végül nehezen és azonnal lehajtotta a fejét. Kellett egy kis idő, amíg eljutott az agyamig a mondatának a jelentősége. Végül hatalmas mosollyal az arcomon emeltem fel a fejét és azonnal ajkaimat az övére nyomtam. Éreztem, hogy kicsit meglepődött, de nem kellett sokat várnom, hogy viszonozza. Jobban magam felé fordítottam, ujjaim a derekán, a pólója alatt játszadoztak, míg ő mélyen a hajamba túrt.

A terem csendjét csak a sóhajaink és a cuppogásaink törték meg. Nyelvemmel lágyan végigsimítottam párnáin, amik automatikusan szétnyíltak. Ahogy a kettőnk forró izomdarabja összetalálkozott, az egyszerűen isteni érzés volt. A gyomrom is megremegett. Egyre szenvedélyesebb és túlfűtöttebbé váltunk. Lassan lentebb húztam a derekát és a felsőtestemmel nyomni kezdtem lefelé. Végül teljesen lefektettem, én pedig szorosan felette foglaltam helyet. Minél jobban próbáltam hozzásimulni, minden egyes lélegzetvételét éreztem.

Vad, tüzes táncot jártak nyelveink, míg kezemmel egyre fentebb tornásztam rajta a felsőt. Kezem beférkőzött a háta alá, ezzel is megszüntetve minden távolságot közöttünk. Nyakamról a keze becsúszott a pólóm alá és a hátamat kezdte simogatni selymes kezeivel.

Teljesen elvesztettük az időérzékünket, de nem is akartunk ilyenekkel foglalkozni. Csak egymásra koncentráltunk, minden mást kizártunk. Áttértem egy darabig alsó ajkára, amivel pajkosan eljátszadoztam, marcangoltam. Egy élesebb sóhaj tört fel belőle, mikor jobban hozzányomtam magamat.

Nyelvem egyből visszakúszott édes párnái közé, miközben én eresztettem ki egy mély dörmögést.

Nem lehetett volna rosszabbkor megzavarni minket, de valakinek sikerült, ugyanis Lien telefonja hangos zenélésbe kezdett. Próbált elszakadni tőlem, de nem bírtam abbahagyni.

            - B-baekhyu-un –motyogta, mire kedvtelenül eltávolodtam.

            - Ne vedd fel! –puszilgattam az arcának minden szegletét, majd letértem a nyakára. Először épphogy hozzáérintettem ajkaimat a bőréhez, aztán ezek szépen lassan váltottak át érzékibb csókokba.

            - Baekhyunhh –sóhajtotta kéjesen, de a vállamnál fogva tolt el magától.

            - Lien tudom, hogy nem akarod. Te dönts, ne azért mert muszáj! Mit szeretnél? –simítottam végig az arcán, míg kivettem a kezéből a még mindig zenélő készüléket és arrébb löktem, hogy véletlenül se tudja felvenni.

            - N-nem tudom. –remegett meg a hangja.

            - Dehogynem édes, csak mondd ki! –biztattam tovább. Olyan régóta várok a válaszára, hogy megtudjam, mit érez igazából. Nem mutattam ki, de belülről, majd megevett az izgalom és az idegesség.

            - É-én… -kezdett bele, de elakadt.

            - Igen?

            - Kedvellek BaekHyun.