19. rész

BaekHyun szemszöge

Hosszú percekig szorítottam magamhoz illatos testét és fúrtam arcomat a hajába.

            - Nem lenne jó, ha bárki meglátna minket. –húzódott el, majd aranyosan mosolygott fel rám.

            - Nincs kedved sétálni egy kicsit? –vetettem fel gyorsan egy ötletet, amibe azonnal belement. Szóltam a srácoknak, felkaptam a kabátomat, majd lementünk az utcára. Nem mentünk messzire, hanem kiválasztottunk egy szimpatikus padot és leültünk.

            - Mi történt, hogy ilyen hirtelen megjelentél? Ne értsd félre, nagyon örülök, csak kicsit össze vagyok zavarodva. –kérdeztem az arcát kémlelve.

            - Kellett egy kis idő, amíg rájöttem, mit is akarok. Napok óta veszekszek Layjel, nem szólunk egymáshoz és ma olyat mondott, hogy az végleg feltette az I-re a pontot.

            - Min veszekedtek? –bukott ki belőlem kíváncsian, miközben belülről majd szétvetett a boldogság. Persze nem ürültem, hogy szomorú, de ez egy kiváló lehetőség számomra.

            - Hosszú és nem szeretnék belemenni. –rázta a fejét komoran.

            - Akkor menjünk bele valami másba! –húzódtam közelebb és tettem kezemet a combjára. Elpirulva rám pillantott, én pedig gyorsan nyomtam egy édes puszit puha párnáira. Nem húzódtam el teljesen, így érezhettem finom leheletét az arcomon.

            - Biztosan ezt akarod? –suttogtam és hajoltam el annyira, hogy sötét szemeibe tudjak nézni.

            - Veled szeretnék lenni. –mondta halkan, de éreztem a hangjában, hogy fél.

            - Hidd el, hogy nem fogod megbánni! Csak bízz bennem, oké? –simítottam végig puha arcbőrén, mire oldalra döntötte a fejét, hogy jobban belesimuljon arca a tenyerembe.

            - Ne haragudj, de szoknom kell és meg kell barátkoznom ezzel, mivel nekem elvileg még barátom van.

            - Elfelejtetem velem, rendben? Te csak hagyd, hogy veled legyek!

            - Rendben.

Mosolyogva csókoltam meg lágyan és szenvedélyesen, ami kicsit tüzesebb lett egy idő után. Ezt követően jobban magamhoz húztam, a vállamra hajtottam a fejét és átöleltem az egyik kezemmel. Így ültünk csendben egy darabig, amíg meg nem szólalt a telefonja.

            - Haza kéne mennem, mert késő van és Tao aggódik. –állt fel lassan.

            - Ígérd meg, hogy hívni fogsz, és hogy találkozunk! –pattantam fel én is.

            - Persze. –mosolyodott el halványan. Miután elköszöntünk ő elindult én pedig néztem, ahogyan távolodik. Egy fajta melegség járt át belülről az egész testemben, ami elmondhatatlanul fantasztikus érzés volt.

Lien szemszöge

Otthon egyből a szobámba mentem. Nem voltam hajlandó beszélni Layjel, mert nagyon megbántott a bárban. Elhiszem, hogy hibáztam és rosszul esett neki, de azért mindennek van egy határa. Ha majd normálisan képes szóba állni velem, akkor beszélhetünk.

Másnap kezdődött a nap és én már mentem is a suliba. Felkaptam a táskámat, majd elindultam a lépcső felé, amikor utolért valaki.

            - Lien, beszélhetnénk? –kérdezte, de nem álltam meg, ő pedig jött végig mellettem.

            - Sietnem kell a suliba. –mondtam, de nem hagyta abba.

            - Sajnálom, ami a bárban történt, sokat ittam és nem gondoltam komolyan.

            - Lay, rohanok, de tudd, hogy elismerem, hogy hibáztam. Viszont, amit mondtál és ahogyan mondtad az sok volt. Ilyen gyorsan én nem tudok felejteni.

            - Tudom. –sóhajtotta, majd én folytattam az utamat, viszont ő lemaradt. Jól esett, hogy elismerte a hibáját, de akkor sem tudom még magamat túltenni rajta.

Bent átöltöztem, majd bemelegítettem és kezdődhetett az edzés. Délután háromra végeztem is, majd indultam volna haza, mikor egy nem várt emberrel találkoztam a kapu előtt.

            - Hát te meg? –kérdeztem megdöbbenve.

- Volt egy kis időm és látni akartalak. –rántotta meg a vállát mosolyogva.

- De bárki megláthat.

- Ne ezzel foglalkozz! Hanem gyere velem! –fogta meg a kezemet és már húzni is kezdett. Szólni akartam, de nem hagyta csak követtem tehetetlenül. Vagy tíz percen át loholtam mögötte, mikor végre lelassított és megálltunk egy ház előtt.

- Hol vagyunk? –kérdezgettem, míg ide-oda fordultam, ahogyan a környéket kémleltem szemeimmel.

