19. rész

BaekHyun szemszöge

Hosszú percekig szorítottam magamhoz illatos testét és fúrtam arcomat a hajába.

            - Nem lenne jó, ha bárki meglátna minket. –húzódott el, majd aranyosan mosolygott fel rám.

            - Nincs kedved sétálni egy kicsit? –vetettem fel gyorsan egy ötletet, amibe azonnal belement. Szóltam a srácoknak, felkaptam a kabátomat, majd lementünk az utcára. Nem mentünk messzire, hanem kiválasztottunk egy szimpatikus padot és leültünk.

            - Mi történt, hogy ilyen hirtelen megjelentél? Ne értsd félre, nagyon örülök, csak kicsit össze vagyok zavarodva. –kérdeztem az arcát kémlelve.

            - Kellett egy kis idő, amíg rájöttem, mit is akarok. Napok óta veszekszek Layjel, nem szólunk egymáshoz és ma olyat mondott, hogy az végleg feltette az I-re a pontot.

            - Min veszekedtek? –bukott ki belőlem kíváncsian, miközben belülről majd szétvetett a boldogság. Persze nem ürültem, hogy szomorú, de ez egy kiváló lehetőség számomra.

            - Hosszú és nem szeretnék belemenni. –rázta a fejét komoran.

            - Akkor menjünk bele valami másba! –húzódtam közelebb és tettem kezemet a combjára. Elpirulva rám pillantott, én pedig gyorsan nyomtam egy édes puszit puha párnáira. Nem húzódtam el teljesen, így érezhettem finom leheletét az arcomon.

            - Biztosan ezt akarod? –suttogtam és hajoltam el annyira, hogy sötét szemeibe tudjak nézni.

            - Veled szeretnék lenni. –mondta halkan, de éreztem a hangjában, hogy fél.

            - Hidd el, hogy nem fogod megbánni! Csak bízz bennem, oké? –simítottam végig puha arcbőrén, mire oldalra döntötte a fejét, hogy jobban belesimuljon arca a tenyerembe.

            - Ne haragudj, de szoknom kell és meg kell barátkoznom ezzel, mivel nekem elvileg még barátom van.

            - Elfelejtetem velem, rendben? Te csak hagyd, hogy veled legyek!

            - Rendben.

Mosolyogva csókoltam meg lágyan és szenvedélyesen, ami kicsit tüzesebb lett egy idő után. Ezt követően jobban magamhoz húztam, a vállamra hajtottam a fejét és átöleltem az egyik kezemmel. Így ültünk csendben egy darabig, amíg meg nem szólalt a telefonja.

            - Haza kéne mennem, mert késő van és Tao aggódik. –állt fel lassan.

            - Ígérd meg, hogy hívni fogsz, és hogy találkozunk! –pattantam fel én is.

            - Persze. –mosolyodott el halványan. Miután elköszöntünk ő elindult én pedig néztem, ahogyan távolodik. Egy fajta melegség járt át belülről az egész testemben, ami elmondhatatlanul fantasztikus érzés volt.

Lien szemszöge

Otthon egyből a szobámba mentem. Nem voltam hajlandó beszélni Layjel, mert nagyon megbántott a bárban. Elhiszem, hogy hibáztam és rosszul esett neki, de azért mindennek van egy határa. Ha majd normálisan képes szóba állni velem, akkor beszélhetünk.

Másnap kezdődött a nap és én már mentem is a suliba. Felkaptam a táskámat, majd elindultam a lépcső felé, amikor utolért valaki.

            - Lien, beszélhetnénk? –kérdezte, de nem álltam meg, ő pedig jött végig mellettem.

            - Sietnem kell a suliba. –mondtam, de nem hagyta abba.

            - Sajnálom, ami a bárban történt, sokat ittam és nem gondoltam komolyan.

            - Lay, rohanok, de tudd, hogy elismerem, hogy hibáztam. Viszont, amit mondtál és ahogyan mondtad az sok volt. Ilyen gyorsan én nem tudok felejteni.

            - Tudom. –sóhajtotta, majd én folytattam az utamat, viszont ő lemaradt. Jól esett, hogy elismerte a hibáját, de akkor sem tudom még magamat túltenni rajta.

Bent átöltöztem, majd bemelegítettem és kezdődhetett az edzés. Délután háromra végeztem is, majd indultam volna haza, mikor egy nem várt emberrel találkoztam a kapu előtt.

            - Hát te meg? –kérdeztem megdöbbenve.

- Volt egy kis időm és látni akartalak. –rántotta meg a vállát mosolyogva.

- De bárki megláthat.

- Ne ezzel foglalkozz! Hanem gyere velem! –fogta meg a kezemet és már húzni is kezdett. Szólni akartam, de nem hagyta csak követtem tehetetlenül. Vagy tíz percen át loholtam mögötte, mikor végre lelassított és megálltunk egy ház előtt.

- Hol vagyunk? –kérdezgettem, míg ide-oda fordultam, ahogyan a környéket kémleltem szemeimmel.

- Nálunk. –válaszolta egyszerűen.

- De hát ti nem itt laktok. –értetlenkedtem.

- Úgy értem az eredeti házunknál. Itt nőttem fel, ez az otthonom.

Ekkor esett le az állam és néztem az elém táruló gyönyörű kertes házra. Az egész környéken hasonló épületek magaslottak. Kinyitotta előttem a fehér kaput, majd előre engedett.

            - A szüleim most nincsenek itthon. –mondta, amíg elsétáltunk a bejáratig.

            - Nem baj. –vágtam rá gyorsan, mire kuncogni kezdett.

            - Alig vártam, hogy elköltözzek és önálló legyek, de azért néha jó haza jönni. És itt is vagyunk. Érezd magad otthon! –tárta ki előttem a falapot mosolyogva, majd beléptem a csodás családi lakba. Ízléses berendezés, sok családi fénykép és emlékőrző tárgyak. Nagyon barátságos, meleg, szeretet teljes hely volt, amit minden kis részletében tükrözött.

            - Nagyon szép házatok van. –értünk be a nappaliba.

            - Köszi, kedves, hogy ezt mondod. –tette le a kabátját, majd az enyémet is elvette. Megfogta a kezemet és húzni kezdett a lépcső felé, majd egy folyosóra értünk, ahol egy távoli ajtón mentünk be.

            - Ez lenne az én szobám. –mutatott körbe, én pedig a berendezést kezdtem kémlelni. Egyszerű mégis stílusos, kifinomult mégis férfias.

            - Tetszik. –bólogattam elégedetten.

            - Nekem más is tetszik. –fogta meg a derekamat és húzott közelebb magához. Homlokunk összeért, szánkat milliméterek választották el. Hosszú percekig álltunk így, míg kezeivel lassan simogatta a derekamat.

            - N-nekem lassan mennem kéne. –próbáltam kibújni karjaiból, de nem hagyta.

            - Várj még! –suttogta, majd közeledni kezdett és lágyan megcsókolt. Először semmi vadság, semmi sietés nem volt, aztán viszont kezdett egyre komolyabb lenni. Tolni kezdett az ágy felé, majd szépen lenyomott rá, ő pedig rám nehezedett. Teljes testével betakart engem és halkan nyammogott ajkaimon.

Egyik kezem becsúszott a pólója alá és pőre hátát kezdtem el simogatni. Ahogyan forró bőre találkozott ujjaimmal, mélyen sóhajtott egyet és még jobban hozzám passzírozta magát.

Ágyéka egyre közelebb került az enyémhez, ami mindkettőnket beindított.

            - Neh, kérlek ne! –toltam el hirtelen magamtól.

            - Ne haragudj, nem akartalak letámadni. –szabadkozott, de nem kelt fel rólam.

            - Jobb, ha megyek. –másztam ki alóla, majd már szedtem is össze a cuccaimat. Szomorúan kullogott ki utánam, de ezt kellett tennem.

            - Köszönöm, hogy megmutattad nekem az otthonodat. –mosolyogtam halványan, majd mielőtt kimentem volna egy gyors csókot nyomtam párnáira.

Mielőtt bármit csinálhatott volna eljöttem és sietősen hazafelé vettem az irányt. Miután ettem, elintéztem a dolgaimat a szobámban töltöttem az időt. Hason fekve gépeztem az ágyamon, mikor kinyílt az ajtó és Lay jött be rajta.

            - Reméltem, hogy itthon vagy már. Beszélhetünk? –ült le mellém.

            - Persze. –sóhajtottam, majd felé fordultam.

            - Tényleg sokat gondolkodtam a dolgokon és nagyon sajnálom a múltkorit. Mérges voltam rád, de elvetettem a sulykot.

            - Nekem is türelmesebbnek kellett volna lennem, ne haragudj. –hajtottam le a fejemet.

            - Nem szeretek veled veszekedni és nagyon hiányzol. Akkor szent a béke?

