16. rész

BaekHyun szemszöge

Másnap mivel nem kellett mennünk semmilyen előadásra, így nyugodtan aludhattunk ameddig csak akartunk. Annyira kifárasztott minket a tegnap este, hogy ebédig nem is lehetett senkit sem látni a lakásban. Negyed egykor kezdtünk ébredezni és mind összegyűltünk a konyhában. Semmit nem lehetett hallani, a forró kávé szürcsölésén kívül.

            - Szerintem jó volt a tegnapi buli. –szólalt meg végül Sehun.

            - Igen, szuper volt. –helyeselte mindenki.

            - Tényleg, Baek, te hova is tűntél este? –nézett rám KyungSoo, majd szépen lassan magamon érezhettem mind az öt szempárt. Kellemetlenül elmosolyodtam, nem voltam felkészülve erre a kérdésre.

            - Mondtam már, el kellett intéznem valamit. –kortyoltam bele a fekete italba.

            - Persze, biztosan azzal a lánnyal voltál, akivel már korábban is találkozgattál. –nevetett ChanYeol.

            - Miért nem mondod meg ki az? Ennyire titkos?

            - Nincs semmilyen lány, leállhattok már ezzel. –mondtam határozottan, mire gyorsan témát váltottak. Összetalálkozott a tekintetem Kaiéval, ami kicsit aggasztott. Gyanakvóan méregetett engem, mintha sejtene valamit. Ez lehetetlen, nem is tud róla, hogy Lien meg én találkozgatunk.

Pár óra múlva Kaijjal és ChanYeollal felmentünk a városba venni pár dolgot, mikor egy kocogó lány haladt el mellettünk.

            - Lien! –kiáltotta Kai, mire megfordult az ismerős leányzó.

            - Sziasztok. –köszönt vidáman, de ahogyan meglátott lehervadt a mosoly az arcáról- Öhmm nekem most mennem kell, majd beszélünk. –futott el gyorsan, mi pedig értetlenkedve néztünk utána.

            - Ez meg mi volt? –kérdezte Channie.

            - Nem tudom. –rázta a fejét Kai.

Olyan furcsa volt nekem ez a helyzet. Mintha nem akarna látni, vagy kerülne.

Lien szemszöge

Nem tudom miért, de nem bírtam egy társaságban lenni vele. Muszáj lesz távol tartanom magamat tőle, mielőtt eldurvulna a helyzet.

Azóta a buli óta egy hét telt el. Próbálom minden időmet a selejtezőre fordítani, meg a fiúkra. Egyszer találkoztam Kaijal, és csak néhányszor beszéltünk. Sajnáltam, mert vele nem akartam eltávolodni, de valahogy a kettő összetartozott.

Egész napomat a teremben töltöttem, csak estére értem haza. Egyből a fürdőbe mentem, hogy elgémberedett, fáradt végtagjaimat a meleg víz pihentető nyugalmába helyezhessem. Csukott szemmel élveztem, ahogyan teljesen ellazulok, átjárja a testemet a nyugodtság.

Mikor már kellően kiáztattam fáradt izmaimat, körbecsavartam magamat egy törülközővel és elballagtam a szobámig.

Valami pizsamának valót kerestem, mikor zajongást hallottam a konyha felől, így kimentem megnézni mi az.

            - Ohh szia csak Taot kere….stem- nyögte ki a végét, mikor meglátott.

            - Elment valamerre a csoporttársaival, de nem tudom, mikor érkezik meg.

            - É-értem, akkor megyek. –vakarta meg a tarkóját, közben viszont éreztem magamon a pillantásait. Gyorsan kiment a házból, de előtte még hátranézett. Megráztam a fejemet, majd visszamentem a szobámba. Egy darabig még ültem az ágyamon, laptoppal az ölemben és zenét hallgattam. Egyszer csak megcsörrent a telefonom jelezve, hogy üzenetem érkezett.

            „Régen beszéltük; jól vagy? Miért hiszem, hogy kerülsz?”

Ennyi állt benne és BaekHyun küldte. Sóhajtottam egy nagyot, míg többször újraolvastam az aggodalommal terhelt mondatokat. Nem tudtam eldönteni, hogy válaszoljak vagy ne. Sajnáltam, mert nem akartam bunkó lenni vele, de valahogy megálljt kellett parancsolnom.

            „Sajnálom, de most ez nem jön össze. Kérlek, ne haragudj.”

Sokat gondolkodtam, de végül megnyomtam a küldés gombot. Az a pár perc, amíg vártam, egy örökké valóságnak tűnt. De végül csak érkezett egy válasz, amit sietősen, de félve megnyitottam.

            „Mi történt? Beszéljünk, kérlek!”

Le akartam végre rendezni vele ezt az egészet, de tudtam, hogyha most engedek, akkor máskor is engedni fogok, amit nem engedhettem meg.

            „Nem lehet.”

Ennyit küldtem végül, amire nem érkezett több válasz. Eldobtam a mobilomat az ágy másik végébe, majd csak ültem és gondolkoztam. Közben Tao is hazaérkezett, de egyből betámadta a fürdőt. Mondtam neki, hogy annyira fáradt vagyok, így én perceken belül aludni fogok.

Amíg testvérem a zuhany alatt folyatta magára a vizet, eközben csöngettek. Zsörtölődve keltem fel az ágyamból és vánszorogtam el az ajtómig.

            - Úristen, neked elment az eszed? Menj el innen! –suttogtam, de próbáltam a legszigorúbb hangnememet elővenni.

            - Szerinted nem érdemlek meg annyit, hogy megbeszéljük? –nézett rám ferdén. Tudtam, hogy igaza van, de ez a legnagyobb őrültség, hogy idejött.