- Nálunk. –válaszolta egyszerűen.

- De hát ti nem itt laktok. –értetlenkedtem.

- Úgy értem az eredeti házunknál. Itt nőttem fel, ez az otthonom.

Ekkor esett le az állam és néztem az elém táruló gyönyörű kertes házra. Az egész környéken hasonló épületek magaslottak. Kinyitotta előttem a fehér kaput, majd előre engedett.

            - A szüleim most nincsenek itthon. –mondta, amíg elsétáltunk a bejáratig.

            - Nem baj. –vágtam rá gyorsan, mire kuncogni kezdett.

            - Alig vártam, hogy elköltözzek és önálló legyek, de azért néha jó haza jönni. És itt is vagyunk. Érezd magad otthon! –tárta ki előttem a falapot mosolyogva, majd beléptem a csodás családi lakba. Ízléses berendezés, sok családi fénykép és emlékőrző tárgyak. Nagyon barátságos, meleg, szeretet teljes hely volt, amit minden kis részletében tükrözött.

            - Nagyon szép házatok van. –értünk be a nappaliba.

            - Köszi, kedves, hogy ezt mondod. –tette le a kabátját, majd az enyémet is elvette. Megfogta a kezemet és húzni kezdett a lépcső felé, majd egy folyosóra értünk, ahol egy távoli ajtón mentünk be.

            - Ez lenne az én szobám. –mutatott körbe, én pedig a berendezést kezdtem kémlelni. Egyszerű mégis stílusos, kifinomult mégis férfias.

            - Tetszik. –bólogattam elégedetten.

            - Nekem más is tetszik. –fogta meg a derekamat és húzott közelebb magához. Homlokunk összeért, szánkat milliméterek választották el. Hosszú percekig álltunk így, míg kezeivel lassan simogatta a derekamat.

            - N-nekem lassan mennem kéne. –próbáltam kibújni karjaiból, de nem hagyta.

            - Várj még! –suttogta, majd közeledni kezdett és lágyan megcsókolt. Először semmi vadság, semmi sietés nem volt, aztán viszont kezdett egyre komolyabb lenni. Tolni kezdett az ágy felé, majd szépen lenyomott rá, ő pedig rám nehezedett. Teljes testével betakart engem és halkan nyammogott ajkaimon.

Egyik kezem becsúszott a pólója alá és pőre hátát kezdtem el simogatni. Ahogyan forró bőre találkozott ujjaimmal, mélyen sóhajtott egyet és még jobban hozzám passzírozta magát.

Ágyéka egyre közelebb került az enyémhez, ami mindkettőnket beindított.

            - Neh, kérlek ne! –toltam el hirtelen magamtól.

            - Ne haragudj, nem akartalak letámadni. –szabadkozott, de nem kelt fel rólam.

            - Jobb, ha megyek. –másztam ki alóla, majd már szedtem is össze a cuccaimat. Szomorúan kullogott ki utánam, de ezt kellett tennem.

            - Köszönöm, hogy megmutattad nekem az otthonodat. –mosolyogtam halványan, majd mielőtt kimentem volna egy gyors csókot nyomtam párnáira.

Mielőtt bármit csinálhatott volna eljöttem és sietősen hazafelé vettem az irányt. Miután ettem, elintéztem a dolgaimat a szobámban töltöttem az időt. Hason fekve gépeztem az ágyamon, mikor kinyílt az ajtó és Lay jött be rajta.

            - Reméltem, hogy itthon vagy már. Beszélhetünk? –ült le mellém.

            - Persze. –sóhajtottam, majd felé fordultam.

            - Tényleg sokat gondolkodtam a dolgokon és nagyon sajnálom a múltkorit. Mérges voltam rád, de elvetettem a sulykot.

            - Nekem is türelmesebbnek kellett volna lennem, ne haragudj. –hajtottam le a fejemet.

            - Nem szeretek veled veszekedni és nagyon hiányzol. Akkor szent a béke?

            - Szent a béke. –ölelt meg és jó sokáig el sem engedett. Most döbbentem rá, hogy mennyire hiányzott nekem Lay, hiszen csak együtt vagyunk két éve, ezt nem lehet olyan gyorsan elfelejteni.

            - Nocsak, végre kibékültetek. –jöttek be a többiek mosolyogva.

            - Akkor eljöttök velünk pizzázni? –kérdezte XiuMin, mire mindketten rábólintottunk. Miután elkészültünk, elmentünk az egyik kedvenc helyünkre, majd rendeltünk. Végre minden olyan, mint régen, de azért van egy kis félelem bennem. Nem tagadom, hogy nem érzek semmit BaekHyun iránt és ez aggaszt. Szeretek vele lenni és szeretnék is a jövőben mellette lenni, de nem hagyhatom itt a fiúkat. Szeretem még Layt, de korántsem annyira, mint régen. Vajon meddig csinálhatjuk ezt BaekHyunnal? Elbírjuk titkolni a többiek elől?