            - Szent a béke. –ölelt meg és jó sokáig el sem engedett. Most döbbentem rá, hogy mennyire hiányzott nekem Lay, hiszen csak együtt vagyunk két éve, ezt nem lehet olyan gyorsan elfelejteni.

            - Nocsak, végre kibékültetek. –jöttek be a többiek mosolyogva.

            - Akkor eljöttök velünk pizzázni? –kérdezte XiuMin, mire mindketten rábólintottunk. Miután elkészültünk, elmentünk az egyik kedvenc helyünkre, majd rendeltünk. Végre minden olyan, mint régen, de azért van egy kis félelem bennem. Nem tagadom, hogy nem érzek semmit BaekHyun iránt és ez aggaszt. Szeretek vele lenni és szeretnék is a jövőben mellette lenni, de nem hagyhatom itt a fiúkat. Szeretem még Layt, de korántsem annyira, mint régen. Vajon meddig csinálhatjuk ezt BaekHyunnal? Elbírjuk titkolni a többiek elől?

18. rész

BaekHyun szemszöge

Először az agyam fel sem akarta fogni, hogy mit mondott. Kedvellek. Kedvellek. Csak ez az egy rövid szócska csengett a fülemben. Ez a rövid szócska, amit hetek óta várok. Ez a rövid szócska, amitől szárnyalni tudnék. Ez a rövid szócska, ami elindított egy kis híd felépítését közöttünk, ami egyre jobban összeköt minket.

            - Én is téged. –leheltem boldogan, majd újra táncra hívtam nyelvét. Egy darabig hagyta is, de aztán hirtelen távolodott el. Aki most látna minket, az nagyot nézne, mivel egy terem közepén fekszünk egymáson, de ettől csak még érzékibb a helyzet.

            - De ebből sosem lehet semmi. –vált szomorúvá az arca.

            - Dehogynem, csak akarnunk kell. És tudom, hogy te is akarod Lien.

            - Igen, de nem szabad. Ezt sosem fogod megérteni és én sajnálom, de ne folytassuk. –kelt ki alólam és sietősen elrohant. Ültem ledöbbenve, majd mikor újra észhez tértem, felpattantam és utána futottam, de sehol sem találtam. Kirohantam az utcára, ahol már szürkület volt, de semmi. Biztosan elfutott valamerre, ahol már nem találom meg.

Ez egy rossz rémálom. Ilyen érzéki, tüzes nyelvcsata után, bevallja, hogy kedvel, érez irántam valamit, majd elrohan, hogy ezt nem folytathatjuk. De miért? Én akarom. És mit ért az alatt, hogy sosem fogom megérteni? Tudom, hogy sok dolog kötelezi, de ne más mondja meg neki, hogy kihez húzza a szíve. Azt várhatják, hogy leállok. Nem hagyom elveszni.

Lien szemszöge

Az egyik közeli folyosóra mentem, ahol nem láthat meg. Hallottam, ahogyan kirohan a folyosóra, majd tovább az utcára. Lecsúsztam a fal mentén és hagytam, ahogyan könnyeim potyogni kezdenek a hideg csempére.

Boldog voltam. Abban a pár percben, amíg vele lehettem, boldog voltam. Jól esett az érintése, a közelsége, a nyugodtsága, a szeretete. De ez csak egy álom. Ami sajnos nem fog valóra válni. Nem kockáztathatom meg, hogy vele legyek, miközben háborút szítanék a családomban.  

Vártam még egy kicsit, hogy a könnyeim is felszáradjanak és hogy véletlenül se fussak össze kint vele. Mikor már kiértem az utcára, teljesen sötét volt. Csak ezt nem szerettem az őszben; hogy ilyen hamar sötét lesz. Szorosan összefontam magam előtt karjaimat és kedvtelenül indultam el arra a helyre, ahol ez a boldog álom sosem teljesülhet.

            - Hol voltál? –kérdezte teli szájjal a bátyám, mikor beértem a konyhába.

            - Volt egy kis dolgom a suliban. –mondtam monoton hangon. Mielőtt tovább kérdezgethetett volna, betámadtam a fürdőszobát. Miután ott végeztem, egy szó nélkül tértem be az én kis birodalmamba, de meglepetésemre már volt ott valaki.

            - Szia. –köszönt halkan. Semmit nem szóltam csak bámultam barna szemeibe- Ne haragudj a múltkori miatt. Nem tudom mi ütött belém. Csak kicsit rosszul esett, hogy ennyiszer visszautasítasz, mintha nem akarnál már velem lenni. –ejtett el egy halvány mosolyt. Ha tudná, hogy ez mennyire így van; gondoltam magamban.

            - Csak valahogy most nekem nincs kedvem az ilyenekhez. –ültem le az ágyamra.

            - Történt valami? Bántottak? –huppant le gyorsan mellém.

            - Dehogyis, csak mostanában túlságosan érzékeny vagyok és nem akarok ezzel foglalkozni. –próbáltam valamit kitalálni, de láthatólag ez bejött.

            - Várok egy kicsit, jó? –ölelt át, mire bólintottam egy aprót. Aznap este nálam aludt és szorosan ölelt hátulról. Szerencse, hogy így nem látta az arcomat.

Három kemény, szomorú nap telt el. Ma végre találkoztam Kaijal, aminek most még jobban megörültem, mint máskor. A folyópartra mentünk, ott pedig egymás mellett feküdtünk a fűben és bámultuk az eget.

            - Olyan csendben vagy, mi történt? –nézett rám furán, mire megvontam a vállamat.

            - Semmi különös. –motyogtam, de nem néztem rá. Nem akartam, hogy bármit is leolvasson az arcomról.

            - Lien, bárkit át tudsz verni, csak engem nem. Eléggé ismerlek már, hogy tudjam, mikor van valami baj. Ki vele? Tao? Vagy Lay? –könyökölt fel, így kénytelen voltam rá vezetni a tekintetemet.

            - Kai, nincs semmi, csak egyszerűen kedvtelen vagyok mostanában. Hidd el, elmondanám, ha lenne valami. –mondtam minél meggyőzőbben, és láthatólag el is hitte.

Rosszul esik, hogy hazudnom kell, pont neki. Ő a legjobb barátom, nagyon közel áll hozzám és nem akarom ezt tenni, de csak rontanék vele, ha megtudná, hogy miket műveltünk BaekHyunnal.

            - Fura, mostanában BaekHyun is tök komor. Azt mondja nehéz az egyetem, de szerintem történt valami, amiről nem beszél. –mesélte, mire a tüdőmbe szorult a levegő. Megfeszült testtel hallgattam végig, de mikor kimondta a nevét, hirtelen óriási fájdalom nyílalt bele a szívembe.

            - Érdekes. –nyögtem ki erőtlenül.

            - Lassan mennünk kéne. Még készülnöm kell egy előadásra. –állt fel, majd engem is felhúzott. Megbeszéltük, hogy hamarosan találkozunk, majd mindketten hazamentünk.

Egy hete találkoztunk utoljára a legjobb barátommal. Mindketten nagyon elfoglaltak vagyunk és így nehéz. Nekem rohamosan közeledik a selejtező, így van, hogy estig a suliban ragadok.

Az egyetlen jó dolog benne, hogy így jó ürügyem van Lay ellen. Lehet undorító, amit művelek, de egyszerűen képtelen vagyok bármilyen szexuális kapcsolatot létesíteni vele.

Ma este is éppen ezen vesztünk össze.

            - Lassan egy hónapja ilyen vagy Lien. Mi történt? És ne mondd, hogy semmi, mert nem vagyok hülye! –emelte fel a hangját, mikor egyedül voltunk a házban.

            - Nem tudom, egyszerűen nem megy. Ha ennyire ki vagy éhezve, akkor inkább menj el! –mondtam határozottan, bár lehet kicsit túl erősre sikeredett, de nem bántam meg.

            - Jobb lenne, ha eldöntenéd, mit akarsz, mert nagyon unom már ezt. –viharzott ki és egy hatalmas ajtócsapódással adta tudatomra, hogy távozott.

Ahogy elment, úgy telepedett csend a lakásra. Ordított a magány és a keserűség. Elővettem a telefonomat és kikerestem egy számot, de nem bírtam megnyomni a kis zöld gombot a kijelzőn. Erőtlenül a szőnyegre dobtam és leültem a földre az ágynak nekidőlve.

Pár nap múlva a fiúk rábeszéltek, hogy menjek el velük inni az egyik bárba. Semmi kedvem nem volt hozzá főleg, hogy még mindig nem beszélünk Layjel, de végül belementem.

Egy fekete, nagyon szűk farmert vettem fel, egy szintén szűk világos felsővel, amire végül egy sötétkék kis kabátka jött.

Igazából nem is volt olyan rossz az este, azt leszámítva, hogy semmilyen kapcsolat sem volt köztem és Lay között. Egy darabig ez működött is, de mikor elmentem a bárhoz, összetalálkoztunk.

            - Szerinted ez normális? –szólalt meg mély hangon, mire értetlenül néztem rá.