            - Miért most? És miért itt?

            - Menjünk be! –jött el mellettem és már az előtérben volt. Gyorsan észhez tértem, megragadtam a csuklóját és a szobámba húztam. Becsuktam az ajtót, őt pedig lelöktem az ágyamra.

            - El sem hiszem, hogy van ennyi eszed? –járkáltam idegesen előtte.

            - Szép a szobád. –mosolygott, miközben jó alaposan körülnézett a berendezésemen.

            - Figyelsz te rám? –álltam meg előtte.

            - Ne legyél ennyire kiakadva, hiszen nem én voltam az, aki ignorálta a másikat. Mintha nem is én lennék, mikor nem ezt beszéltük meg a buli után.

            - Nem beszéltünk meg akkor semmit. –kértem ki magamnak felháborodva.

            - Ugyan Lien, ne játszd meg magad! Tudom, hogy akarod, hogy vágysz rá! –állt fel és sétált közelebb.

            - Ezt ne kezdjük elölről! –tértem ki előle és mérgesen néztem rá.

            - Válaszolj őszintén egy kérdésemre! Kedvelsz?

Ezzel a kérdéssel megfogott. Lehalva álltam előtte és szinte hallani lehetett, ahogyan kattognak a kerekek a fejemben.

            - É-én… -makogtam össze-vissza; nem bírtam normálisan beszélni.

            - Akkor segítek a válaszodban. –ezzel kezei közé fogta az arcomat és erősen marcangolni kezdte párnáimat. Próbáltam ellökni magamtól, de nem sikerült. Halk nyöszörgések törtek fel belőlünk, amik egyre hangosabbak lettek.

Erőt vettem magamon és ellöktem, mire hátrahőkölt.

            - Te nem vagy normális! Mi van, ha bejön Tao? –kiabáltam halkan.

            - Nem tudom, de most nem is érdekel. Elmegyek, de egyszer hallani szeretném a válaszodat. –simított végig az arcomon. Nyomott még egy apró puszit a számra, majd gyorsan elment, mielőtt Tao kijött volna a fürdőből.

Azonnal bebújtam az ágyamba és próbáltam lenyugtatni hevesen dobogó szívemet. Lassan sikerült is, majd legyőzött a fáradtság és az álmosság.

Másnap kezdődött a hétvége és kivételesen most nem keltett fel Tao. Vagy fél órán át forgolódtam az ágyban a gondolataimmal harcolva, de csak nem bírtam velük. Gyorsan magamra kaptam egy futós cuccot, írtam a bátyámnak egy üzenetet, mivel még aludt, bedugtam a fülembe a fülhallgatómat, majd elindultam a szokásos helyemre.

Jól esett egy kis futás kint a szabadban. Mintha minden egyes léptemmel magam mögött hagynám a gondolataim egy töredékét.

Mikor megálltam egy kis pihentető sétára, levettem magamról a pulcsimat és a derekamra kötöttem. Nagyokat szívtam a friss oxigénből remélve, hogy csillapodik a zihálásom.

BaekHyun szemszöge

Pár méterre sétált előttem. Az a jó, hogy kiismertem annyira, hol keressem. Kapkodta a levegőt, fekete tincsei a nyakára tapadtak, izzadt bőre csak úgy csillogott a felkelőben tartó égitesten. Igaz lassan kezdődik az ősz, de még nem érkezett el a szeles, esős időjárás.

            - Feszültség levezető? –szólaltam meg, mikor már kellően közel értem hozzá.

            - A szívbajt hoztad rám. –nézett rám ijedten- Mit csinálsz te itt ilyenkor?

            - Ezt én is kérdezhetném. –mosolyogtam elégedetten- Azóta nem is beszéltünk, nem is láttalak. Hiányoztál. –sétáltam egyre közelebb, ő pedig figyelmesen követte minden mozdulatomat.

            - Ne csinálj úgy, mintha együtt lennénk, mert nem vagyunk.

            - Még. –kacsintottam, mire megforgatta a szemeit.

            - Most megyek. –indult, de elkaptam a kezét és gyorsan nyomtam egy puszit ajkaira. Ijedten lökött el magától és nézett körbe, hogy lát-e minket valaki.

            - Normális vagy? Ezzel állj le! –utasított idegesen, de én csak nyugodtan mosolyogtam továbbra is.

            - Mérgesen is szép vagy. –kuncogtam, mire nem bírta tovább, így ő is elejtett egy halk nevetést. Mosolyogva hátrálni kezdett, majd futott tovább.

Biztosan tudom, hogy ennek a történetnek ez a kezdete és nem fognak egy könnyen véget vetni, de nem is hagynám.

Egyelőre élvezem ezt a helyzetet, hogy csak így spontán egymásra találunk, de azért nem bánnám, ha komolyabbra fordulna. Persze van egy elég nagy zavaró tényező, a barátja. Meg az is, hogy a saját baráti köreink utalják egymást, vagyis az enyémnek ezzel nem lenne semmi problémája, de az övének igen. Valahogy meg kell lazítanom ezt a feszéjt benne, hogy közelebb engedjen magához. Próbálok lassan haladni, de annyira szeretném, ha velem lenne, hogy azt el sem tudom mondani.

Ami viszont biztos, hogy még egy ideig ezt eltitkoljuk a többiek elől. Ő biztosan, de nekem már megfordult a fejemben, hogy beavatom a fiúkat vagy legalábbis Kait. Mégis csak az ő barátja és eléggé közel állnak egymáshoz, de aztán mindig megtántorodok. Jobb, ha várok még egy kicsit ezzel, de azért remélem, csak nem lesz ebből olyan nagy probléma.