1. rész

Suho szemszöge

            - Srácok, le kell pakolni a cuccokat a teherautóról! –szóltam a többiek után. Mind a hatan nekiestünk a költöztető kocsinak és dobálni kezdtük le róla a dobozokat meg a nagy táskákat. Pár perc múlva már a liftben álltunk bezsúfolódva. Izgatottan vártunk a kicsi csilingelő hangra, ami az úti célunk közeledtét jelentette. Ahogy meghallottuk, azonnal kirobbantunk a szűk helységből és hangos csörtetéssel közeledtünk új, önálló életünk ajtajához.

            - Suho, siess már! Leszakad a karom. –nyavalygott ChanYeol. Kuncogtam egyet, majd nagy nehezen bejutottunk a várva várt helyre. Mind letettük a kezünkből a nehéz személyes dolgainkkal megrakott papír tárgyakat és szájtátva bámultunk az elénk táruló lakásra.

Hónapokkal ezelőtt találtunk rá erre a helyre, amit a szüleink sikeresen meg tudtak venni. Sokan vagyunk így sokfelé oszlott az összeg. Holnaptól kezdjük egyetemista éveinket, ami a költözéssel kezdődött. Nagyon vágytunk már erre a lehetőségre, hogy elszakadjunk a családtól. Persze szeretjük őket, de önálló életre vágytunk már. Amit ez az új otthonunk jelentett. Világos színekre festett falak, új berendezés és hatalmas tér. Ugyanis két lakás volt egybe nyitva, amit a mi hat személyünk töltött be kényelmesen. Négy hálószoba, egy fürdő, egy nagy nappali és konyha. Tökéletes hely számunkra.

            - Srácok, most kezdődik az igazi élet. –veregettem meg a vállukat, majd szépen elfoglaltuk a lakást. Berendezkedtünk, amibe belement az egész napunk. Felosztottuk magunk között a szobákat. Kai és ChanYeol, Sehun és KyungSoo, én és BaekHyun. Maradt egy vendégszobánk, amit egyenlőre fenntartunk.

            - Fiúk, nem megyünk inni valamit? –vetette fel ChanYeol az ötletet, amit persze mindenki helyeselt. Felkaptuk a cuccainkat és elindultunk az egyik közeli bárhoz. Már sötét volt, elkezdődött az éjszakai élet. Az utcák megteltek fiatalokkal, bulizni vágyó csapatokkal. Kiválasztottunk egy szimpatikus helyet, majd rendeltünk.

            - Igyunk az új élet kezdetére! Összetartozunk, és együtt csináljuk meg ezt az utat. –emeltem fel az italomat, majd egy koccintás után húztuk le. Ezt követte még egy és még egy. A többire már nem igen emlékszem, csak hogy elmentünk valami buli helyre, aztán minden homályos.

Reggel nagy fejfájásra ébredtem. Forgott velem a világ, felkavarodott a gyomrom, a fejem majd szétrobbant. Nehezen kászálódtam ki az ágyamból és ballagtam ki a nappaliba. Megpillantottam Jongint, aki a kanapén terpeszkedett. KyungSoot a konyhában és ChanYeolt, aki éppen most jött ki a fürdőből.

            - Hány óra? –kérdeztem rekedtes hangon.

            - Fél tizenegy. –mormogta mögülem szobatársam, BaekHyun.

            - Három órára mennünk kell az egyetemi megbeszélésre. –tettem hozzá egy nagy sóhaj kíséretében, miközben lehuppantam az egyik fotelbe.

            - Legszívesebben végig aludnám az egész napot. –dünnyögte Kai.

- Kibírjuk azt a kis beszélgetést, aztán szabadok leszünk. Csak a vezető akar valamit elmondani az újaknak, meg a tanévről. –világosítottam fel őket.

- Még szerencse, hogy a főnök nekünk jó barátunk. –kuncogott Channie, majd eltűnt a konyhában.

Lassan mind felkeltünk, elkészülődtünk és leültünk harapni valamit, mielőtt elmentünk volna a találkozóra. Kíváncsi leszek az újoncokra.

Tao szemszöge

            - Lien, minden táskád itt van? –kérdeztem a hatalmas tömeg közepén az egyetlen lány tagot a csapatban.

            - Igen, azt hiszem. –nézett körül- Várj, egyet nem látok….Lay, add vissza! –nézett nevetve a társamra.

            - Mi lesz, ha nem? –ment közelebb hozzá egy sunyi mosollyal.

            - Megbánod. –válaszolta Lien magabiztosan, majd a fiú gyorsan ajkaira tapadt.

            - Srácok, először jussunk már ki a repülőtérről, aztán faljátok fel egymást. –zavarta meg őket Kris. Sértődötten elváltak egymástól, majd kezüket összekulcsolták és így jöttek utánunk, amíg megpróbáltunk kitalálni erről a helyről. Kína is elég zsúfolt, de itt most hirtelen annyi ember lett; teljesen elvesztem.

Nagy nehezen kivergődtük magunkat a parkolóba és hatalmasat fújtatva tettük le a kezünkből a nehezebbnél nehezebb holmikat.