            - Miért itt akarod megbeszélni?

            - Mert sosem jutunk el sehova. Lien szeretsz még? –nézett mélyen a szemembe és próbált kiolvasni valamit, de semmit nem tudott.

            - Igen. –válaszoltam határozottan- És te? –kérdeztem vissza.

            - Nem hiszem, hogy én lennék az ingatag, kettőnk között. –rántotta meg a vállát.

            - Mi van? Ezt te sem gondolod komolyan? Persze, hogy szeretlek, csak nem kívánom a szexet és te egyből ezt más dolgokra is kivetíted.

            - Most én vagyok a hibás?

            - Egyikőnk sem az. –tártam szét kezeimet hitetlenkedve.

            - Örülök, ha te így látod. –vetette oda, majd faképnél hagyott, megint. Tátott szájjal néztem, ahogyan visszamegy az asztalunkhoz, én viszont nem voltam rá képes. Nem voltam, mert se az eszem, se a szívem sem akarta ezt. Összetalálkozott a tekintetem Luhanéval, aki aggódva pillantott rám és tátogott el egy „Jól vagy?”-ot. Nem reagáltam rá, csak néztem gyönyörű nagy szemeibe. Mintha nem is én irányítottam volna a testemet vagy a cselekedeteimet, de hirtelen felpattantam és elindultam kifelé a bárból. Semmi sem érdekelt csak az, hogy minél messzebb jussak tőlük. Hallottam, ahogyan Lu utánam jön, de addigra én már messze voltam, ő pedig nem látott meg a sötétben.

Nem tudtam merre menjek, vagyis de, igenis tudtam. Határozott léptekkel haladtam a célom felé. Nem tudom, hogy a labilis idegállapotom vagy Lay mondatai, de már nem bírtam tovább.

Vagy fél órája gyalogoltam a hidegben és a sötétben, de nem tántorodtam meg.

Egyre türelmetlenebb lettem, ahogy közeledtem a bizonyos ház felé. Beléptem a hatalmas üvegajtón és a lépcsők felé vettem az irányt. Pontosan tudtam melyik emelet, melyik ajtó kell nekem. Remegő kezekkel nyomtam meg szürke gombocskát a falon. A testem vacogását felírhattam az időjárásnak vagy esetleg a türelmetlenségemnek, ami szétáradt bennem. Csak remélni tudtam, hogy ő nyit nekem ajtót, de úgy látszik az égiek meghallottak. Kikerekedett szemekkel lépett ki a folyosóra.

            - Lien? –lehelte, de nem tudtam eldönteni, hogy meglepődöttség volt hangjában vagy esetleg boldogság. Se szó, se beszéd; azonnal ajkaira nyomtam az enyémet. Kissé hátrahőkölt és éreztem, ahogyan ledermed, de pár pillanat múlva már készségesen viszonozta a heves cselekedetemet. Kezei felkúsztak a derekamra és erősen magához húzott, míg kezeimmel nyakát öleltem át. Boldogan és pajkosan játszottunk egymás nyelvével, nem törődve semmivel. Annyira hiányzott már nekem az érintése, hogy ilyen közel érezhettem magamhoz. Mélyen világosbarna hajába túrtam és próbáltunk minden távolságot megszüntetni magunk között.

            - V-váhrj, mih történt? –lihegett közel az arcomhoz.

            - Nem tudom, de nem bírtam tovább. –hajtottam le szégyenlősen a fejemet.

            - Én sem. Nem érdekel a barátod, de nem engedem, hogy többet elmenj. Kedvellek Lien, nagyon is. –nyomott egy puszit az arcomra.

            - Én is téged BaekHyun. –bújtam bele ölelő karjaiba.

17. rész

Lien szemszöge

Hihetetlen sebességgel telnek a napok. Kezd beköszönteni az ősz, egyre hidegebb van odakint, hamarabb sötétedik. Ma Tao, Lay és XiuMin valami találkozóra mentek a csoporttársaikkal, így egyedül maradtam. Délután unalmasan feküdtem a díványon, a lábaimat feldobva a háttámlára. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Luhan jön be.

            - Mi jót csinálsz? –huppant le mellém boldogan és lábaimat az ölébe tette.

            - Semmit, unatkozok. –motyogtam, mire gondolkozni kezdett.

            - Mit szólsz egy pizzához és egy jó horrorhoz? –vetette fel az ötlet pár perc múlva, aminek a hallatán felderült az arcom.

            - Még szép, hogy jöhet. –ültem fel, de hosszabb végtagjaim még mindig az ölében pihentek.

            - Akkor te rendelsz kaját, én meg áthozok valamit. –csapta össze kezeit.

Negyed óra múlva már mindketten a kanapén ültünk törökülésben, majszolgattuk a paradicsomszószos, sajtos, tésztaszeletünket és meredten bámultuk a képernyőt. Alapjáraton nem szeretem a horrort, de néha jól esik a nézése.

Már a filmnek a felénél is túl voltunk, voltak ijesztő jelenetek, de eddig semmi gond nem volt velük. Csendben ültünk egymás mellett, néha éreztem magamon a tekintetét, de annyira lekötött a dramatikus történet, hogy nem bírtam máshova figyelni.

Egy fél óra múlva végett lett, de egy ideig ugyanúgy ültünk és próbáltuk feldolgozni, hogy mi is történt.

            - Ez jó volt. –nyögtem ki nehezen.

            - Nekem is tetszett. Meg már olyan régen volt ilyen közös programunk. –tette hozzá aranyosan és halkan.

            - Majd többször csinálunk ehhez hasonlót. –öleltem meg, amit természetesen viszonzott is. Percekig el sem engedtük egymást, szorosan ölelte a derekamat és temette arcát a nyakamba. Hallottuk, hogy nyílik az ajtó, mire hirtelen elengedett. Nem értettem, de nem is volt időm ezzel foglalkozni, mert Lay lépett be a testvéremmel együtt.

            - Sziasztok! Hát itt meg mi történt? –mutattak a pizzás dobozokra.

            - Csak egy kis filmezős estét tartottunk. –álltam fel és mentem oda a barátomhoz, aki egyből ajkaimat vette kezelésbe.

            - Én akkor megyek is, majd holnap beszélünk. –ment ki gyorsan Luhan és már el is tűnt.

            - Én azt hiszem, elmegyek aludni. –indult el a szobája felé Tao, Lay pedig maga felé fordított és körbeölelte a derekamat.

            - Nem megyünk zuhanyozni? –simogatta a nyakamon a bőrt puha ajkaival.

            - Nagyon elálmosodtam, inkább aludnék. –húzódtam el kissé.

            - Mostanában olyan nyomott a hangulatod. Minden rendben van? –nézett rám ferdén.

            - Miért ne lenne? Csak nagyon elfáradtam, ennyi.

            - Mostanában egyre többször utasítasz vissza mindenféle közeledésemet. –folytatta, viszont nekem nagyon elegem lett ebből.

            - Csak egyszerűen nincs kedvem hozzá. –mondtam egyszerűen, mire elengedett és eltávolodott. 

            - Majd holnap beszélünk, álmodj szépeket. –nyomott egy puszit a homlokomra, majd faképnél hagyott. Nem tudom meddig, de csak álltam lefagyva. Nem akartam semmi rosszat, de valahogy nem bírok vele lenni, miközben másra gondolok. Nem szabad ezt csinálnom. Felejtsd el Lien! El kell felejtened!

BaekHyun szemszöge

            „Találkozzunk, kérlek!”

Pötyögtem be a szavakat a készülékbe, majd elküldtem. Fel-le járkálva vártam valami visszajelzésre, mikor végre egy rezgéssel jutott el a tudatomig a válasz hangja.

            „Gyere a sulimhoz!”

Hatalmas mosoly jelent meg az arcomon és már szedtem is össze fele a dolgaimat. Gyorsan odaszóltam a többieknek, hogy elmentem, majd rohantam is a megbeszélt helyre. Kicsit furcsálltam a helyszínt, de a lényeg, hogy láthatom.

Mire odaértem, már kint toporgott a hidegben, de ahogy meglátott elmosolyodott.

            - Gyere! –fogta meg a kezemet és indult be a hatalmas épületbe. Lépcsőfokok hegyeit hagytuk magunk mögött a régi, klasszikus épületben. Még sosem voltam ilyen helyen, de gyönyörű volt. Hatalmas plakátok balettozó táncosokról, rengeteg próbaterem. Mi is egy ilyenbe mentünk be. A falak mentén végig korlát, egy akkora tükör, ami beterítette az egész falat. Leültünk a fal tövében a földre, míg én még mindig a termet szemléltem.

            - Nem azért, de miért pont itt vagyunk? –kérdeztem végül.

            - Itt nem zavar senki és szeretem ezt a helyet. –magyarázta felhúzott lábakkal.

            - Még sosem voltam ilyen helyen, de nagyon szép.

