43. rész

 Lien szemszöge

Az én nevemet mondták. Az előbb az én nevemet mondták ki! Az agyam nem volt képes feldolgozni ezt, majd csak azt vettem észre, hogy NaeSang szorosan ölel és a lábaim már visznek is a dobogó felé. El sem hiszem, hogy sikerült. Letörölhetetlen mosoly terül el az arcomon és könnyes szemmel rázok kezet a sportágunk elnökével, majd magasba tartom az arany kelyhet. Előttem a lelátó, hatalmas tapsvihar, őrjöngő tömeg, de csak hallom őket, mivel látni nem látok. Sós cseppek töltik meg a szememet és a boldogságom vakít. Lejövünk az emelvényről, majd visszamegyek a folyosóra. Mondanak még pár dolgot, de nem is figyelek oda. Úgy tíz perc múlva már indulhattunk is vissza a terembe, onnan mi viszont egyből arra a helyre mentünk, ahol bemelegítettem, mivel megbeszéltük a többiekkel, hogy ott találkozunk majd. Mire odaértünk már ott voltak és boldogan vetettem bele magamat BaekHyun karjaiba. Nem messze tőlünk álltak Layék, de most nem is tudtam és nem is akartam visszafogni magamat. Erősen szorította a derekamat, míg én a fejemet a nyakába temettem. Lábaim nem értek le a talajra, de biztonságosan tartott engem. Éreztem, ahogyan elhúzódik, így én is ránéztem és már faltuk is egymást. Szerintem még sosem esett ilyen jól egyetlen csókja sem. Mielőtt elszakadtunk volna talpaim alatt újra érezhettem a szilárd talajt. Mosolyogva néztem ismét csokoládé barna szemeibe, míg arca kezeim között pihent. Tenyere a derekamon állapodott meg és szótlanul bámultunk egymásra.

            - Annyira büszke vagyok rád. Nálad jobban senki sem érdemelhette volna meg. –suttogta édesen.

            - Köszönöm Baekie.

            - Faljátok egymást még egy ideig vagy hagyod Baek, hogy más is hozzá férjen? –nevetett rajtunk ChanYeol. Éreztem Lay dühös pillantását, de már nem foglalkoztam vele.

            - Senki nem férhet hozzá, csak én! –jelentette ki határozottan a barátom, majd a többiek is gratuláltak, aztán testvérem is, meg szépen mindenki. Hirtelen valaki berontott a körbe és majdnem felborított, akkora lendülettel vetődött a nyakamba. Végül kiderült, hogy YoRin szorította ki belőlem a szuszt is.

            - Lien, annyira boldog vagyok. Olyan sokat dolgoztál érte és ezt más nem nyerhette volna meg. –darálta, miközben el nem engedett.

            - Köszönöm. –nevettem rajta, majd nehezen elengedett, ekkor vettük észre, hogy kuncogva vesznek minket körbe.

            - Aranyosak vagytok, de kérem vissza a barátnőmet. –húzott magához Baekie.

            - Én is az enyémet. –jelentette be Kai, átfonva YoRin derekát. Egy percre mindenki elhallgatott, majd nevetve öleltem át őket egyszerre.

            - Végre kimondtátok, istenem mennyit vártam erre. –ujjongtam.

            - Hát, kiderült. –pirult el barátnőm, mire Kai csak belepuszilt a hajába.

Páran még odajöttek gratulálni, az egyik újság feltett néhány kérdést. Úgy egy óra alatt meg tudtam szabadulni mindentől és végre nyugodtan leülhettem az öltözőmbe. Idejöttek a többiek is, amíg én elintéztem a dolgaimat.

            - Elfáradtam. –huppantam le BaekHyun mellé, aki átvetette karját a vállamon.

            - Pedig most kezdődik az este. –kacsintott ChanYeol. Ekkor tudtam meg, hogy egy kis iszogatást terveztek le a partra. Március közepéhez képest elég jó volt már az idő. Persze az éjszakák még hűvösek, de elég volt egy kisebb kabát is.

Összeszedtem minden cuccomat, átöltöztem, elköszöntem az emberektől és végre visszatérhettem a normális életemhez. YoRin velem jött, míg a többiek kimentek a kocsihoz.

            - Szóval a legjobb barátnőm a legjobb barátommal jött össze. –karoltam át a vállát, miközben kifelé vettük az irányt.

            - Igen, haragszol? –torpant meg egy pillanatra.

            - Már miért haragudnék? Nagyon örülök nektek, bár fura lesz látni, mikor egymást faljátok, meg hallani az eseményeket, de boldog vagyok.

            - Azért néha mesélhetek majd?

            - Persze. Mindenről tudni akarok! –folytattuk a sétánkat nevetve.

Egy óra múlva már a parton voltunk. Sok barátunk eljött, rajtunk kívül voltak még vagy húszan, beleértve Taoékat is. Meg is lepődtem, mikor megláttam, hogy itt vannak.

            - Én hívtam meg őket. –válaszolta Baekkie a gondolatomra- Hátha jobban összeszoknánk. –tette hozzá, mire csak elmosolyodtam és egy jó, nyelves csókot adtam neki.

            - Imádlak. –suttogtam a szájába.

            - Én is téged. –fonta össze az ujjainkat, és a bulizó tömegbe vetettük magunkat. Mikor már négyen jöttek oda, hogy koccintani akarnak velem a sikeremre, kezdtem elveszteni az önuralmamat. Kóválygott a fejem és megállás nélkül mosolyogtam.