- Már hívtam két taxit, ami elvisz minket. –szólalt meg XiuMin. Legfiatalabb családtagomra néztem, aki szomorúan ült le hatalmas rózsaszín bőröndjére.

- Tudom, hogy nehéz, de ha nem adsz neki egy esélyt, akkor nem lesz jobb. –foglaltam helyet mellette és néztem rá.

- Ki mondta, hogy nem adok esélyt? Itt vagyok, próbálom megtalálni a jót, de ne várd tőlem, hogy az első perctől ez menni fog! –emelte rám tekintetét.

- Nem is várom, de hidd el jó lesz! –tettem kezemet az övére.

            - Remélem. –sóhajtott egyet. Már nyitottam volna a számat, hogy folytatom, de ekkor gurult be elénk a két rendelt autó. Lien, én, Lay és Luhan szálltunk be az egyikbe, a többiek pedig a másikba. Megadtuk a pontos címet és elindultunk az új otthonunk felé.

Mindenki kíváncsian tekintgetett kifelé a piciny ablakon és csodáltuk az új városunkat, már amennyire lehetett. Nem sokkal később álltunk meg egy lakópark előtt. Utánunk érkeztek meg a többiek és mind felnéztünk az elénk tornyosuló háztömbre.

            - Ki akarja látni az új lakást? –kérdezte izgatottan Luhan. Mindenki bólogatott, így felkaptuk a táskákat és elindultunk a fehér építmény felé. A nyolcadik emeletig együtt mentünk, majd elértünk két ajtóhoz. Egyik a hugicámé meg az enyém, a szemben lévő lakás pedig a csapat többi tagjáé. Persze előre látom, hogy a szerelmespárocskánk ezt az első adandó alkalommal már megváltoztatja, de azért az eredeti ötlet így van. Elfordítottam a kicsiny lyukban a kulcsot, de mielőtt benyitottunk volna, testvéremre néztem. Bólintott egy aprót, így kezemmel meglöktem az ajtót és elénk tárult egy modern, otthonos lakás.

Mindketten bementünk és körbenéztünk a még ismeretlen helyen. Igazából minden megvolt, amire szükségünk lehet. Két hálószoba, egy fürdő, egy gardrób szoba, nagy nappali, konyha.

            - Ez tökéletes. –mentem bentebb.

            - Csak nem Kína. –motyogta halkan Lien, de még éppen meghallottam.

- Hé, hidd el jó lesz! Gyorsan megszokjuk és gondoljunk arra, hogy egy új környezetet ismerhetünk meg. Az ország legjobb gimnáziumába kaptál ösztöndíjat. –fogtam meg

két oldalról a vállát és próbáltam egy kis lelket önteni belé.

            - De már volt egy gimim otthon, ami szintén kiváló volt. –akadékoskodott.

- Lien az utolsó évedet élvezned kell. Itt szívesen látnak téged, nem véletlen, hiszen az én hugicám vagy és profi. –húztam ki magamat büszkén.

- Azért profi még nem vagyok. –nevetett halkan.

- De az leszel és itt ez remek lehetőség. Kérlek, csak egy kicsit legyél pozitívabb!

- Rendben. –egyezett bele, majd mosolyogva öleltem meg. Nem sokig állhattunk így,

mert kicsapódott az ajtó és betódult rajta az öt srác.

            - Mi folyik itt? –kérdezte hangosan Chen, majd mellénk értek és elengedtem a legfiatalabb láncszemet a csapatból.

            - Csak egy kis családi együttlét, amit sikeresen megzavartatok. –vágtam vissza.

            - Szomorú vagy? –ment Lay a húgomhoz és karolta át a derekát.

            - Dehogy, csak még fura, de megszokom. –mosolyodott el.

- Ne felejtsétek el, hogy háromra mennünk kell az egyetemi találkozóra. Szerencse, hogy nincs messze innen. –emlékeztetett minket Luhan.

- Menjünk vissza átöltözni, aztán indulhatunk is. Lay, te nem jössz? –fordult vissza Kris az említett taghoz.

- Mindjárt megyek utánatok. –mondta, majd Lien nyakába temette arcát.

- Hogy nem unjátok meg egymást? –gondolkodott hangosan XiuMin.

- Hagyjátok, hadd legyenek egy kicsit együtt. –tolta ki őket Chen, így hárman maradtunk. Én is elmentem öltözni, amíg ők élvezték egymás társaságát. Eleinte nehezen fogadtam el, hogy a húgom meg az egyik legjobb barátom együtt vannak, de aztán beletörődtem. Tényleg szeretik egymást, sőt még nem láttam két ilyen szerelmest, akik ennyire odalennének a másikért. Azért csak féltem Lient, hiszen a pici húgom, de ismerem Layt, így könnyebb a helyzet.

Úgy tíz perc múlva indultunk el a kihirdetett helyre, közben legalább megnézzük egy kicsit a várost. Lien addig készülődött, mert neki is ma van találkozója a gimnázium igazgatójával. A Kínában történtek után, és hogy ott milyen körülmények között voltunk, kíváncsi leszek, itt milyen lesz.