            - Miért szerettél volna találkozni? –nézett rám kíváncsi szemekkel.

            - Látni akartalak, meg csak úgy beszélni, nyugisan. –mosolyogtam megállás nélkül.

            - Én már nem tudom, mit akarok. –váltott szomorúra a hangja.

            - Mit értesz ez alatt? –lettem kicsit ideges.

            - Nem bírok a barátommal lenni, mert egyszerűen nem kívánom és ezért veszekszünk. Nem tudom, mit csináljak. –sóhajtott egy nagyot.

            - Ne csinálj olyat, amit nem szeretnél! Te dönts az életedről, a döntéseidről, ne mások, ne azért csináld, mert elő van írva vagy, mert elvárják!

            - Olyan könnyűnek és egyszerűnek tűnik ez így, de közelről sem ilyen a helyzet.

            - Elhiszem, de hidd el, jobb lesz. Én itt vagyok. –fogtam meg a kezét. Meredten bámult összefonódó ujjainkra, majd tekintetét felvezette az arcomra, végül a szemembe.

            - Tudom és ez a baj. –suttogta.

            - Mi? –zavarodtam össze.

            - Mindig rád gondolok, mert te itt vagy, kedves vagy, törődsz velem. –bökte ki végül nehezen és azonnal lehajtotta a fejét. Kellett egy kis idő, amíg eljutott az agyamig a mondatának a jelentősége. Végül hatalmas mosollyal az arcomon emeltem fel a fejét és azonnal ajkaimat az övére nyomtam. Éreztem, hogy kicsit meglepődött, de nem kellett sokat várnom, hogy viszonozza. Jobban magam felé fordítottam, ujjaim a derekán, a pólója alatt játszadoztak, míg ő mélyen a hajamba túrt.

A terem csendjét csak a sóhajaink és a cuppogásaink törték meg. Nyelvemmel lágyan végigsimítottam párnáin, amik automatikusan szétnyíltak. Ahogy a kettőnk forró izomdarabja összetalálkozott, az egyszerűen isteni érzés volt. A gyomrom is megremegett. Egyre szenvedélyesebb és túlfűtöttebbé váltunk. Lassan lentebb húztam a derekát és a felsőtestemmel nyomni kezdtem lefelé. Végül teljesen lefektettem, én pedig szorosan felette foglaltam helyet. Minél jobban próbáltam hozzásimulni, minden egyes lélegzetvételét éreztem.

Vad, tüzes táncot jártak nyelveink, míg kezemmel egyre fentebb tornásztam rajta a felsőt. Kezem beférkőzött a háta alá, ezzel is megszüntetve minden távolságot közöttünk. Nyakamról a keze becsúszott a pólóm alá és a hátamat kezdte simogatni selymes kezeivel.

Teljesen elvesztettük az időérzékünket, de nem is akartunk ilyenekkel foglalkozni. Csak egymásra koncentráltunk, minden mást kizártunk. Áttértem egy darabig alsó ajkára, amivel pajkosan eljátszadoztam, marcangoltam. Egy élesebb sóhaj tört fel belőle, mikor jobban hozzányomtam magamat.

Nyelvem egyből visszakúszott édes párnái közé, miközben én eresztettem ki egy mély dörmögést.

Nem lehetett volna rosszabbkor megzavarni minket, de valakinek sikerült, ugyanis Lien telefonja hangos zenélésbe kezdett. Próbált elszakadni tőlem, de nem bírtam abbahagyni.

            - B-baekhyu-un –motyogta, mire kedvtelenül eltávolodtam.

            - Ne vedd fel! –puszilgattam az arcának minden szegletét, majd letértem a nyakára. Először épphogy hozzáérintettem ajkaimat a bőréhez, aztán ezek szépen lassan váltottak át érzékibb csókokba.

            - Baekhyunhh –sóhajtotta kéjesen, de a vállamnál fogva tolt el magától.

            - Lien tudom, hogy nem akarod. Te dönts, ne azért mert muszáj! Mit szeretnél? –simítottam végig az arcán, míg kivettem a kezéből a még mindig zenélő készüléket és arrébb löktem, hogy véletlenül se tudja felvenni.

            - N-nem tudom. –remegett meg a hangja.

            - Dehogynem édes, csak mondd ki! –biztattam tovább. Olyan régóta várok a válaszára, hogy megtudjam, mit érez igazából. Nem mutattam ki, de belülről, majd megevett az izgalom és az idegesség.

            - É-én… -kezdett bele, de elakadt.

            - Igen?

            - Kedvellek BaekHyun.

16. rész

BaekHyun szemszöge

Másnap mivel nem kellett mennünk semmilyen előadásra, így nyugodtan aludhattunk ameddig csak akartunk. Annyira kifárasztott minket a tegnap este, hogy ebédig nem is lehetett senkit sem látni a lakásban. Negyed egykor kezdtünk ébredezni és mind összegyűltünk a konyhában. Semmit nem lehetett hallani, a forró kávé szürcsölésén kívül.

            - Szerintem jó volt a tegnapi buli. –szólalt meg végül Sehun.

            - Igen, szuper volt. –helyeselte mindenki.

            - Tényleg, Baek, te hova is tűntél este? –nézett rám KyungSoo, majd szépen lassan magamon érezhettem mind az öt szempárt. Kellemetlenül elmosolyodtam, nem voltam felkészülve erre a kérdésre.

            - Mondtam már, el kellett intéznem valamit. –kortyoltam bele a fekete italba.

            - Persze, biztosan azzal a lánnyal voltál, akivel már korábban is találkozgattál. –nevetett ChanYeol.

            - Miért nem mondod meg ki az? Ennyire titkos?

            - Nincs semmilyen lány, leállhattok már ezzel. –mondtam határozottan, mire gyorsan témát váltottak. Összetalálkozott a tekintetem Kaiéval, ami kicsit aggasztott. Gyanakvóan méregetett engem, mintha sejtene valamit. Ez lehetetlen, nem is tud róla, hogy Lien meg én találkozgatunk.

Pár óra múlva Kaijjal és ChanYeollal felmentünk a városba venni pár dolgot, mikor egy kocogó lány haladt el mellettünk.

            - Lien! –kiáltotta Kai, mire megfordult az ismerős leányzó.

            - Sziasztok. –köszönt vidáman, de ahogyan meglátott lehervadt a mosoly az arcáról- Öhmm nekem most mennem kell, majd beszélünk. –futott el gyorsan, mi pedig értetlenkedve néztünk utána.

            - Ez meg mi volt? –kérdezte Channie.

            - Nem tudom. –rázta a fejét Kai.

Olyan furcsa volt nekem ez a helyzet. Mintha nem akarna látni, vagy kerülne.

Lien szemszöge

Nem tudom miért, de nem bírtam egy társaságban lenni vele. Muszáj lesz távol tartanom magamat tőle, mielőtt eldurvulna a helyzet.

Azóta a buli óta egy hét telt el. Próbálom minden időmet a selejtezőre fordítani, meg a fiúkra. Egyszer találkoztam Kaijal, és csak néhányszor beszéltünk. Sajnáltam, mert vele nem akartam eltávolodni, de valahogy a kettő összetartozott.

Egész napomat a teremben töltöttem, csak estére értem haza. Egyből a fürdőbe mentem, hogy elgémberedett, fáradt végtagjaimat a meleg víz pihentető nyugalmába helyezhessem. Csukott szemmel élveztem, ahogyan teljesen ellazulok, átjárja a testemet a nyugodtság.

Mikor már kellően kiáztattam fáradt izmaimat, körbecsavartam magamat egy törülközővel és elballagtam a szobámig.

Valami pizsamának valót kerestem, mikor zajongást hallottam a konyha felől, így kimentem megnézni mi az.

            - Ohh szia csak Taot kere….stem- nyögte ki a végét, mikor meglátott.

            - Elment valamerre a csoporttársaival, de nem tudom, mikor érkezik meg.

            - É-értem, akkor megyek. –vakarta meg a tarkóját, közben viszont éreztem magamon a pillantásait. Gyorsan kiment a házból, de előtte még hátranézett. Megráztam a fejemet, majd visszamentem a szobámba. Egy darabig még ültem az ágyamon, laptoppal az ölemben és zenét hallgattam. Egyszer csak megcsörrent a telefonom jelezve, hogy üzenetem érkezett.

            „Régen beszéltük; jól vagy? Miért hiszem, hogy kerülsz?”

Ennyi állt benne és BaekHyun küldte. Sóhajtottam egy nagyot, míg többször újraolvastam az aggodalommal terhelt mondatokat. Nem tudtam eldönteni, hogy válaszoljak vagy ne. Sajnáltam, mert nem akartam bunkó lenni vele, de valahogy megálljt kellett parancsolnom.

            „Sajnálom, de most ez nem jön össze. Kérlek, ne haragudj.”

Sokat gondolkodtam, de végül megnyomtam a küldés gombot. Az a pár perc, amíg vártam, egy örökké valóságnak tűnt. De végül csak érkezett egy válasz, amit sietősen, de félve megnyitottam.