            - Jól vagy? –jött oda hozzám valaki, de nem láttam. A hangja ismerős volt, bár nem tudtam rájönni, hogy ki- Gyere, menjünk egy nyugodtabb helyre! –kezdett el húzni, én pedig szótlanul követtem. Pár méterre mentünk csak, ahol leültünk az egyik sziklára.

            - Jobb? –kérdezte kedvesen. Ekkor néztem rá és ismertem fel a segítőmet, aki nem más, mint Lay. Kicsit furcsálltam a helyzetet, hogy vele vagyok kettesben.

            - Igen, köszi. –fordítottam el a fejemet, így a víz háborgó hullámait csodálhattam.

            - Gratulálok még egyszer, nagyon büszke vagyok rád.

            - Köszönöm. –motyogtam halkan.

            - Annyira bánt, hogy már nem vagy az enyém. –erre már muszáj volt a szemébe néznem.

            - Lay, kérlek, ezt fejezzük be! Én túlléptem és jobb lenne, ha te is. Szeretném, ha barátok lennénk, nem feszengenénk, ha együtt vagyunk.

            - Tudom és próbálom, de nehéz. Rossz mással látni.

            - Miért nem keresel te is valakit?

            - Még nem szeretnék egy újabb kapcsolatba belemenni. Még nem vagyok túl rajtad.

            - Sajnálom, ha fájdalmat okoztam neked. –ismertem be halkan.

            - Ugyan, én mennyit bántottalak az elmúlt időben. –mosolyodott el keserűen.

            - Felejtsük el!

            - Szeretném, ha boldog lennél és úgy veszem észre, hogy BaekHyun mellett az vagy.

            - Boldog vagyok. –mondtam határozottan.

            - De remélem tudod, hogy bármikor számíthatsz rám?

            - Tudom és köszönöm. –fogtam meg a kezét mosolyogva, majd visszaindultunk. Megkönnyebbültem, hogy meg tudtuk beszélni és szerintem jó úton haladunk mindketten.

            - Minden rendben? Eltűntél? –aggódott Baek.

            - Persze, jól vagyok. –bújtam hozzá, jó szorosan. Most valahogy sehol máshol nem akartam lenni, csak a karjaiban.

            - Lien, biztos nem történt semmi? –kérdezte félve pár perc után.

            - Tényleg, csak ez most olyan jól esik. –fúrtam bele orromat a mellkasába. Éreztem, ahogyan megkönnyebbül és szorosabban von magához.

BaekHyun szemszöge

Olyan fél kettő körül kezdtek szállingózni az emberek. Szegény Lient eléggé leitatták és láttam rajta mennyire fáradt. Már KyungSoo, Sehun és Suho is elmentek. A fiúkkal úgy döntöttünk, hogy jobb lenne, ha mi hazamennénk.

            - Kicsim, menjünk! –karoltam át Lien derekát. Az utolsó negyedórában csak ült és vizet ivott, így valamivel tisztábban képben volt vele, hogy mi történik.

            - Aludni szeretnék. –mormogta aranyosan a nyakamba. Édes lehelete csiklandozta a bőrömet, teste az enyémnek préselődött, támasztékként kiabálva. Muszáj volt észnél lennem, különben itt a homokban rávetettem volna magam.

Elköszöntünk a még itt maradt emberektől és végre elindultunk haza. Húsz percre voltunk a lakásunktól, amit elég lassú tempóban tettünk meg.

Előttünk ment ChanYeol és a legújabb szerelmes párocskánk. Nem sokkal utánuk ballagtunk mi csendben, mikor Lien hirtelen felkapta a fejét.

            - Tudod, mit csináltunk már nagyon régen? –nézett rám boldog arccal. Úgy látom most kivirult.

            - Mit? –fordítottam felé az arcomat, mire a fülemhez hajolt és kéjesen belesuttogta.

            - Olyan régen szeretkeztünk. –hajolt el aztán kuncogva- Hiányzol Bakkie. –cirógatta mutatóujjával a mellkasomat.

            - Lien, fáradt vagy és kicsit ittas, ezt majd holnap. –próbáltam nem kimutatni, hogy legszívesebben itt az úton leteperném. Főleg, ha nem sétálnának előttünk a barátaink.

            - Nem vagyok részeg! –nézett rám sértődötten.

            - Nem is azt mondtam. –nevettem rajta. Annyira édes volt.

            - Már nem kívánsz? –biggyesztette le az ajkát.

            - Hogyne kívánnálak, nagyon is. –húztam magamhoz egy csókra- De most menjünk haza! –simítottam végig gyönyörű arcán. Megrántotta a vállát és az út további részében nem szólalt meg. Szerencsésen haza vergődtünk. Többiek azonnal eltűntek, gondolom YoRin Kaijal alszik. Mi is eltántorogtunk Lien szobájába, ami már az enyém is voltgyakorlatilag. Megálltunk az ágya előtt, lehámoztam róla a kis kabátját, majd hirtelen fordult velem szembe és mosolyogva meredt rám. Felhúztam a szemöldökömet, de mire észbe kaptam már az ágyán feküdtem, ugyanis egy mozdulattal lökött le rá. Kuncogva a csípőmre ült, miközben lehámozta rólam a pólómat.

            - Lien, mit csinálsz? –szedtem szaggatottan a levegőt. Kívántam, őrülten, de fáradt és nem igen van tisztába vele, hogy mit is tesz.

            - Akarlak BaekHyun. Most. Azonnal. –és ajkai már a nyakamon munkálkodtak.