            „Mi történt? Beszéljünk, kérlek!”

Le akartam végre rendezni vele ezt az egészet, de tudtam, hogyha most engedek, akkor máskor is engedni fogok, amit nem engedhettem meg.

            „Nem lehet.”

Ennyit küldtem végül, amire nem érkezett több válasz. Eldobtam a mobilomat az ágy másik végébe, majd csak ültem és gondolkoztam. Közben Tao is hazaérkezett, de egyből betámadta a fürdőt. Mondtam neki, hogy annyira fáradt vagyok, így én perceken belül aludni fogok.

Amíg testvérem a zuhany alatt folyatta magára a vizet, eközben csöngettek. Zsörtölődve keltem fel az ágyamból és vánszorogtam el az ajtómig.

            - Úristen, neked elment az eszed? Menj el innen! –suttogtam, de próbáltam a legszigorúbb hangnememet elővenni.

            - Szerinted nem érdemlek meg annyit, hogy megbeszéljük? –nézett rám ferdén. Tudtam, hogy igaza van, de ez a legnagyobb őrültség, hogy idejött.

            - Miért most? És miért itt?

            - Menjünk be! –jött el mellettem és már az előtérben volt. Gyorsan észhez tértem, megragadtam a csuklóját és a szobámba húztam. Becsuktam az ajtót, őt pedig lelöktem az ágyamra.

            - El sem hiszem, hogy van ennyi eszed? –járkáltam idegesen előtte.

            - Szép a szobád. –mosolygott, miközben jó alaposan körülnézett a berendezésemen.

            - Figyelsz te rám? –álltam meg előtte.

            - Ne legyél ennyire kiakadva, hiszen nem én voltam az, aki ignorálta a másikat. Mintha nem is én lennék, mikor nem ezt beszéltük meg a buli után.

            - Nem beszéltünk meg akkor semmit. –kértem ki magamnak felháborodva.

            - Ugyan Lien, ne játszd meg magad! Tudom, hogy akarod, hogy vágysz rá! –állt fel és sétált közelebb.

            - Ezt ne kezdjük elölről! –tértem ki előle és mérgesen néztem rá.

            - Válaszolj őszintén egy kérdésemre! Kedvelsz?

Ezzel a kérdéssel megfogott. Lehalva álltam előtte és szinte hallani lehetett, ahogyan kattognak a kerekek a fejemben.

            - É-én… -makogtam össze-vissza; nem bírtam normálisan beszélni.

            - Akkor segítek a válaszodban. –ezzel kezei közé fogta az arcomat és erősen marcangolni kezdte párnáimat. Próbáltam ellökni magamtól, de nem sikerült. Halk nyöszörgések törtek fel belőlünk, amik egyre hangosabbak lettek.

Erőt vettem magamon és ellöktem, mire hátrahőkölt.

            - Te nem vagy normális! Mi van, ha bejön Tao? –kiabáltam halkan.

            - Nem tudom, de most nem is érdekel. Elmegyek, de egyszer hallani szeretném a válaszodat. –simított végig az arcomon. Nyomott még egy apró puszit a számra, majd gyorsan elment, mielőtt Tao kijött volna a fürdőből.

Azonnal bebújtam az ágyamba és próbáltam lenyugtatni hevesen dobogó szívemet. Lassan sikerült is, majd legyőzött a fáradtság és az álmosság.

Másnap kezdődött a hétvége és kivételesen most nem keltett fel Tao. Vagy fél órán át forgolódtam az ágyban a gondolataimmal harcolva, de csak nem bírtam velük. Gyorsan magamra kaptam egy futós cuccot, írtam a bátyámnak egy üzenetet, mivel még aludt, bedugtam a fülembe a fülhallgatómat, majd elindultam a szokásos helyemre.

Jól esett egy kis futás kint a szabadban. Mintha minden egyes léptemmel magam mögött hagynám a gondolataim egy töredékét.

Mikor megálltam egy kis pihentető sétára, levettem magamról a pulcsimat és a derekamra kötöttem. Nagyokat szívtam a friss oxigénből remélve, hogy csillapodik a zihálásom.

BaekHyun szemszöge

Pár méterre sétált előttem. Az a jó, hogy kiismertem annyira, hol keressem. Kapkodta a levegőt, fekete tincsei a nyakára tapadtak, izzadt bőre csak úgy csillogott a felkelőben tartó égitesten. Igaz lassan kezdődik az ősz, de még nem érkezett el a szeles, esős időjárás.

            - Feszültség levezető? –szólaltam meg, mikor már kellően közel értem hozzá.

            - A szívbajt hoztad rám. –nézett rám ijedten- Mit csinálsz te itt ilyenkor?

            - Ezt én is kérdezhetném. –mosolyogtam elégedetten- Azóta nem is beszéltünk, nem is láttalak. Hiányoztál. –sétáltam egyre közelebb, ő pedig figyelmesen követte minden mozdulatomat.

            - Ne csinálj úgy, mintha együtt lennénk, mert nem vagyunk.

            - Még. –kacsintottam, mire megforgatta a szemeit.

            - Most megyek. –indult, de elkaptam a kezét és gyorsan nyomtam egy puszit ajkaira. Ijedten lökött el magától és nézett körbe, hogy lát-e minket valaki.

            - Normális vagy? Ezzel állj le! –utasított idegesen, de én csak nyugodtan mosolyogtam továbbra is.

            - Mérgesen is szép vagy. –kuncogtam, mire nem bírta tovább, így ő is elejtett egy halk nevetést. Mosolyogva hátrálni kezdett, majd futott tovább.

Biztosan tudom, hogy ennek a történetnek ez a kezdete és nem fognak egy könnyen véget vetni, de nem is hagynám.

Egyelőre élvezem ezt a helyzetet, hogy csak így spontán egymásra találunk, de azért nem bánnám, ha komolyabbra fordulna. Persze van egy elég nagy zavaró tényező, a barátja. Meg az is, hogy a saját baráti köreink utalják egymást, vagyis az enyémnek ezzel nem lenne semmi problémája, de az övének igen. Valahogy meg kell lazítanom ezt a feszéjt benne, hogy közelebb engedjen magához. Próbálok lassan haladni, de annyira szeretném, ha velem lenne, hogy azt el sem tudom mondani.

Ami viszont biztos, hogy még egy ideig ezt eltitkoljuk a többiek elől. Ő biztosan, de nekem már megfordult a fejemben, hogy beavatom a fiúkat vagy legalábbis Kait. Mégis csak az ő barátja és eléggé közel állnak egymáshoz, de aztán mindig megtántorodok. Jobb, ha várok még egy kicsit ezzel, de azért remélem, csak nem lesz ebből olyan nagy probléma.

15. rész

Lien szemszöge

Megcsókolt. Megcsókolt! Pár pillanatra teljesen lefagytam, majd mikor észbe kaptam már szenvedélyesen marcangolta ajkaimat. El akartam lökni magamtól, de valami nem hagyta. És ez nem BaekHyun volt, hanem valami belülről. Jól esett a csókja és akármennyire akartam volna elszakadni, nem ment. A következő pillanatban már csak azt vettem észre, hogy visszacsókolok. El sem hiszem, mit művelek. Mikor egy halk sóhaj elhagyta a száját, ellöktem magamtól.

            - Ezt nem szabad! –kaptam ajkaimhoz idegesen.

            - Miért nem Lien? Akartad, tudom és visszacsókoltál. Engedj az érzéseidnek! –jött közelebb és végigsimított az arcomon.

            - Ezt fejezd be! Mi nem vagyunk együtt és soha nem is leszünk. –löktem le magamról kezeit.

            - És mi lesz, ha a drágalátos barátocskád megtudja, hogy mit tettünk? Vagy a testvéred? –kérdezte fenyegetően, mire leesett az állam.

            - Hogy lehetsz ekkora bunkó? –kérdeztem lehalva.

            - Ne haragudj, nem így gondoltam. De nekem veszett jóérzés volt ez a csók és tudom, hogy nem bántad meg.

            - Felejts el! –jöttem el onnan, amilyen gyorsan csak lehet. Feldúlt állapotban rohantam vissza a többiekhez.

            - Lien, baj van? –kérdezte egyből Luhan aggódva.

            - Nem, csak nem érzem jól magamat. Inkább hazamennék. –hazudtam gyorsan. Muszáj volt elszabadulnom innen, minél hamarabb.

            - Biztos? Ne menjek veled? –kérdezgette tovább. Olyan édes volt ez a fiú, annyit törődött velem.

            - Maradj csak, nem akarom elrontani az estédet. Megmondanád a többieknek, hogy elmentem, de ne aggódjanak?

            - Persze, de ha hazaértél, küldj egy üzenetet! Tudni akarom, hogy biztonságban vagy.

            - Rendben, köszönöm Luhan. –öleltem meg, majd eljöttem. Fogtam egy taxit, mert nem akartam éjjel egykor egyedül az utcán mászkálni.

Ahogy hazaértem, ledobtam a cuccaimat, írtam egy SMS-t Luhannak, majd átöltöztem valami kényelmesebbe. Egy kis rövidnadrágba, meg egy hosszabb pólót vettem fel.

Tényleg elegem lett a mai napból, így elindultam a szobám felé, de ekkor megszólalt a csengő. Először megtorpantam, de miután csak nem ment el az idegen, így óvatosan az ajtóhoz mentem, majd kinyitottam. Ekkor az állam hatalmasat koppant a padlón. Nem éppen az állt ott, akire számítottam.

            - Te meg mit keresel itt? –kérdeztem felháborodottan.

            - Megígérted, hogy beszélünk ma este, de ez nem történt meg. Amúgy is látni akartalak. –mondta a végét halkan.

            - Nem hiszem, hogy beszélnünk kéne és nem akarlak látni. –vágtam volna be az ajtót, de megakadályozta a lábával, majd gyorsan bejött és be is csukta maga után a fehér falapot. 

            - Kérlek Lien! –nézett rám szép szemeivel.

            - Megőrültél? Mi van, ha hazajönnek a többiek és itt találnak téged? Azonnal megölnének. –próbáltam elküldeni, de nem jártam sok sikerrel.

            - Nem érdekel, elmondom, amit akartam. Sajnálom, hogy úgy letámadtalak, esküszöm nem akartam, de nem bírtam magammal. Amióta megláttalak tetszel és ez csak erősebb lett. Ezt akartam elmondani egész este. Nem akarlak a barátoddal látni, azt akarom, hogy velem legyél. –nézett mélyen a szemembe.

            - BaekHyun, kérlek, ne csináld ezt! –hátráltam, de ő egyre közelebb jött hozzám.

            - Csak kérlek ne dobj el magadtól! –simított végig az arcomon, és közelebb hajolt.

            - Ne… -leheltem erőtlenül, de közbevágott egy csókkal. Ajkait szorosan enyémre tapasztotta, miközben egy mély sóhajt engedett ki, ahogyan én is. Keze a hajamat simogatta, a másikkal pedig a derekamat ölelte. Teljesen elvesztettem az eszemet, mivel visszacsókoltam, megint. Egyik kezem felcsúszott a nyakára, a másikkal pedig hajába túrtam.

Egyre szenvedélyesebb lett és érzékibb a nyelvcsatánk. Nagy sóhajok törtek fel belőlünk közben, míg percekig el sem szakadtunk egymástól. Végül én parancsoltam megálljt és elhúzódtam, majd lehajtottam a fejemet. Mindketten kapkodtuk kissé a levegőt, hogy helyreálljon a légzésünk.

Állam alá nyúlt és lágyan felemelte. Angyalian mosolygott rám, de a távolságot még mindig nem változtatta meg, ugyanolyan közel volt az arca, mint eddig.

            - Csak kérlek, gondolkodj rajta! Nem várok el semmit, tudom, hogy barátod van, bár hozzám jobban illenél, de nem hagyom ennyiben.

            - Nem ígérek semmit. Szeretem Layt és nem akarok sem viszályt csinálni, sem megbántani.

            - De azzal is törődj, hogy te mit akarsz! –simogatta a hajamat.

            - Jó, de most jobb, ha mész, mert nem akarom, hogy a fiúk itt lássanak. –tértem ki előle, de megragadta a karomat és visszahúzott magához.

            - Ígérd meg, hogy holnap találkozunk! –suttogta közel az arcomhoz.

            - Nem ígérem, de írok. –zártam le a témát. Kinyitottam az ajtót, már sétált is ki rajta, de ekkor még egyszer megcsókolt. Kuncogva elszakadtam, majd kitessékeltem.

            - Álmodj szépeket! –mosolygott vissza az ajtóból.

            - Jó éjszakát. –csuktam be a bejáratot, majd percekig csak álltam egy helyben. Hirtelen olyan bűntudat tört rám. Sajnos vagy nem sajnos, de elindult valami bennem BaekHyun iránt. Szeretem Layt, de nem bírom kitörölni őt az agyamból. Gyorsan betrappoltam a szobámba, bebújtam az ágyamba és csak gondolkoztam. Úgy egy fél óra múlva hallottam, hogy megérkeznek a fiúk. Vagyis csak Lay és Tao hangját hallottam, majd nem sokkal később kinyílt az ajtóm.

            - Lien, ébren vagy? –suttogta halkan a bátyám, mire egy morgásszerű hangot adtam ki magamból- Jobban vagy?

            - I-igen. –dadogtam, és próbáltam nem feltűnő lenni.

            - Holnap beszélünk az estéről, de most aludjunk! –ment ki a testvérem, Lay viszont befeküdt mellém.

            - Remélem nem gond, ha maradok?

            - Nem. –ráztam meg a fejemet, mire a mellkasára húzta a fejemet. Ő percek múlva elaludt én viszont még órákig hánykódtam. Erős lelkiismeret fordulással küszködtem, ami majd megölt belülről. Itt fekszek a barátom mellkasának úgy, hogy egy órával ezelőtt egy másik fiúval csókolóztam. Meg kell szüntetnem a kapcsolatomat BaekHyunnal. Nem engedhetem, hogy ez elfajuljon, nem akarok vitát csinálni, sem felkavarni a családunk békéjét. Mi fog még ezután történni?

BaekHyun szemszöge

Hatalmas mosollyal az arcomon indultam el haza. A fiúk már mind otthon voltak és kérdőn néztek rám.

            - Te meg hova tűntél? –szegezte nekem a kérdést Suho.

            - Csak volt egy kis elintézni valóm- rántottam meg a vállamat és próbáltam lazának tűnni.  

            - Már régóta elmentél a buliról és még csak most jössz haza? Eddig tartott a dolgod? –nézett rám ferdén Kai.

- Igen, de most fáradt vagyok, majd holnap beszélünk. –indultam el a szobámba remélve, hogy befejeztük, de éreztem, hogy holnap ez még szóba fog kerülni. Mindenesetre befeküdtem az ágyamba és csak gondolkoztam Liennen.

Életem egyik legjobb estéje volt. Ahogy az ő ajka meg az enyém összetalálkozott az valami csodálatos volt. Ez még csak a kezdet, de érzem, hogy közel sincs vége.

Remélem nem tántorodik meg, bár mindent megteszek, hogy ez ne történjen meg. Azért kíváncsi leszek, hogy mi fog történni, ha ez az egész véletlen kiderülne. Engem megvernének, őt pedig egy életre elveszíteném. Ez nem történhet meg.

14. rész

Lien szemszöge

            - Sikerült kiválasztani a megfelelő jelmezt? –kérdezte XiuMin már otthon.

            - Igen, bár kíváncsi leszek a véleményetekre. –nevettem sejtelmesen.

Aznap semmi nem volt, viszont másnap be voltam zsongva. Percenként néztem az órát edzésen, hogy mikor mehetek haza, aztán YoRinhez, mert együtt fogunk készülődni, aztán pedig indulunk a buliba.

A nyújtásnak, ahogyan vége lett már rohantam is haza. Gyors ettem valamit, összeszedtem minden cuccomat és köszöntem is a fiúktól.

            - Akkor ott találkozunk. –csókoltam meg Layt, de ő többet akart, így egy kicsit elnyújtottuk.

            - Már meg sem szólalok. –mormogta Tao.

            - Szerintem se. –kuncogtam rajta, majd eljöttem. Felszálltam egy buszra, mivel YoRin lakása félórányira volt a mienktől. Szerencsére kijött elém, így nem tévesztettem el a megállót.

            - Végre itt vagy. –ölelt meg boldogan. Elindultunk, bár én csak követtem, hogy merre megy. Egy modern építésű lakóházhoz értünk, majd felmentünk a nyolcadik emeletre. Ott egy nagy fa ajtót nyitott ki és betessékelt rajta.

            - Wow, nagyon szép a lakásotok. –néztem körül. A szüleivel lakott és a bátyával egy szép, takaros, tágas házban. Az anyukája festő volt, ami nagyon tükrözte a berendezést. Rengeteg festmény, világos falak, bútorok; nagyon tetszett.

Bementünk a szobájába, amiről lerítt a balettos, tornász vonal. Mindenhol díjak, képek voltak.

            - Itt vannak a jelmezeink, de szerintem van még egy kis időnk a készülődésig.

            - Igen, elég elkezdeni egy óra múlva. –helyeseltem.

            - Nem csinálunk valami kaját? Palacsinta? –vetette fel az ötletet, ami tetszett, így nekiláttunk egy kis édességet csinálni.

BaekHyun szemszöge

            - Haver, ideje lenne elkezdeni öltözni, ha oda akarunk érni. –rázogatott Suho, mire dünnyögtem párat.

            - Egy perc. –morogtam kómásan, de nem hagyott békén.

            - Akkor sosem leszünk készen, pattanj! –csapkodta a hátamat, mire feltornásztam magamat ülőhelyzetbe, megdörzsöltem szemeimet, majd kimentem a konyhába, hogy harapjak valami ehetőt. Mikor üres lett a fürdőszoba, azonnal betámadtam. Vettem egy forró zuhanyt, fogat mostam, megcsináltam a hajamat, meg az egyéb dolgokat.

Derekam köré tekertem egy törülközőt, majd kiballagtam a nappaliba.

            - Az ágyadra tettem a jelmezedet. –ült le mellém Sehun, mire rákaptam a tekintetemet.

            - Mi is a jelmezünk? –kérdeztem rá, mert csak arra emlékeztem, hogy mind ugyanannak fogunk öltözni, de hogy minek, az már nem rémlik.

            - Valami Fred Astaire féle jelmezt veszünk fel. –válaszolta, miközben a telefonjával babrált.

Úgy egy óra múlva készen is lettünk és elindultunk a klubhoz, amit az egyik legjobb barátunk bérelt ki. Mire odaértünk már javában ment a buli, így nyugodtan vetettük bele magunkat az éjszakába.

Lien szemszöge

Elkészültünk sikeresen az estére. Megfelelő hajat, sminket, kiegészítőket vettem fel, majd indulhattunk is. Kaptam egy SMS-t, hogy a fiúk már ott vannak és ránk várnak.

Húsz perc múlva már a dübörgő zene és a tomboló fiatalok között találtuk magunkat.

Először a pulthoz mentünk, hogy egy felessel megkezdjük az estét, majd utána elterveztük, hogy megkeressük Taoékat.

            - Az estére. –emelte fel a poharát YoRin.

            - Az estére. –koccintottunk, majd könnyedén legördítettük az átlátszó italt. Hirtelen valaki megkopogtatta a vállamat és megláttam magam mögött Kait és a fiúkat.

            - Ez a legtalálóbb ruha számodra. –nézett végig rajtam, majd szorosan megöleltük egymást.

            - Ezt rólatok is elmondhatom, nagyon elegánsak vagytok. –igazítottam meg a nyakkendőjét, majd elnevettük magunkat. Bemutattam nekik YoRint, akivel egyből megtalálták a közös nevezőt. Később ezen elgondolkoztam, hogy ők hamarabb ismerték meg az első itteni barátomat, mint az igazi családom. Ez vajon jelent valamit vagy csak én képzelem bele? Mindegy, ma este nem akarok ilyenekkel foglalkozni. Csak szórakozni és élvezni az estét.

Összetalálkozott a tekintetem BaekHyunéval. Sunyi mosollyal az arcán méregetett, majd mélyen a szemembe nézett. Nem bírtam elfordítani a fejemet, egyszerűen megbabonázott.

            - N-nekem meg kell keresnem Taot, majd összefutunk. –jöttem el gyorsan.

Nem sokkal később meg is láttam őket egy távolabbi asztalnál, így feléjük vettem az irányt, de mielőtt odaértem volna, valaki megragadta a csuklómat és elhúzott az egyik folyosóra.

            - Te meg mit csinálsz? –kérdeztem idegesen, mert féltem, hogy meglátnak.

            - Muszáj elmondanom valamit és már nem bírom magamban tartani. –kezdte.

            - BaekHyun, nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő hely és idő. –próbáltam kitérni, de nem engedte.

            - Kérlek, ez fontos. –szorította meg a kezemet.

            - Esküszöm, hogy beszélhetünk ma este, de most muszáj mennem. –jöttem el, mielőtt bármit is tudott volna mondani.

Köszöntem a fiúknak, koccintottam velük is, majd szépen teltek az órák. Éppen Layjel táncoltam és egy kicsit simulósabban mozogtunk. Karomat nyaka köré fontam, szorosan ölelte a derekamat. Majdnem minden testrészünk összeért, néha egy-egy csókot váltottunk. Jól esett egy kicsit szórakozni, kacérkodni vele. Amíg meg nem láttam egy szomorú tekintetet.

BaekHyun szemszöge

Összeszorult a szívem, ahogy láttam őket. Tudom, együtt vannak, de akkor is, ezt nem tudom elfogadni. Nem érdemel meg egy olyan ember, egy ilyen gyönyörű lányt. Egyszer Lien rám nézett ás láttam, hogy ledermed. Nem tudtam rá haragudni és jogom sem volt hozzá, de akkor is nagyon rosszul esett. Lehajtottam a fejemet és elmentem inni. Ittam pár felest, majd kimentem a levegőre, hogy kiszellőztessem a fejemet. Felhúztam magamat, dühös voltam. Ekkor eszembe jutott a legelső találkozásunk.

„Utolsó napjaimat töltöttem, mielőtt elkezdődött volna az egyetem. Igazi nyári nap volt, az utcák teli emberekkel én pedig csak szívtam magamba azt az energiát, amit a rohangáló tömeg nyújtott. Éppen a barátaimhoz mentem a parkon keresztül, mikor egy alacsony, fekete hajú, vékony lány jött nekem, kezéből kiejtve a hatalmas kék mappát, amit eddig görcsösen szorongatott.

- Ne haragudj, megütötted magadat? –kérdeztem, miközben a karjánál fogva tartottam, majd elengedtem. Ekkor emelte fel a fejét és nézett sötét szemeivel az enyémbe. Már itt megindult bennem valami. Hosszú fekete haja tökéletesen keresztezte fehér arcbőrét. Lágy, kislányos, mégis nőies vonások cikáztak arcán. Alacsony termete, törékeny alakja, egyszerűen tökéletes volt.

- Nem, csak elbambultam, sajnálom. –mondta. Ekkor hallottam meg a hangját, ami azóta cseng a fülemben.

- Úgy vélem ez a tied. –vettem fel a földről a kék dossziét.

- Igen, köszönöm. –nyúlt érte, ekkor viszont kezünk bőrfelülete összeért. Selymes, puha bőre lágyan simogatta az enyémet.

- Haver, nem jössz? –zavart meg minket ChanYeol, aminek valahol hálás voltam, mert magamtól nem mozdultam volna.

- De, mindjárt. –válaszoltam, miközben meredten néztem az előttem álló idegen lányt.

- Én megyek is. Tényleg, ne haragudj, akkor sziasztok. –távozott gyorsan, mi pedig néztük, ahogyan eltűnik az alakja. Világos rövidnadrágja szépen kimutatta az alakját, egyszerűen gyönyörű. Akkor megfogalmazódott bennem, hogy egy nap enyém lesz ez a lány.”

Ahogy ezen gondolkoztam a teraszon állva, hirtelen egy félénk hang hallatszódott mögülem.

            - Mindenhol kerestelek. –mondta, mire megfordultam. Zavartan babrált az ujjaival, miközben alig mert rám nézni.

            - Nem hiszem, hogy hiányoztam. –ezt muszáj volt megmondanom, de azonnal meg is bántam, főleg mikor láttam szomorú arcát.

            - BaekHyun –mondta lágyan, míg közelebb sétáltam hozzá.

            - Tudom, hogy semmi jogom sincs dühösnek lenni, de az vagyok. Miért ő? Mit tett, hogy ennyire szereted?

            - Igen, nincs jogod és ezt nem értheted. Egy hónapja ismerlek, őt viszont egész életemben. Nem hiszem, hogy magyarázkodnom kellene.

            - Tudom, de akkor sem bírom nézni. –álltam meg közvetlen előtte.

            - Mi barátunk vagyunk, ő viszont a szerelmem. Két éve vagyunk együtt, rengeteg mindenen keresztülmentünk már. Mellettem volt és szeretem őt. –magyarázta. Megértettem, mit akar mondani, de ettől még szomorúbb, dühösebb lettem. Nem tudom, hogy a pia hatására vagy a körülmények miatt, de elterveztem valamit, amit már nem bírtam megállni.

            - Akkor sem bírom nézni.

            - Ezen én nem tudok változtatni. –rázta a fejét, majd elindult, de megfogtam a csuklóját és magamhoz rántottam.

            - Én igen. –suttogtam közel arcához, majd a következő pillanatban már ajkait faltam.

13. rész

BaekHyun szemszöge

Nagyon jól esett, hogy Lien ilyen személyes dolgot osztott meg velem. Nem is gondoltam volna, hogy nincsenek szülei. Nagyon erős, hogy ilyen jól tud élni vele.

Késő délután volt, mire hazaértem és a fiúk egyből kérdezősködni kezdtek.

            - Hol voltál eddig? –nézett rám Kai.

            - Volt egy kis dolgom. –hazudtam könnyedén.

            - Persze, biztos valami lánnyal voltál. –nevetett ChanYeol.

            - Nem és leszállhattok rólam. –mentem be a szobámba, de tudtam, hogy nem győztem meg őket. Ennek a történetnek nem most lesz vége.

Mind megvacsoráztunk, én lefürödtem, majd az ágyamon fekve próbáltam elaludni, de nem jött össze. Előkaptam a telefonomat és pötyögni kezdtem.

            „Köszönöm, hogy elmondtad az egyik titkodat.”

Idegesen vártam, hogy ír-e vissza. Reménykedtem, hogy nem alszik még, mert akkor reggelig a kijelzőt bámulnám. Hirtelen csilingelt a mobilom, hogy egy üzenetem érkezett.

            „Én köszönöm, hogy elmondhattam.”

Hatalmas mosollyal az arcomon vetettem bele magamat az álmokba, várva a holnapot, hogy újra láthassam.

Lien szemszöge

Hétvége. Végre egy kis pihenő, amikor nem kell korán kelni, tovább aludhatok és nincs az az állandó sietés és edzés. Gondoltam ezt magamban, de persze ez nem lett így.

            - Gyerünk hugi, felkelni! –kiabálta Tao a szobámba, mire a fejemre húztam a takarót.

            - Tao, hétvége van, menj ki! –dörmögtem a paplan alatt.

            - Fél kilenc, eleget aludtál. Öltözz és megyünk futni! –rántotta le rólam a melegítő textil darabot.

            - Ezt nem hiszem el. –durcáztam.

           - Edzened kell, szóval pattanj! –csapta össze vidáman a kezét és kisétált a szobámból. Komótosan felöltöztem, felkötöttem a hajamat, majd kisétáltam a nappaliba, ahol jóízűen falatozott az egész csapat.

            - Jó reggelt! –köszönt mindenki vidáman, csak én voltam álmos.

            - Mi ez a jó kedv mindenkinek? –kérdeztem, miközben Lay nyakába temettem az arcomat.

            - Ma vagyunk itt egy hónapja, amit este megünneplünk. –harsogta XiuMin.

            - De előtte ránk vár a park. –nézett rám Tao, majd már kint is volt a folyosón.

            - Egyszer lelövöm. –morogtam az orrom alatt, mire mind nevetni kezdtek.

            - Csak lelkes. –kuncogott Lay, majd gyorsan megcsókolt.

            - Lien! –ordította a bátyám, így kénytelen voltam elszakadni.

            - Sziasztok. –köszöntem fáradtan a többieknek, majd testvérem után siettem.

Fél órán át izzadtunk, mikor végre megálltunk. Kifújtuk magunkat és visszasétáltunk a házba. Ettem pár falatot, letusoltam, tiszta ruhát vettem fel, majd átmentem a másik lakásba.

            - Túlélted a futást? –nevetett Luhan és Kris.

            - Nem. –kuncogtam én is, majd egyből Layhez mentem. Chennel volt egy szobában, de ő most nem volt itthon.            

            - Szia. -derült fel az arca, ahogy bementem. Az ágyon ült és olvasott valamit. Közelebb mentem, lefeküdtem én is az ágyra és fejemet az ölébe hajtottam.

            - Nagyon sokat kell tanulnod? –kérdeztem a pólójával játszadozva.

            - Igen, sajnos. Nem is tudom, hogy fogom ezt mindet megcsinálni. –sóhajtott fáradtan.

            - Akkor ne is zavarjalak? –kérdeztem szomorúan.

            - Tudod, hogy sosem zavarsz –hajolt le és csókolt meg- Csak ezt muszáj megcsinálnom. –húzta el a száját.

            - Értem. –keltem fel lassan, majd eljöttem tőle. Visszamentem a szobámba. Mindenki el volt foglalva valamivel, így unatkoztam. Eszembe jutott egy ötlet, majd telefonálni kezdtem.

            - Szia Lien! –köszönt bele a telefonba.

            - Szia! Mit csinálsz?  

            - Semmi különöset, miért?

            - Unatkozok. Nem találkoznánk? –vetettem fel az ötletet.

            - Dehogynem, gyere át! –derült fel a hangja. Mosolyogva letettem a telefont és már indultam is. Úgy húsz perc múlva ott is voltam és Kai boldogan engedett be.

            - Szia, törpilla! –karolta át a vállamat ChanYeol és az ő létra magasságával.

            - Biztos nem zavarok? –néztem barátomra.

            - Dehogyis, sőt jó, hogy jössz. Pizzát akartunk csinálni, egy lánnyal jobb lesz. –indultunk be a konyhába. Jól elhülyéskedtünk még csináltuk a tésztát, meg a hozzávalókat. Tiszta liszt lett minden, egymás arcára rajzoltunk, majd lefotóztuk.

            - Mi ez a nagy hangzavar? –jött ki BaekHyun és KyungSoo értetlenkedve.

            - Vacsit csinálunk. –mondtuk egyszerűen.

            - És ezért tiszta liszt minden? –nézett körül KyungSoo. Mind nevetni kezdtünk, majd feltakarítottuk a nagy rumlit. Elmentem a fürdőbe, hogy lemossam az arcomról a lisztet, de kifelé nekimentem valakinek.

            - Bocsi. –néztem fel és láttam meg BaekHyun mosolygós arcát.

            - Ugyan. Jó, hogy itt vagy. –nem válaszoltam semmit csak elpirulva lehajtottam a fejemet. Állam alá nyúlt és felemelte, hogy a szemébe tudjak nézni. Teljesen elvesztem bennük. Egyik kezével eltűrt egy tincset, mire gyorsabban kezdett verni a szívem.

            - Itt van még egy kis liszt. –törölte le, majd hátrébb léptem. Bólintottam egyet zavartan, majd eljöttem onnan gyorsan. Mi ez a reakció? Miért érzem magamat zavarban egy fiú közelében? Jó nem tagadom BaekHyun elég cuki, vagyis kedves, vagyis figyelmes. Ajj, le kell állnom!

            - Gyertek, kész a vacsora! –kiabálta Channie, majd mind leültünk a konyhába falatozni. Közben végig nevettünk, beszélgettünk, így észre sem vettem, hogy eltelt az idő.

Elbúcsúztam mindenkitől, megköszöntem, hogy átjöhettem, majd hazamentem, mert már kint is besötétedett.

Négy nap telt el a vacsora óta. A fiúk eddig minden este tanultak, készültek a vizsgákra, hogy holnap este elmehessünk bulizni, mivel halloween lesz. Itt nem ünneplik annyira, mint mondjuk Amerikában, de a fiataloknak ez egy jó ürügy, hogy szórakozni mehessenek. Minket is meghívtak az egyik klubba, amit kibérelt egy ismerősünk. Szerettem beöltözni, más embert eljátszani, mert ez jó móka, vicces és különleges.

Ma délután mentem el a jelmezemért az egyik tornász lánnyal, YoRinnal, akivel nagyon jól összebarátkoztam. Ő is ott lesz a holnapi bulin, ami egy kis megnyugvást jelentett számomra.

            - Várod a holnapot? –kérdezte vidáman, míg az utcán sétáltunk. Ezt szerettem legjobban ebben a lányban, mindig vidám volt, mindig nevetett. Mellette aztán nem lehetett unatkozni. Kezdő tornász a gimiben, ahova én is járok, de nagyon elszánt és kitartó.

            - Igen, nagyon. Nem tudom miért, de olyan izgalmas beöltözni. Másokon is jelmez lesz és ez olyan mókás.

            - Szerintem is. –karolt belém és így mentünk tovább. Mint két testvér, úgy néztünk ki. Annyi fiúbarát után áldás egy lánnyal lenni, bár őt még nem mutattam be a többieknek. Majd holnap, úgyis találkozni fogunk.

Pár perc múlva el is értük a boltot, ami YoRin nénikéé volt. Letettük a táskáinkat és bevetettük magunkat a jelmezek közé. Közben magunkra aggattunk néhány vicces kiegészítőt, amin nevetni kezdtünk. Az eladó is jót szórakozott rajtunk, de minket nem zavart.

            - Lien, ezt próbáld fel! –mutatott lelkesen egy jelmezt. Először kinevettem, hogy én ezt biztosan nem fogom felvenni, de aztán csak betuszkoltak a kis helységbe. Magamra öltöttem a ruhácskát, ami teljesen rám illet. Egy bajor lány jelmez volt. Szoros fűző résszel, aminek mély kivágása volt, de alatta egy fehér anyag nem engedte, hogy bármi is kilátszódjon. Derékmagasság felett kezdődött a szoknya rész, ami legfelül egy anyag borított, ami olyan színű volt, mint maga a ruha, aztán sok rétegben alatta fehér textil díszelgett, ezzel segítve a jelmez szép esését. Kiléptem a függöny mögül és mindenki tátott szájjal nézett végig rajtam.

            - Neked ez a tökéletes ruha. Eszméletlen vagy benne. –mondta a barátnőm, amit az üzletben dolgozók is helyeseltek. Így erre a ruhára esett a választásom. Alig vártam, hogy holnap felvehessem. Kíváncsi leszek a többiek véleményére. Vajon tetszeni fog nekik?